A IV. században élt férfi földi maradványait a Yorki Egyetemen folyó építkezésnek köszönhetően fedezték fel. Az első ismert tébécés eset ugyan a vaskorból származik, a római időkből viszont igen ritkák az olyan csontleletek, amelyek a betegség jegyeit viselik magukon, s ezek többségét Nagy-Britannia déli részén fedezték fel. A tébécés leletek túlnyomó része a XII. századtól datálódik - olvasható a BBC hírei között.

Cath Neal, a Yorki Egyetem régésze szerint a csontváz részletes vizsgálata sokat elárulhat arról, hogy miként terjedt a tuberkulózis a késő római korban, ahogy arról is, milyen lehetett az élet Yorkban másfélezer évvel ezelőtt.

Az archeológus szerint az ilyen, a lakóházakhoz közeli temetkezés igen ritka volt az adott korban, amikor az elhunytakat elkülönített sírkertekben helyezték örök nyugalomra. Előfordulhat, hogy a férfit azért temették el ezen a helyen, mivel az emberek nem voltak hajlandóak akár a legkisebb távolságra is elszállítani a tetemet.

A csontvázra az egykor Yorkot és Barton-on-Humbert összekötő római út nyomvonalának közelében bukkantak. A vizsgálatok tanúsága szerint a férfi 26-35 éves korában hunyt el, gyermekkorában vashiányos anémiában szenvedett, s alacsonyabb volt a római férfiak 162 centiméteres átlagmagasságánál. A baloldalán fekvő összegörnyedt tetemet egy kis mélyedésbe helyezték.

A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a halál oka a tuberkulózis, amely megtámadta az elhunyt gerincét és medencéjét. Mindkét alsó végtagja csontjain is felfedezték a fertőzés nyomait, ám ez a jelek szerint a halál pillanatában már gyógyulófélben volt.

Az illető a betegséget gyerekkorában fertőzött hús vagy tej elfogyasztásával szerezhette, de a kórokozók a tüdején keresztül is bejuthattak a szervezetébe. A tébécé egy ideig lappangott, s csupán a felnőttkorban manifesztálódott. Amíg jó egészségnek örvendett, a férfi kemény fizikai munkát végezhetett, erre lehet következtetni az izomsérülések nyomai, valamint a vázizomzat tapadási helyei alapján.