A sötét lovag jó film. Nagyon. Ez biztos. Hogy valóban minden idők egyik legjobbja-e, egyelőre tisztességgel nem eldönthető. Képregényalapú moziként viszont nagyon rendben van. Nyújtja azt, amiért ezt a képregényt szeretik az olvasók, képes saját világot teremteni, és szakít a klisékkel is (amikbe manapság már Leslie Nielsennel is bele lehet kötni). Felmutat viszont egy saját kegyetlen univerzumot, ami ijesztően reális. És kellőképp képregényszerű is egyúttal, ahol a mély emberi drámák jól megférnek a kötelező amerikai hősmítoszokkal (szerencsére nem egészségtelen mértékben). Röviden és spoliermentesen összefoglalva a fentebb olvasható és későbben is következő sorokat: A sötét lovag tényleg jól sikerült mozi, műfajában kimondottan egyedi értékeket hordoz, és sikerül neki mellékessé tenné Tim Burton két Denevérember-filmjét, Jack Nicholsonnal, Danny de Vitoval és Michelle Pfeifferrel egyetemben. Most jön a részletezés, hellyel-közzel spoiler jellegű elemek lehetőségével. Innentől csak saját felelősségre kéretik olvasni!

Batman maga mindig különleges figura volt a szuperhősök közt: nem mutáns, nem robot, nem földönkívüli, nem érte sugárzás, nem épített magának csodapáncélt. Ő a milliomos, aki üres óráiban nindzsát faragott magából, és elszántan küzd a gonosz ellen. Vagyonos és jó képességű ember – sok pénzzel, kellő motivációval és rengeteg kitartással bárki olyanná válhat, mint ő. Ezért lehet szeretni. Más kérdés, hogy világa sötét és nyomasztó, ellenségei jobbára súlyosan elembetegek, humora pedig (különösen a konkurens Marvel-világ színesebb figuráihoz képest) ritkásabb és kegyetlenül sötét. Batman az embertelen világ emberi szuperhőse, hogy közhelyszagú kijelentésekkel dobálózzunk.

Ehhez a vonulathoz kapcsolódik a sztori is, ami az előző Nolan-történethez hasonlóan nem akar semmit sem túlmisztifikálni. A rejtély nem több a kelleténél, ijesztően emberi és reális világban járunk. Gotham Cityt nem építették fel a film kedvéért (mint Burton, aki remekül tud szürreális rémálomvilágokat kreálni), az amerikai jelenetek Chicagoban játszódnak. Van egy apró kínai kirándulás is, ahol egy pénzügyi zseni maffiózót kap el Batman. Ja, mert főleg ők az ellenfelek: nem szuperképességű, rossz útra tévedt potenciális védelmezők, hanem egyszerűen gazdag és eltökélt bűnözők. Ellenük küzd a Denevérfickó, az eltökélt, dinamikus államügyész Harvey Dent és Jim Gordon, a keserű, de hivatásában kitartóan hívő, a cél érdekében akár saját családját is átverő rendőr. Nincs Magneto, nincs kriptonit, nincs Zöld Manó. Még halhatatlan japán zenbűnöző sem, csak a kegyetlenség és az őrület. Ami persze szigorú struktúrában irányul a főhős ellen (a Joker bolond, de nem hülye, a főellenség egy képregényes mondata szerint).

Ebben a világban zajlik minden: a maffiózók kezdik nagyon unni a három irányból érkező fenyegetést, és el akarják tenni a Batmant láb alól. A feladatra gyakorlatilag önként jelentkezik egy hátborzongató őrült bűnöző, a Joker nevű alak. Ő szisztematikus hajtóvadászatot indít Gotham lovagja ellen, aminek során megöli Rachelt, Bruce Wayne nagy szerelmét is. Helyesebben felrobban a lány, nem tudják időben megmenteni. Csakhogy ő Harvey Dent szerelme (menyasszonya) is egyúttal, így a súlyosan sérült férfi (a fél arca szabályosan leég) bosszúhadjáratra indul. Amit végül elveszít, de megnyer. Mivel szükség van az eszmére, amit képviselt, Batman magára vállalja bűntetteit – a sötét lovag megszűnik hős lenni, a hősből lett bűnöző pedig meghal – tulajdonképp a gonosz nyer (hogy a harmadik részben mit kezdenek ezzel a helyzettel, elképzelni sem tudjuk).

Mindez természetesen kellően akciódúsan zajlik, sok a lövés és a robbanás, de szerencsére sosem válik a dolog öncélúvá: bár a film nem rövid, ízlésesen és arányosan oszlanak szét benne a különböző műfajú jelenetek. Az utolsó fél óra kicsit lelassít a korábbi jelenetekhez képest, de ez is indokolt: itt derül ki, hogyan lesz a Batuniverzum fontos alakjává az addig partner Harvey Dent, és itt áll össze Joker terve is – amivel sikerül tényleg súlyos csapást mérnie a nagy ellenségre. De ezt a poént már lelődöztük.

Mindenképp érdemes kiemelni a szereplőgárdát: ilyen szépen kidolgozott alakításokat fájóan ritkán látni. Az összes figurának van értelme, láthatóan a rendező és a színészek is tudták, mit akarnak kihozni a forgatókönyvből (Nolan esetében ez nem nagy dolog, ő írta a storyboardot is).

Christian Bale hozza a korábbi (ió) formáját: Bruce Wayne, Batman, aki sportos világfi, pimasz milliomos, rettentő igazságtevő és tépelődő hősszerelmes egy személyben. És mindegyik hihető. Céltudatos valaki egyetlen gyengével: változatlanul szerelmes Rachelbe, és Joker erre ráérezve tudja elkapni. Sőt: talán ő az első Batman, akinek tudunk a humoráról és a vágyairól is – a jobb sorsra érdemes Rachel mellett szeretne egyszer majd kikötni, mikor már nincs szükség a csúnyán hörgő emberszabású denevérre.

Rachel pedig okos (valóban jó választás volt Maggie Gyllenhaal), mert tudja, hogy a sötét fickót csak ez motiválja. Ő viszont az álllamügyészt vállalja fel, aki nappal küzd a bűnözés ellen – de legalább akkora hittel, mint az álruhás hős. Harvey Denthez hozzámenne a lány, de ezt már csak a kétarcúvá váló Harvey tudja meg, Bruce nem. A nő tudja, kinek mit kell mondania, és tud választani is. Nem olyan jellegtelen, mint Katie Holmes, nem annyira egysíkú, mint Vicky Vale (Kim Basinger, 1989), nem olyan zaklatott, mint a Macskanő, és így tovább. Emberi és okos – mint a filmben minden figura.

Harvey Dent (Aaron Eckhart) a bűnözés elszánt üldözője dörzsölt, ravasz, frappáns, és hisz abban, amit csinál – míg nem szembesül azzal, mennyire kevés mindaz, amit tesz. Az ő Kétarcúja is izgalmas karakter: nem azért követ el a történet végén súlyos bűnöket, mert úgy jön ki a lépés, hanem mert bosszút akar állni – szemet szemért, fogat fogért. Ezzel bukik személy szerint el, de ez az érintettek között marad. Az elveiben kitartóan hívő férfiból a szemünk előtt lesz bomlott elméjű bosszúálló – és nem tudunk rá haragudni, nem tudjuk elítélni. És mindez hihető, az államügyész ugyanolyan szerethető és teljes karakter, mint a Kétarcú – akinek cselekedeteit inkább sajnálattal, mint borzongással szemléljük.


Külön piros pont jár Wayne két segítőtársának: Alfrednek és Luciusnak( Michael Caine és Morgan Freeman). A korábban másfél-két dimenziós inasból gazdáját pótapaként szerető, kellemes iróniájú, szükség esetén kegyes hazugságokra is képes személy lesz, míg a tehetséges mérnök kiválóan tartja kézben a Wayne-birodalom ügyeit, miközben tisztában van azzal, hogy Batmannek segédkezik. Míg olyat nem kell tennie, amilyet nem akar – ezen a ponton méltósággal tud szakítani a denevérmániával. Persze Caine és Freeman alkatilag képtelen rossz alakításra (utóbbi még a Minden6ó második részét is megmentette, ami nem kis teljesítmény).


Gordon felügyelőnek is sikerült végre személyiséget írni: az eddig történetek együttműködő, ám meglehetősen jellegtelen rendőréből igenis lehetett érző embert csinálni, aki szintén hisz abban, amit tesz, elszántan küzd az élhetőbb Gothamért (közhelyek nélkül nehéz belőni a fehérkalapos szereplőket, bocsánat), miközben olykor hibázik, félt, szeret, csalódik, adott esetben eljátssza a saját halálát is, hogy együttműködjön egy titokzatos álarcos fickóval – a korrupt rendőrökkel és ügyészekkel szemben. Megengedheti magának, hogy nem avatja be részletekbe Dentet, hogy ne buktasson le senkit – és mégis, egy zsarolható alkalmazottja miatt elbukik ő kicsit ő is. Ő az a figura, aki küzd Batman döntése ellen: nem akarja, hogy az magára vállalja a Kétarcú bűneit – állandó belső viaskodás és mindenre elszánt küzdeni akarás jellemzik Gary Oldman főrendőrét. Nem öreg zsaru, nem naiv rendőrbácsi: edzett, cinikus hekus. Jobb figura, mint az eddigiek összesen.

A csúcs azonban egyértelműen Heath Ledger, mint Joker. Nem tudni, valóban a szerepbe bolondult-e bele az öngyilkosságig, de egyedülálló zsenialitással játssza a bomlott agyú főgonoszt. Nem biztos, hogy jobb Nicholsonnál – az egy elegánsan gonosz, hatalomvágyó képregényfigura volt, ez egy ijesztő és kegyetlen őrült, aki gondolkodás nélkül áldoz fel bárkit szövevényes terveiben. Ijesztő, teljesen őrült, és csak ő tudja, mivel mit akar elérn. Kiváló stratéga, bár motivációi felfoghatatlanok. Ámokfutásnak tűnő kegyetlen tervek, hidegvérű brutális gyilkosságok, amik a hatalomhoz vezetnek: őrült ember, de van benne rendszer nem is akármilyen. Míg Nicholsont érdeklődve lehetett nézni, Ledgertől nem lehet nem rettegni – ha lesz harmadik rész, elképzelni sem tudjuk, mi történik majd nélküle Gothamben.

Mert a harmadik rész esélye reális. Ezt a történetet lehet és érdemes folytatni, maradnak bőven megválaszolandó kérdések. És persze bűnözők is, rengetegen. Érdeklődve várjuk, kikből mit tud kihozni a brit rendezőtitán.