A hallgatás fala azóta is elválaszt minket. A mintegy félmillió európai és több tízezer magyar roma áldozat leszármazottai ma is némák maradnak, mert úgy érzik, nincs kinek, nincs miért beszélni a múltról. Az átélt borzalmakat ugyanis lehetetlen úgy szavakba önteni, hogy a közeg, amelyben élnek, nem akar szembesülni múltbéli passzivitásával, vagy cinkosságával akár.
Mindkét fél hallgat, és éppen ez teszi begyógyíthatatlanná a roma holokauszt idején ejtett sebeinket. Itt az ideje, hogy belássuk: múltunkkal csak közös szembenézéssel számolhatunk el - csakis így leszünk képesek közösen írni a jövőt.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a romák üldöztetése nem a vészkorszak idején kezdődött. Nem a fasiszta hordák hatalomra jutásával indult a cigányság megfélemlítése. Tíz évvel a második világháború kirobbanása előtt rendszeresen tartottak úgynevezett "cigány razziákat" egyenruhába bújt verőlegények. Járták a falvakat, hogy félelmet keltsenek évszázadok óta itt élő roma honfitársainkban.
Fenyegetéssel, erőszakkal, gyakran csak a nyílt erődemonstráció eszközével kényszerítették őket otthonaik elhagyására. A nacionalista politika eszközeiként ezek a csoportok is hozzájárultak ahhoz, hogy néhány évvel később több ezer honfitársunkat hurcolták el a borzalmas halálba. A fasiszta félkatonai alakulatok felbukkanása volt a kezdet, és ez volt az ok, amiért Komárom, Doboz, Pocsaj vagy a Gábler-tó neve sokak fülében máig tragédiát jelent.
Tudjuk, a romákkal szemben táplált előítélet nem szűnt meg a náci uralom bukásával: a hallgatás falai, így az előítéletek is, máig megmaradtak. És ma is vannak újra olyan félkatonai szervezetek, melyek gyűlöletet és félelmet keltenek a cigány emberek között. Megint járják a falvakat, és megint vannak olyan pártok, akik nem gondolják, hogy ezeknek az eszméknek, elveknek és szavaknak és tetteknek egyszer és mindenkorra megálljt kell parancsolni Magyarországon.
Biztosíthatom valamennyi roma honfitársamat, hogy a Magyar Köztársaság minden lehetséges eszközzel megvédi polgárait a rasszista, gyűlölködő és fenyegető újfasiszta alakulatoktól, nem hagyjuk, hogy bárkit bántódás érjen származása miatt.
Az erős és határozott állami fellépés azonban önmagában nem elég. Abban, hogy a gyűlölködők szava végre hatástalan legyen, valamennyi demokratának van feladata. Ezért támogatok minden kezdeményezést a gyűlölet, a kirekesztés, az erőszak ellen.
Az európai és a magyar cigányság szenvedésének széles körű megismertetése, a borzalmak közös feldolgozása segíthet az előítéletek leküzdésében, ahogyan az a zsidóságot ért megpróbáltatásokkal történt és történik a mai napig. Ezért joggal reménykedhetünk abban, hogy a vészkorszak történetének hiteles tolmácsolásával csökkenthető a napjainkban is fájó és fenyegető cigányellenesség is.
A csend, a hallgatás nem segít többé. Mindannyiunknak készen kell állnia a szembenézésre és a párbeszédre.
Ezt a párbeszédet segíti annak a közel 100 szakembernek és gyakorló pedagógusnak a találkozása Budapesten, akik a magyar kormány meghívására kidolgozzák a téma iskolai feldolgozásának lehetőségét. Új módszereket kutatnak, hogy a felnövekvő generációk jobban megismerhessék a rendelkezésre álló dokumentumokból kirajzolódó szomorú igazságot.
Ezzel is segíthetünk megismertetni és megértetni a felnövekvő generációkkal az elődök hibáit és olykor bűneit. Mert bizony a legnagyobb bűn, amit egy közösség elkövethet tagjai ellen, ha cserbenhagy bárkit, akit támadás ért származása, vallása, vagy bármilyen más ok miatt. A mostani fiatalokat minél korábban meg kell tanítani arra, hogy a szabadság és a tolerancia elárulása önmagunk elárulása is egyben.
Úgy kell felnőniük, hogy számukra a csend többé ne a tragédia elhallgatását jelentse. Mert a csend csak az áldozatok emlékének szólhat.
Gyurcsány Ferenc
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
