A magyar rockzene egyik nagy figurája Trunkos András – ennek megfelelően közvetlen, barátságos figura. Ahogy az ilyen embereknek lenni kell. Innentől el is felejthetjük neki Metal Ladyt és a Fiesta felkarolását (nem vitatva Knapik Tamásék produkciójának minőségi voltát – épp csak mérsékelt rajongást mutatva a latin zene felé. Ha muszáj választani, akkor inkább Santana, vagy Al Di Meola korai lemezei. Bocs.).

Tegyük hozzá, a divatos formációkat ő sem kedveli különösebben: a megcsinált emóbandákat kifejezetten nem szereti (Apropó, tudják miért jó az emó torta? Mert felvágja magát. - egy rádiós kolléga szíves közlése szerint, helyette is elnézést kérünk). Igazán a kemény zenékért és a jazzért rajong – mondta el a basszgitáros-bőgős-szerző-előadó Hartmann Zoltánnak, de amúgy mindenre nyitott. Szereti a Metallicát is – reagált az Alcoholica együttesben is érdekelt műsorvezető pólójára, bár az már egy kissé popos az ő ízléséhez – tette hozzá. Persze nem teljesen komolyan: a csapat zenéjét tényleg szereti. Mikor legutóbb a Fiestával Latin-Amerikában járt, néhány napnyi heves latinos stúdiózás után beszabadult egy lemezboltba, ahol kikönyörögte a metálcsapat egyik koncertvideóját – ez van, ha az embernek túladagolják az amúgy bizonyosan imádnivaló latin zenét. Pláne, ha a kérdéses ember eleve a keményebb irányokból érkezett.

A keménység pedig sosem hiányzott Trunkos (és a Frakció) életéből: mi is emlegettük már az esetet, amikor a tévében október 23-án lement az ő bizonyos koncertjük, az állva pisáló, ülve kakáló, tisztesség dolgában elég szarul álló iskolásfiú napját bemutató dallal. Ami persze egész véletlenül keveredett erre az időpontra. Vagy valaki a tévénél forradalmat akart D. Nagy Lajossal kirobbantani – ez talán már sosem fog egyértelműen kiderülni. De az biztos: a csapat már annak is örült, hogy játszhatott.

Egy korábbi koncertjükön ugyanis ősi termékenységszimbólumot festettek pólójára (csúcsára állított rombusz, közepén vonallal), amiből helyre botrány keveredett. A csapatot kemény sajtótámadások mellett letiltották, majd a Zenészszakszervezet koncertjére mégis kaptak engedélyt: kellett csapat, akik miatt sokan megmozdultak. Csakhogy a kemény rajongói mag miatt senki sem akart utánuk játszani – kivéve Hobót, akinek mindegy volt. Így a zenekar a buli végére maradt. A koncertet pedig felvette a tévé, és több részletben leadta – ezzel megvolt az Egymillió Fontos Hangjegy. Csak épp az utolsó koncertfelvétel októberben ment le. Huszonharmadikán – Trunkos otthon ült, nézte a tévét, és tudta, hogy ebből már nem másznak ki. A műsort félbehagyták, megszüntették, a tévé akkori elnökét kirúgták – Trunkosék viszont nagyjából megúszták. Sokkal rosszabb pedig amúgy sem lehetett volna a helyzetük...

Ezzel együtt a pártközpont túllendült a dolgon: behívták ugyan, de szevasszal köszöntek, és megmutatták neki a zenekar elleni feljelentéseket. Amitől az illetékes elvtárs borult ki jobban: elfelejtették ugyanis kitakarni a feljelentők nevét. Amik különösebben persze nem is lepték meg a zenekarvezetőt, de mivel már egyikük sem él, fölösleges lenne őket felhánytorgatni.

Innentől hellyel-közzel megfigyelték persze, de túl komolyan nem érintette a dolog: a megboldogult Antal Imre a közelében lakott, ezért gyakran vitette magát haza Trunkossal – mert akkor követték, és az izgalmas volt. El lehet képzelni, mennyire kellett ilyen körülmények között rettegni: hasonló sztori volt, amikor egy folkegyüttes párizsi turnéján a zenekar vezetője közölte: biztosan tudja, hogy az asztalánál ül egy besúgó is, akinek a jelentés a feladata. Kis hatásszünet után azt is elárulta, hogy az illetékes ő maga.

Ezzel együtt nem haragszik senkire, és ma már csak jókat kacag a korszak történetein.

Trunkos és a Frakció karrierje is folytatódott: a csapat egy idő múlva befejezte működését. A Bikiniben némiképp folytatódott a történet, majd alakultak különböző Frakció nevű formációk Trunkossal és D. Naggyal, de az eredeti Rolls-örökséget is többen viszik tovább.

Trunkos pedig az Omega mellett kötött ki: ilyen-olyan módon évek óta a csapat mellett van, a legutóbbi lemezen is több dalt jegyzett. Eltöltött pár évet Amerikában, majd hazatért, azóta töretlenül segíti a tehetségeket: így a már emlegetett Fiestát, a SID-et, és lelkesen jár koncertekre: kedvencei a Heaven Street Seven, a Quimby, szereti a Hiperkarmát, és a Balkán Fanatikot.

És minden popos beütése ellenére is a Metallicát...