Végső búcsút vettek Németh G. Bélától

Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész szerint Németh G. Bélát öntörvényű személyiség volt. Rendkívüli tehetsége volt ahhoz, hogy magához emelje, saját gondolatmenetére ösztönözze azt, akivel párbeszédet folytatott.

Az irodalomtörténész búcsúztatójában hangsúlyozta, hogy Németh G. Béla irtózott a nagy szavaktól, nem szerette a nyilvánosságot, úgy vélte a világmegváltó, emberboldogító tündérmesék általában hazugsággá válnak. Sztoikus alkata mindazokkal szembeállította, akik megfellebbezhetetlen igazságokat akartak kimondani vagy egyenesen jóslatokba bocsátkoztak.
Németh G. Béla szellemi és erkölcsi nagyságát méltatva Szegedy-Maszák Mihály rámutatott: ha valaki, ő igazán előkészítette a rendszerváltást, sokkal mélyebben, mint azok, akik látványos szerepet játszottak, miközben a hatalom előnyét élvezték.

Mint mondta, Németh G. Béla egész életében idegenkedett a közélettől, megvetette a külsőségeket, a szónokiasságot, a túlzó állításokat, a kenetteljes vagy érzelgős hanghordozást.
Szegedy-Maszák Mihály megemlítette azt is, hogy a Széchenyi-díjas irodalomtörténésznek erős értékrendje volt, ezért nem hiányoztak belőle az elfogultságok, de képes volt túllépni önmagán. Magától értetődőnek tekintette, hogy mindenkinek saját lelki alkata van, amely elősegíti bizonyos értékek észrevételét, ám elzárja azokat másoktól - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy Németh G. Béla szellemi kört hozott létre, melyben irodalmárok szorosan együtt tudtak működni más szakmák képviselőivel, iskolát teremtett a magyar irodalomtörténet-írásban.
Munkásságáról szólva egyebek mellett azt emelte ki, hogy a XIX. századi magyar irodalom méltatójaként arról győzte meg olvasóit, súlyosan tévednek azok, akik a XX. század elejétől eredeztetik a nemzetközi szintű magyar szellemiséget.

"Alkotó szellem volt, világot teremtett maga körül, és ennél többet senki nem tehet" - zárta szavait Szegedy-Maszák Mihály.

Hankiss Elemér szociológus méltató beszédében aláhúzta, hogy Németh G. Béla megalapozta az irodalomtudomány filozófiai és bölcseleti hátterét és mélységeit. Gondolatait, elemzéseit személyisége hitelesítette - folytatta, hozzátéve, hogy tele volt kételyekkel egész élete során.
Hankiss Elemér felhívta a figyelmet arra is, hogy Németh G. Béla munkásságát mindvégig a megismerés vágya, az élet ezer sokféleségére való odafigyelés, a kritikai szellem és a gondolkodói áhítat jellemezte.

Németh G. Béla 1925-ben született Szombathelyen. Eredetileg magyar-német szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd könyvtárosként tevékenykedett. 1955-ben lett az MTA Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa. 1965-től tanított az ELTE-n, ahol 1981-től vezette az általa alapított művelődéstörténeti tanszéket, majd 1987-től a XIX. századi irodalomtörténeti tanszéket. 1980-tól 1995-ig az Egyetemi Könyvtár főigazgatója is volt.

Számos nagyhírű tanulmány és monográfia szerzője volt, munkásságát József Attila-díjjal (1976), Akadémiai Díjjal (1980), Déry Tibor-díjjal (1993) és Széchenyi-díjjal (1996) ismerték el. Németh G. Béla szeptember 5-én hunyt el.