A kutya kaki

Az emlősök ürüléke -így a kutyáké is- nem túl kellemes szagú, általában szilárd halmazállapotú, barna színű szerves anyag, mely rengeteg baktérium és féreg telephelyéül szolgál, már az állatból való távozásakor is. (Például toxocarának nevezett féreg lakhelye, amely –általában homokozóban heverő halmokban elhelyezve- komoly szembetegségeket, vagy akár vakságot is okozhat ártatlanul homokozó gyermekinknél.) Rálépve könnyen eloszlik és belekenődik lábbelink talpredőibe, repedésibe, mely esemény után érezhető mértékben növekszik személyes auránk mérete. Nagymértékben lelhető fel nagyvárosok utcáin és közterein. Felhasználását vizsgálták már mind fűtő-hőszigetelő anyag, mint trágya gyanánt, ám egyik elképzelést sem követett megvalósítás.

Segítség: ahová lépek szar terem!

Reggel fáradtan felkelek, ránézek az órára és tudom: késében vagyok. Gyorsan összekészülődök, - annyira adok magamra, hogy a főnök ne rúgjon ki mikor meglát, de azért még emberi időben beérjek – reggeli kötelező kakaó, majd ki az utcára. És az első lépésnél el van kettyintve a napom, ugyanis szarba léptem. Ha ez az esemény nem is történik meg, a buszmegállóig tartó utat földre szegezett szemmel, kommandózva kell megtennem, nehogy aknára lépjek. De párommal való kellemes, parki sétát is haza tudja vágni egy – valamelyikünk cipője alatt – szétlapuló barna kupac hangja.

Budapesten tízből nyolc embert kifejezetten érint és zavar az utcákat, parkokat borító kutyaszar, és a városszennyezés toplistáján áll - írja egy 2004-es felmérés. Ennek oka valószínűleg az esztétikai látványt enyhén szólva helyben hagyó látkép, és az a kellemes illat, mely benzingőzzel és szmoggal keveredve megadja Budapest bukéját. Egy másik felmérés szerint naponta negyven tonna kutyaürülék termelődik a főváros szem előtt lévő területein, négyszázezer kutyától (mindkét szám alsóhangú becslés), tehát az ürülék jó részét nem szedik fel a kedves gazdik. Az önkormányzatok megannyi kétségbeesett lépésre szánták már el magukat, és a helyzet csupán leheletnyit mérséklődött. A közvélemény pedig változatlan: valamit tenni kell!

Aknásítók típusai

Vannak olyan – általában helytálló – sztereotípiák, amik bizonyos csoportokba szedik azokat az embertípusokat, akik felelősek lehetnek fővárosunk kutyaürülékének nagy mennyiségéért. Álljanak itt a leggyakoribbiak:

Cicababa és a macsó: ők azok, akiknek társadalmi pozícióját tekintve megalázó lenne lehajolni egy ilyen büdös és undorító csomagért (különben is, a műköröm nem alkalmas effajta alantas műveletek végrehajtására). Az ő gondolkodásuk szerint fizet az állam azért elég embert, hogy a köztisztaságot fenntartsa, és eme aljamunka nem az ő feladatuk.

Megfáradt munkás: reggel hatkor kel, este tízre ér haza, nyafogó gyerekek, vitázó házastárs, anyagi gondok. És még azt a rohadt kutyát is ki kel vinni… Ők túl fáradtak ahhoz, hogy ilyen apróságokkal törődjenek, mint a kutyakaki. Húsz perc alatt lerendezik a sétát, a lehető legkevesebb gonddal és munkával. Persze őket is zavarja ha „valamelyik barom a háza elé szaratja a kutyáját”, de az már reggel van, így az este elsuhanó húszpercei már eszébe sem jutnak.

Átlagos diák: ő egyrészt link. Égve hagyja a villanyt, nem hajtja le az ülőkét, nem szedi fel a kutyaszart (bár a kutyákat nagyon kedvelik). Másrészt nevelési hiányosságaik nem abban az egy dologban mutatkoznak meg, hogy jó részüknek meg sem fordul a fejében hogy azt, amit a kutya lerak, fel is kellene szednie valakinek— hisz az úgy tűnik természetesnek. Mintha annak barna rakásnak ott, a fűben lenne Isten által elrendelt helye.

Rokkantnyugdíjas: vannak olyan – főleg idős – emberek, kiknek már a kutya levitele is hatalmas megterheléssel jár, és a földig hajolni az ürülékért, nap mint nap, már képtelenek. Bennük általában meglenne a felelősség és a jólneveltség, hogy összeszedjék kedvenceik által elhagyott rakásokat, de fizikailag képtelenek rá.

Gazdátlan állatok: természetesen utánuk senki nem szedi az ürüléket a FKF-en kívül. Bár azt hozzá kell tenni, hogy számuk miatt nem sokat nyomnak a napi negyven tonnából, ezáltal nem is ők a fő felelősök

Gazdátlan emberek: igen, nem csak állatok csinálják oda a barna halmokat. Csövesek, részegek, vagy kikre a szükség villámsebesen csap bele, mind odarondítanak egy-egy helyre, ami szintén hozzáadódik a napi termeléshez.

Átlag és érvek

A kutyatartás bizony nagy felelősség, amiben benne van az utánuk való takarítás is (mind otthon mind az utcán), és e felelősséget sokszor nem látják át a leendő gazdik. Természetesen nem készült olyan felmérés, melyben azt próbálják elemezni hogy kik szedik fel kedvencük után a szart- hisz az emberek jó része nem vallaná be, hogy ő az egyik aknatelepítő. De a fenti adatokon kívül érdemes megnézni még párat, vagyis főleg a külhont. Bécsben – ami hasonló méretű és lakosságú város – mindössze hatvanezer ugatni tudó házi kedvencet tartanak számon, emiatt a gond is jóval kisebb. Ha Svájcra tekintünk, akkor viszont nem a számokban kell keresni a jelentős környezeti összképben tekinthető eltérést, ugyanis egy szem kutyaürüléket nem lehet látni a városokban (ahogy szemetet, vagy csikket sem). Egyszerűen mentalitás kérdése, amiben az ország példamutató módon halad mindenki előtt.

100 db kutyazacsi (vagyis olyan zacskó, amibe a kutyaürüléket lehet felszedni) körülbelül 500 forint. Ez átlagosan egy hónapra elegendő (egy kutyával számolva), tehát az utcák ilyen téri tisztaságára ráfordítandó összeg nem számottevő. Viszont az elhatározás, hogy lehajoljunk, hogy zacskós kézzel felszedjük a szart, hogy felelősséget vállaljunk azért, amit a kutya csinál, már igencsak „drága” - lelki szempontból. Legalábbis ezt látszik igazolni a sok bűzlő halom.
Az ellenérvek nyilvánvalóak: szag, látvány, útakadály, higiénia. Ezeket senki nem vitatja. Nézetkülönbségek inkább a megoldások, és a ránevelés hogyanja körül folynak. Mindazonáltal egy érdekes pozitív érv is felmerült: például a IX. kerületben annyi légy lett, hogy elszaporodtak tőle a védett denevérek, míg máshol – szintén a legyek miatt – fecskék raknak fészket az ablakok alatt. „Ergo, a kutyaszar a tápláléklánc alján gazdagítja a biológiai sokszínűséget.”

Megoldás?

Rengeteg „úttörő” megoldást hallottunk már különböző emberek szájából, a szar mégis itt van előttünk. Egyes költségvetések egyre nagyobb összegeket különítenek el erre a célra, érezhető eredményt mégsem sikerült felmutatniuk. Egyes kerületek is megpróbálták a zacsis megoldást, ingyenesen kihelyezve a kutya szemeteseken, de ezeket általában eltulajdonították, nehogy ki kelljen érte adni egy pár százast… Máshol szigorították a büntetéseket, vagy a hangosbemondó ordított a neveletlen és hanyag gazdira. De egyik sem segített. Egy német kutató szerint DNS minta alapján azonosítanák a csomagot ott hagyott kutyát, s ezáltal gazdiját. Megfelelő adatbázis kiépítése után, minden egyes hanyag kutyatartót elérhetne a törvény szigora és a szégyen. Az biztos, hogy ez megszüntetné az egyre égetőbb társadalmi problémát, de abban már nem vagyok annyira biztos, hogy a kormánynak pont erre lenne pár feles milliárdja.

Ha külföldre tekintünk, akkor rájöhetünk, hogy nem nálunk a legrosszabb a helyzet: Litvánia fővárosában egy kutyakiállítás után akadályozott – Peking előtt pár héttel – a fel nem szedett kupacok tömkelege egy kétszeres olimpikont az edzésben. De az is biztos, hogy jóval előttünk is járnak megoldás keresők, főleg ötletességben. Bratislavában például így kampányolnak a kutyaakna ellen .Míg máshol némi kreativitással hívják fel a figyelmet a problémákra:

Minden esetre, az egyetlen módszer, ami eddig biztosan és bizonyítottan működött, az a megfelelő – állam által támogatott – társadalmi hozzáállás, ami hazánkban – sok minden más hasonló dologgal együtt – nagyrészt hiánycikknek számít. A társadalom megnevelése, felelősségre tanítás, és az emberek normálisabb hozzáállása a környezetükhöz, mind segítene felgöngyölíteni ezt a kutyaszaros ügyet, mely mindenki szemét és orrát egyaránt bántja.