Ezen pedig hüledezni lehet, de kár meglepődni.

Egyelőre tehetetlen Nyugat

Jelenleg a világ a többpólusúság felé halad, India, Kína és Oroszország felértékelődése ugyanis nem meglepő. Kódolva volt abban, hogy ezek az országok nem tartoznak sem az amerikai, sem az európai uniós érdekszférába (ami persze nem jelenti azt, hogy a Nyugat nem örülne annak, ha az érdekszférájába tartoznának). Azonban eléggé önálló, s lehetőségekben gazdag államokról van szó ahhoz, hogy a saját lábukon éljenek. Az orosz-kínai tandem azt csinál a saját környezetében, amit szeretne. Ezt jól mutatja a nyugati szájkaratézás hatástalansága, ugyanis – egyelőre legalábbis – sem az USA, sem pedig az EU nem tudott olyan lépést tenni, ami bármilyen lassításra tudná kényszeríteni az oroszokat. Érdekérvényesítés folyik, nyersanyagért (olaj). Láttunk már ilyet, nem kell meglepődni. Oroszország megteheti, mert erős, és nem csak katonailag.

Globalizáció következménye

A gazdasági fejlődés – így Fareed Zakaria – új gazdasági-politikai erőtereket képez, ami erősíti a nemzettudatot, az érdekérvényesítést, és magabiztosságot. Ez nem a globalizáció ellentéte, hanem annak következménye.

Az embernek, ha globalizációról beszélünk, először az Amerika-dominancia jut eszébe, pedig ez sehol nincs leírva. Ahogy a cikk írója is jelzi: a globalizáció jelentette gazdasági befolyás regionális, amely tömbök (rossz emlékű szóval élve: blokkok) egymással kapcsolatban állnak.

A Nyugat karjaiban

A berögzülésekre (globalizáció egyenlő Amerika-központúság) az oroszok nagy ívben tettek. Az orosz medve ugyanis jól ráijesztett a környező medvebocsokra, jelezve, hogy ahhoz még erősödni kell, hogy valamelyikük Moszkva ellen tudjon tenni – retorziók nélkül. Zakaria szerint Oroszország ezzel pontosan a Nyugat karjaiba tereli a szomszédos államokat – amiben azért nem kellene biztosnak lenni, két okból sem.

Grúzia esete jól példázza, hogy az amerikai izmozás (hadihajók a grúz partokon) nem nyújtanak hatásos védelmet, a régióban egyelőre Oroszország tűnik az egyeduralkodónak. Az Európai Unió szokásához híven a tehetetlenség jeleit mutatja: a napokban ül csak össze egy csúcs, amely a grúz helyzetet hivatott elemezni, ezzel kapcsolatban pedig az uniós stratégiát. Ehhez egy kicsit későn van, aki ugyanis tudott, már lépett az ügyben.

Másfelől a Nyugatnak óvatosan kell kezelnie a kérdést, ugyanis a jelenlegi, robbanásveszélyes helyzetben egy meggondolatlan lépés jelentősen durvíthatja a Nyugat és Kelet viszonyát. Hogy ebben a helyzetben mi a kifizetődőbb (a szó nem feltétlen anyagi értelmében) nehéz kérdés azonban békésebbnek mindenképpen az látszik, ha elfogadjuk, hogy kialakulófélben van a többpólusú világrend, amelynek vezetői – szintén ismerős képlet – nem csak politikai, gazdasági, de katonai erővel is fellépnek az érdekük érvényesítéséért.

A Nyugat is, de az már rég volt

Zakaria problémája, hogy a jelenlegi orosz akciók nem 21. századi módszerek. Ahogy írja, Anglia és Franciaország a mostani orosznál is erőszakosabban ragaszkodott a befolyási övezeteihez mindezt azonban fél évszázaddal ezelőtt tették. Tegyük hozzá: az USA szintúgy, emlékezzünk csak Mỹ Lai-ra. Az orosz-grúz háború – egyelőre még – nem ér fel egy Vietnammal.

Zakaria szerint a Nyugatnak – élén az Egyesült Államokkal – most meg kell találnia a módot, hogy fizettesse meg a grúziai agresszió árát Moszkvával. Katonailag akciózni veszélyes és kétes kimenetelű dolog lenne, így maradnak a nemzetközi kapcsolatok: egyezmények felfüggesztése, vegyesvállalatok felbomlása, nemzetközi testületekben való gyengítés. Azonban a probléma ezzel az – hívja fel a figyelmet Zakaria –, hogy túl kicsi a mozgástér, túl kevés az olyan kapcsolat, amely megszakadását Oroszország komolyabban megérezné.

Az okokról

Hogy miért van mindez így? Zakaria szerint azért, mert Oroszország nem integrálódott a jelenlegi világrendbe, így a kapcsolatok megszakadásával Moszkvának nincs mit vesztenie. Ebben szerepe van a nyugati politikának, de leginkább az olajnak. Az elmúlt évtized olaj-áremelkedése miatt Oroszország korrumpálódott, diktatórikus lett, és működési zavarokkal küzd. Az olaj ráadásul jótékony hatással van az olajjal bíró államok nemzetközi rendszertől való függetlenségére – írja Zakaria.

Megoldás

Az Oroszországot azzal lehetne megfogni, ha csökkenne az olaj ára – Zakaria szerint. Lehet, csak éppen az olaj nagy része jelenleg olyan országok kezében van, akik nem feltétlenül szimpatizálnak az Egyesült Államokkal. Elég legyen csak Venezuelát megemlíteni. Egyelőre nem arról van szó, hogy a zászló Oroszországnak áll – inkább arról, hogy nem az USA-nak.