Nem vagyok nagy sportrajongó. A hokiban nem látom a korongot, a pingpongban a szépséget a birkózásban meg az értelmet. Persze ilyen alkalmakkor, mint amilyen az olimpia, „szabad”időm nyugtalanítóan nagy hányadát töltöm a képernyő előtt. Pedig nem értem a kommentátor stratégiára vonatkozó megjegyzéseit, a rettenetesen belterjes sport szlenget, és úgy általában fogalmam sincs a szabályokról. Ez jó közelítéssel minden sportágra igaz, így meglepő a felismerés, hogy valamit mégis szívesebben nézek. Sokkal szívesebben.

A magam által végzett pszichoanalízisből rögtön kitűnik, hogy az a jó, amikor nők versengenek sortban vagy szoknyában, illetve mindkettőben. Vagyis a szememben behozhatatlan előnyre tett szert a tenisz, a kézilabda, a röplabda és kiváltképp a strandröplabda női szakága. Éljenek az elővillanó popsik, feszes vádlik és a bársonyos combok!

PR az egész világ

Valószínűleg minden kezdő péeres tudja, hogy ami nehezen eladható, azt nem jó önmagával népszerűsíteni. A cigik mellé jó hangulatot, a whiskyk mellé jó nőket, az autók mellé pedig nagy mellű jó nőket érdemes társítani a reklámokban.

Ennek tudatában nyilvánvaló, hogy nem a véletlen műve a kézilabdás lányok rövid „nacija”. Sőt, minden valószínűség szerint egy igen erős tolómarketing-hullámnak a következménye a teniszezők szoknyácskája, hiszen látunk férfiakat háromnegyedes nadrágban (persze most csak Nadal jut eszembe), és ebből egyenesen következik, hogy a teljesítmény szempontjából nincs nagy jelentősége a takart/szabadon hagyott comboknak.

A Kurnyikova-effektus

(Ő az a női sportoló, aki blogját nyíltan férfiaknak írja, egyértelműsítendő a célközönséget. Lásd: „Hi Guys”/ „Hey guys”)

Azt azért nem mondom, hogy Anna Kurnyikova nem tudott teniszezni, de volt, amihez a szerváknál is jobban értett. Több ranglista hozta 2000-ben és utána első helyen, ami bizonyos sportolók keresetét illeti, és mindez azért bravúr, mert nem volt a legjobb soha. Mármint teniszben.

Jövedelme bizonyára súlyos reklámbevételekből állt. Ebben az esetben viszont látható, hogy nem a teniszező nőt vették meg, hanem a teniszező nő mellét, lábát vagy fenekét. Arra nagyobb volt az igény, mint a rettenetes fonákokra.

Nincs itt semmi baj. A pénz végül megtalálta a teniszt, akkor is, ha Kurnyikova kívánatos idomain megkapaszkodva kellett bemásznia a pályára. Tömegek kezdték el nézni a szőke tehetséget, és vele együtt – mégha mellékesen is – a női teniszt. Egy időben például lehetett fogadni arra, vajon lesz-e ruhátlanul befutó férfi a meccsén, és ha igen, akkor melyik szettben.

A jó, a rossz és a szép

A sporton túl, de a zenétől innen is láthattunk már olyat, hogy a színpadképesebb egyedek mutatkoznak a közönség előtt a „csúfaktól” kölcsönvett hanggal. A szövegírók és zenészek mellé nemcsak énekes kell, hanem szerethető testrészek is, és ez ritkán található meg magas színvonalon egy személyben.

Ugyanez vár a sportra. Lesz, aki jó, aki nem, és aki szép. Utóbbi válik a legnépszerűbbé. Versenyképességben utol fogja érni a szép játékot a kozmetikai értelemben szép csapat. Nemcsak a gólokat fogják lassítani, hanem a felugrásnál elernyedő combizmokat is kikockázzák a jövő tévései.

Csak a szépre emlékezünk

Nincs mit szépítgetni. Bizonyos sportok önmagukban nem vonzanak tömegeket. Kell valami, ami hat a hormonokra. És bármennyire is a rossz ez, nem számít, mert a sport is elsősorban reklámfelület. Az a sok csillogó cucc ott a pályák szélén mind azért van kihelyezve drága pénzért, mert amikor csini sortban hajlongnak lányok, és mi átszellemülten nézzük a formás combokat, akkor a tudatalattinkba belenyálcsorog a háttérből valamelyik szponzor szlogenje, és így evolúciós alapon születik meg a vágy a reklámozott termékre/szolgáltatásra. Ugyanis mikor később szembesülünk a hirdető logójával, gyakorlatilag úgy kívánjuk meg a termékét, mint Görbicz lábát, vagy Görbiczet magát.

Veszélyeztetett sportok

Mert például kit érdekelne a strandröplabda, ha a csajok hosszú tréningnadrágban ugrálnának? Vagy anorákban teniszező Szávay Ágnes? Nézném én, nézném, de csak jobb így.

Viszont kicsit aggódom néhány szakágért. Leginkább a cselgáncsozó nőink vannak nehéz helyzetben. Tök szépek meg aranyosak, de a judo természetéből adódóan nekik nehéz lesz megszabadulni a súlyos judogitól. Mert ugye valamibe kapaszkodni kell, amikor dobálják egymást. És félek, a vívást sem tudják úgy megreformálni, hogy előtérbe kerüljön a szexisség. Pedig abban sem csak jók vagyunk.

Nincs miért szégyenkeznünk. Nem kicsit versenyképesek a lányaink, viszont azok a sportágak, amik nem felelnek meg a tömegízlés ruházkodási elvárásainak (ahol a lányok „csak simán dögösek” a mindent rejtő felszerelésben), azok nehéz helyzetbe kerülnek, mert valószínűleg nem lesz nagy szerepük képernyőn, akkor meg nem hoz elég pénzt a reklám a mezen, akkor meg nincs miből elmenni az edzésre, és akkor meg… Szóval akkor meg kihalnak a „túlöltözött” sportágak.