Háború. Miért?

A történet nem tegnap kezdődött, sőt nem is a múlt héten. 1991-ben. A hazánkban végbement módszerváltás után egy évvel Grúzia egy állama úgy gondolta, nem hajlandó tovább a Fekete-tenger keleti feléhez tartozni, inkább az újraéledő szovjet dicsőség holdudvarában lubickolna. Ehhez képest a „Nagy Anya” azóta se ismeri el a szakadár államot. Dél-Oszétia egyedül maradt. Vagy mégsem? A magány úgy látszik, nem jár egyedül. Abházia is kiveszi részét a megpróbáltatásokból. Azzal az apró különbséggel, hogy őket Grúzia elismeri, mint Abház Autonóm Köztársaság, sőt, még Oroszország támogatottságát is élvezik. Nyilván ez sem véletlen. Észak-Grúzia egy stratégiailag nagyon fontos pontja található itt: a Kodori-szoros. Ezt nyilván a szocialista testvérek is így gondolják, mert Moszkva erre a területre is szeretné kiterjeszteni mindenható „barátságát”.

Barátság? Érdekes szó. Nem is csak egy szó. Név. Mégpedig az Oroszországból a Nyugat felé olajat szállító vezeték neve. Hogy jön ez ide? Az ember nem is gondolná, de a helyzet az, hogy pont ez a dolgok kellős közepe. Az orosz szív – mely az utóbbi hónapokban olyan sűrű vért pumpál, hogy azt már olajnak is nevezhetnénk – a Nyugat teljes függőségének kellemes tudatával végezheti rendeltetésszerű dolgát. Nincs más dolga, mint kiszolgálni bennünket, a CCCP volt tagországait, valamint Európát – amennyiben a felső vezetés is így gondolja. Most a ruszki kőolaj-artéria az egyetlen fekete arany forrása a Nyugatnak, hiszen egyrészt a grúz háborús helyzet miatt Azerbajdzsán leállította a kőolaj-exportot a Fekete-tengeren keresztül, másrészt pedig a másik nagy vezetéket, a BTC-t kurd szeparatisták hatástalanították. Arra az esetre, ha mégis találnának egy Oroszországtól független szállítási útvonalat, a Nagy Testvér – biztos, ami biztos – blokád alá vette a Grúz kikötőket. Akárhogy is nézzük, ismét a vörös zászló árnyékában napozhatunk… Feltéve, hogy onnan süt a nap.

Mi van, ha az oroszok leállnak?

Akárhogy is nézzük, a helyzet az, hogy most az oroszoktól kapjuk az olajat. Csak. Így felmerül a kérdés: mi van, ha az oroszok gondolkodnak? Eszükbe juthat, hogy leállítják az olajexportot Európa felé. Egyszerűen elzárják a csapot. Tengeren pedig úgy se hoznak, hiszen ők uralják a fekete tengert, és arrafelé most inkább háborúznak.

A Szénhidrogén Készletező Szövetség részéről Kajári Gyulától kaptunk választ a kérdéseinkre. Elmondta, hogy az olajpiac egyelőre nem reagál erre a helyzetre, sőt a világpiaci árak tovább esnek. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha az oroszok leállnak, van-e elég tartalékunk azt felelte: egyelőre szó sincs arról, hogy az oroszok ne akarnának olajat exportálni Európába. (Igaz, a további érdeklődésre azt mondta, hogy a MOL-t kérdezzük. A helyzet érdekessége az, hogy ott ugyanez volt a megjegyzés a válasz után… csak fordítva. És ami még ennél is szebb, hogy az egész lánc a Gazdasági Minisztériumtól indult, akik azt mondták, hogy a magyar olajimportőr az illetékes a kérdésben.) Az oroszok pénzt kapnak az exportért, a pénzre pedig szükségük van. A háborúhoz pénz kell – mondta. Amennyiben az oroszok mégis úgy döntenek, hogy nem szállítanak, akkor se kell aggódnunk, hisz a törvény által előírt tartalék – ti.: kilencven napig elegendő kőolaj – természetesen a birtokunkban van. Pozitív példaként említette a legutóbbi esetet, amikor Belorusszia leállította a tranzitot és akkor se volt semmi probléma.

A holtankoljak.hu részéről is nyugalomra intenek bennünket. Vultur Csaba is azt mondta, hogy az olajpiac egyáltalán nem reagál idegesen a kialakult helyzetre. Az olaj jelenlegi ára 115 dollár és nem változik.

Érdemes figyelni!

Mindannak ellenére, hogy mindenki azt mondja, semmi baj, úgy vélem érdemes figyelni. Abból még nem lehet bajunk. Inkább féljünk, mint megijedjünk.

A Nagy Vörös Polip csápjai messzire elérnek, ne feledjük. A közeljövőben minden bizonnyal nem lesz „málenkij robot”, de ne legyünk naivak. A rendszer ugyanaz, csak a módszerek változtak.