Jobban örülnék, ha két-három dobogós hellyel többünk lenne – mondta a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az azt firtató MTI kérdésre, hogy elégedett-e az eddigi magyar szerepléssel. – Dzsúdósainktól jobb eredményt vártam, és a bocsások is többet tudnak a Pekingben mutatott teljesítményüknél. Utóbbiaknál a felkészülés nem volt a legideálisabb, nem tudtak olyan borításon edzeni, mint amelyen a versenyeiket rendezték.

Bocs, bocsa, bocsánat...

Na itt először is álljunk meg és járjuk körül egy kicsit ezt a bocsa témát – hiszen alig vannak Magyarországon, akik tudják, mi fán terem ez a sportág. Elég egyszerű a történet, hiszen mindössze néhány golyóra van szükség és indulhat is a petanque – merthogy így is hívhatjuk. Na ebben a sportágban tápláltunk elég vérmes reményeket, de végül sem egyéniben, sem párosban nem sikerült a továbbjutás a csoportból sem.

A legvérmesebb reményekkel várt sportág azonban még el sem kezdődött, a vívásban ugyanis a kerekesszékeseink is nagy esélyesnek számítanak. – Vasárnap elkezdődnek a vívóversenyek, és ott is többen esélyesek a dobogós helyezésre – tudtuk meg Gömöri Zsolt nyilatkozatából.

Szégyenkezni azonban eddig sincs okunk, három érmünkkel, amiből egy arany és két bronz nem állunk rosszul. Az is igaz azonban, hogy ebből kettőt – az aranyat és az egyik bronzot – egy úszónk, Sors Tamás nyert. Ráadásul fantasztikus világcsúccsal győzött a 100 pillangón, ami erőt adhatott a többi versenyzőnek is.

A helyünkön vagyunk

A kérdés csak az, hogy tud-e bravúrt bemutatva az országok rangsorában az első harmadban végezni a magyar paralimpiai csapat. Ha a vívók jól szerepelnek, akkor minden bizonnyal ott lesz a helyünk, de ez bizony – hasonlóan az olimpiához – nem lesz egyszerű. Persze olyan nagyságokkal, mint Szekeres Pál nem lehet baj. A háromszoros paralimpiai bajnok kardvívó és a többi magyar vasárnaptól fog pástra lépni.

Zborai Gyula és Berecki Dezső pedig az asztaliteniszezők párosversenyében fog asztal mellé lépni, egyéniben sajnos egyiküknek sem sikerült igazán a paralimpia. Na de minden új verseny egy újabb lehetőség is…

Ugyan nem lenne tisztje és semmi szükség nincs a mentegetőzésre, de azért Gömöri Zsolt megteszi. – Sportolóink és edzőink néhány húzósportágunk kivételével túl kevés versenyen vesznek részt év közben, ezért éles helyzetekben többször nem sikerül jól dönteniük, és szakvezetőink sem jutnak elég információhoz a riválisokról – jegyezte meg a főtitkár.

Szavunk azonban nem lehet a szereplésre, hiszen a „nagytestvér” olimpia ezen szakaszában csak ezüstjeink voltak, aranyunk még nem. Ráadásul az is elképzelhető, ha a vívóink elkapják a ritmust még az olimpia szereplés is túlszárnyalható. Az viszont, hogy megismétlődik az atlantai vagy a sydneyi hat, illetve öt arany elképzelhetetlen. Nem azért, mert most kevésbé jó sportolóink lennének kint, csak mert bizony nem volt túl sok pénz a felkészülésre.

Összegek és érmek

A 33 paralimpikon felkészítésére összesen 39 millió forint állt rendelkezésünkre, ami versenyzőnként alig több egymillió forintnál. Ebből az összegből kellett kigazdálkodni az edzőtáborokat, a felkészülési versenyeket. Ha tehát a lehetőségeinket összehasonlítjuk az éremtáblán elfoglalt helyezésünkkel, akkor nincs okunk szégyenkezni – tette még hozzá az elnök. Azaz mondhatjuk, hogy ez a paralimpia egészen egyszerűen fapadosnak számít a nagy olimpiához képest, legalábbis nálunk. Hiszen az lenne a cél, hogy eltűnjenek a különbségek az ép és a sérült sportolók között.

Mint ahogyan eltűnt a jutalmazásban is. Sors Tamás az eddigi aranyával, bronzával és negyedik helyével közel ötvenmilliót úszott már össze, többet, mint az egész paralimpiai csapat felkészülésére szánt összeg. Most akkor van egyenlőség, vagy nincs?

Teszik a dolgukat

Egy vezető azonban nem lehet elégedett, nem az Gömöri Zsolt sem. – Hazaérkezésünk után nagyon hamar átfogó szakmai elemzést készítünk arról, hogyan lehet szélesíteni a sportolói bázist, és milyen módon lehetne még eredményesebbé tenni a felkészülést – monda az elnök.

Természetesen ez viszont nem egyszerű, még a játékok előtti beszélgetésünk során elárulta az elnök, hogy nálunk eleve szűk a sportolásra fogható sérült ember. A felkészülésre azonban nem lehet mit mondani, csak hogy a sokat szidott magyar sporttámogatási rendszer úgy rossz, ahogy van.

A paralimpikonok viszont teszik a dolgukat, nem foglalkoznak a körülményekkel. Na jó, azért akad néhány hátráltató dolog, például az egyik úszónk dressze egész egyszerűen elszakadt és meg kellett ragasztani.

Jól figyeljünk tehát még egy hétig Pekingre, hiszen a szegényház ajándékokat oszt a magyar embereknek. Szép, csillogó érmeket.