Az Európai Unióval kapcsolatban már sokszor lehetett hallani, hogy baj van. A Lisszaboni Szerződés nem régi elutasítás utáni helyzet kezelésével ezt még akár alá is lehetne támasztani.

Megoldás lehet-e az, hogy ha egy közösség elutasít egy népszavazást, akkor egy tágabb közösséget kérdezünk meg egyszerre? Az Unió politikusainak reakciója ezért bajos, ugyanis jelenleg az Európai Unió konföderatív intézményrendszere nem, vagy aggályosan teszi lehetővé, hogy egy közösségről egy másik döntsön. Európa kulturálisan, és földrajzilag is tagolt. Az egyes államok történelme egymástól eltér, sőt, az egyes társadalmak sem fogadnak be egyformán dolgokat, konkrét esetben a Lisszaboni Szerződést.

Ír népszavazás: kudarc?

Az ír népszavazás – uniós szemszögből nézve: – kudarca utáni reakciók az összeurópai népszavazásról még tovább csúfították az EU egyébként sem makulátlan arculatát. Amennyiben az íreknek nem megfelelő a Lisszaboni Szerződés, akkor miért is kellene más országoknak az írekre erőltetni? Ez nem más, mint erőpolitika, amiből hiányozni látszik a demokratikus felfogás.

Európai diktatúra

Az Európai Unió egyébként is büszke a multikulturális jellegére, arra, hogy sok különböző közösséget, nyelvet, társadalmat, szokást, habitust foglal magában. Igen ám, de a különböző társadalmak, habitusok stb. nem mindig jelentenek békés együttműködést, előfordulnak érdekellentétek (ld. az ír társadalom, korábban a holland és francia társadalmak). Az összeurópai népszavazás ötlete pedig pontosan szembe megy ezzel a multikulturalizmussal, ugyanis ez nem más, mint a „rebellis” írek véleményének erőszakos uniformizálása. A 496 milliós Európai Unióban a 4,1 milliós Írország akarata ugyanis – nem nehéz belátni – elég könnyen elveszik.

Orban, a magyar-román

Az EU működésének problémája azonban nem csak ebben a kérdésben fogható meg. Az Európai Bizottság többnyelvűségért (ezen keresztül a multikulturalizmusért) felelős kommiszárja a román Leonard Orban, aki a Régiók Bizottsága egyik tavaly őszi ülésén büszke volt arra, hogy ő maga magyar felmenőkkel is rendelkezik (és akinek testvére a román szállításügyi miniszter, Ludovic Orban).

Magyarországon tavaly, Orban meghallgatása idején forrt az indulat az önálló Bolyai Egyetemet szorgalmazó Kovács Lehel és Hantz Péter akciójával kapcsolatban, amikor is a Babeş-Bolyai Tudományegyetem folyosóira kiszögelt magyar nyelvű táblákat a románok azon melegében leverték.

Fogalmuk sincs

A Régiók Bizottságában senkinek eszébe nem jutott, hogy Orbantól megérdeklődjék, hogy ezt mire illik vélni. Kérdések helyett Leonard Orban vállpaskolást és gratulációkat kapott a többnyelvűségért folytatott küzdelméért.

Az Európai Unióban, vagyis világ legnagyobb bürokráciájában elég kevesekhez jut el „távoli társadalmak” problémája. Ez persze, mondjuk egy spanyol képviselő esetében érthető is, azonban vannak az Európai Parlamentben magyar képviselők is… Bár, arról konkrétan lehetett hallani, ahogy magyar képviselők egy része meglehetősen fél szívvel foglalkozott Hantz Péterék egy másik ügyével. (Az önálló Bolyai Tudományegyetem létrehozásáért benyújtott nyilatkozatot 173-an támogatták, holott 393 támogató aláírásra lett volna szükség. A cél a román államra való nyomásgyakorlás lett volna) Gyenge akaratból erős lobbi, sikeres magyar érdekérvényesítés sosem lesz.

Kecskére a káposzta

Leonard Orbanra bízni a többnyelvűség és multikulturalizmus kérdését olyan, mintha egy kecskére bíznánk a káposztát. Nem, nem azért, mert román, hanem azért, mert
1) nem szólalt fel a magyar nyelvű táblák ügyében sem Romániában, sem sehol,
2) szemmel láthatóan nem is érdekli az eset.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze, ahogy tartja a közmondás, ami egyfelől persze érthető, másfelől azonban az ilyen „szent” nem nevezhető „mindenki szentjének”.

Mélyebb problémák

Orban problémája tovább mutat a helyzeten. Emlékezzünk a régi kommunista hangulatjelentésekre. Hasonló a helyzet itt is. Valaki beszámol, rózsaszínre festi az eget, a vezetőknek, delegáltaknak és képviselőknek pedig fogalmuk nincs arról, hogy ténylegesen milyen küzdelmek mennek a társadalmakban. Az Európai Unió elöljáróinak ezért sürgősen tenniük kell azért, hogy a világ legnagyobb bürokráciájában kilásson a döntéshozó az elefántcsonttoronyból. Sok rendszernek okozta már a bukását a vezetők és vezetettek teljes elkülönülése. Márpedig az európai integráció az egyik legelőnyösebb folyamat az európai államok számára, ami a huszadik században kezdődött, s tart ma is.

Ha a helyzet így marad, s az alapelveket továbbra sem veszik komolyan (akár a képességek hiánya miatt), akkor felül kellene őket vizsgálni. Amennyiben ez nem történik meg, csupán a hangzatos büszkeség marad, mögüle azonban elfogy a tényleges tartalom, így hiteltelenítve az Európai Uniót.