A non-verbális, vagyis nem beszéddel végzett információközlés kommunikációnk mintegy 65%-át teszi ki. Jelentős mennyiségről van tehát szó ahhoz, hogy csak úgy szemet hunyjunk felette. Az alábbiakban megtudhatjuk: mire kell különösen figyelnünk ahhoz, hogy nagyobb mértékben értsük meg embertársainkat, s hogy egy-egy szituációból a lehető legtöbb számunkra hasznos információt begyűjtsük.

Összhang – át akarnak verni, vagy sem?

Biztosan mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor éreztük, hogy beszélgetőpartnerünkkel valami nem stimmel. Nem tudtuk megmondani, mi az, ami alapján úgy érezzük, hogy alakoskodó, csak bennünk motoszkált a feszélyező érzés.
De olyan példát is mindenki tud mondani, hogy két mondat után azt érezte: számára ez az ember hiteles. Ez nem véletlen!
Amikor valakivel kapcsolatot teremtünk, ösztönösen az egész embert megvizsgáljuk. Nem csak arra figyelünk, amit adott esetben éppen mond, vagy tesz, hanem mindenre, amit amellett csinál. Ezeket a gesztusait pedig értelmezni próbáljuk. Amennyiben úgy véljük, hogy a metakommunikációs cselekvései, s a mondandója nincs összhangban, egyből úgy érezzük, hogy vaj van a füle mögött, s szeretnénk minél előbb szabadulni ebből a kényes helyzetből. Amikor azonban a cselekvés felerősíti a mondandót, vagyis azt segít kifejezni, amit a beszélő igyekszik szavakba önteni, akkor könnyen magával ragad minket a beszámoló, az előadás, s az üzenetet is könnyen magunkévá tesszük.

Távolságtartás – bizalom, vagy munkakapcsolat?

Amilyen messze állnak egymástól az egyes kultúrák annyira különböző dolgokat tud magában hordozni egyazon jel. Például Japánban és az olyan országokban, ahol a népűrűség következtében kénytelenek az emberek közel kerülni egymáshoz, a 40-50 cm-es beszélgetési távolság teljesen elfogadott és normális. A világ más pontjain, Ausztráliában, vagy kis hazánkban is – ahol jobban elférünk – ugyanez a távolság a bizalom kifejeződése. Épp ezért, ha valaki hívatlanul betolakszik erre a területre, igyekszünk minél hamarabb kitessékelni territóriumunkról, s a támadásként felfogott túlságosan nagymértékű közeledést ellentámadással igyekszünk semlegesíteni.

Az árulkodó jelek

Egy-egy szituáció alatt fontos figyelnünk a másik mimikájára, arcára. A mimika, az arcizmok használata is általában ösztönösen működik, ezért a delikvensek általában nem figyelnek arra, milyen a mimikájuk. Az arcon hét különböző érzelmet figyelhetünk meg: öröm, meglepetés, félelem, szomorúság, harag, undor és az érdeklődés. Ezeket az érzelmeket főleg a szemek, a szemöldök és a száj segítségével fejezzük ki.
A fej mellett még figyelnünk kel a kezekre és a lábakra. Sokan rájöttek már, hogy a kezeiket nyugodtan kell tartaniuk ahhoz, hogy leplezhessék idegességüket: nem szabad dobolniuk az asztalon. Ez az idegesség gyakran átragad a lábakra, ez esetben érdemes figyelnünk arra, hogy ha a kezek nyugodtak, a lábak is azok-e? Amennyiben a beszélgetőpartnerünk „csülkei” egy komplett brazil fesztivál táncos-brigádjával vetélkednek, biztosak lehetünk benne, hogy igenis ideges. De a lábak nem csak a stressz mértékének mérésre alkalmasak. Azt is megtudhatjuk, hogy menyire figyelnek ránk. A lábfejek (és az egész test) felénk fordulása jelzi, hogy ránk figyelnek, befogadják az üzenetünket.

A profik

A közélet szereplői tisztában vannak vele, mire kell figyelniük ahhoz, hogy mondandójukat embertömegek fogadják el. Kiemelt szerep jut e téren a politikusoknak, a televíziós sztároknak és a színészeknek.
Ők igazán tudják, hogy el kell sajátítaniuk a metakommunikáció pozitív mozzanatait. Tisztában vannak vele, hogy mit váltana ki a tömegben a görnyedt testtartás, a görcsösen ökölbe szorított kéz, vagy a szemkontaktus hiánya. Az ő esetükben ezért érdemes a hirtelen mozdulatokra figyelnünk: például, ha az illető a szája elé, vagy az ajkához kapja a kezét, akkor valószínűleg nem mond igazat. Természetesen egy mozdulatból nem következtethetünk egyből a legrosszabbra, fontos minél több jelet megvizsgálnunk. A kéz szájhoz emelése ugyanis nem csak hazugságra utal, a döntésképtelenséget és bizonytalanságot is kifejezheti.

Érdemes tanulni!

Nem csak az ismert és sokat szereplő személyek esetében igaz, hogy érdemes a testbeszédet tanulni. A közembereknek is nagy hasznára válhat például egy állásinterjú, vagy egy randi során. A testbeszéd tanulásával természetesen nem arra kell törekednünk, hogy megtévesszük a többieket. Amennyiben nem belőlünk fakad az adott gesztus, az hosszú távon úgy is kiderül. Testünk apró rezdüléseinek tudatos használatával azonban magunkat is jobban megismerhetjük és sikeresebbek lehetünk a mindennapi kommunikáció ingoványos területén.