A szerelem és a halál dala

A Lili Marleent a második világháborúban harcoló mindkét fél katonái énekelték, tetszett Hitlernek is, aki állítólag azt mondta: "Ez a dal mindnyájukat túlél". John Steinbeck szerint pedig "ez volt a nácik egyetlen pozitív hozzájárulása a világhoz"

A dal szövegét egy Hans Leip nevű fiatalember írta 1915-ben, aki egyesítette benne annak a két lánynak a nevét, akik tetszettek neki: Liliét, egy zöldséges lányáét és egy Marlene nevű ápolónőét. A könyv szerint Leip "jól megélt" a nácizmus idején. Művéhez később írt még két versszakot, amelyben a szerelme után sóvárgó katona már halott. Érdekes, hogy ez a két versszak a különböző verziókban nincs mindig benne. A megzenésítője, Norbert Schultze a náci párt tagja volt, "bombás Schultzénak" nevezték, mert előszeretettel komponált harci indulókat. Ő szerezte például a Rommel tábornok vezette Afrika Korps indulójának zenéjét is.

Ismét csak a legenda szerint a Lili Marleent Schultze az 1938-as "kristályéjszakán" improvizálta zongorán. Realistább változat, hogy egy fogkrém-reklám zenéjét koppintotta le hozzá.

A dal egy 1939-ben kiadott lemez B-oldalán jelent meg először, Lale Andersen előadásában, és csak 700 példány fogyott belőle. Akkor lett igazán ismert, amikor a Radio Belgrad német katonai adó sugározni kezdte a frontokra. A katonák tömegesen kérték és akkor született meg a mítosza. A német hatóságokat nyugtalanította a jelenség, mivel a dal a fájdalomról és a halálról szól, így nem volt optimistának mondható. Igaz, a katonáknak a két utolsó versszak tetszett a legjobban, és azok a hősi halált dicsőítették.

A könyv dokumentálja, hogy a dal körül kemény propagandaháború bontakozott ki. A szövetségesek, mivel tudták, hogy az ő katonáiknak is tetszik, igyekeztek kisajátítani. A dal 1943-ban globalizálódott, akkor kezdte Marlene Dietrich énekelni az amerikai hadsereg katonáinak. Érdeme, hogy megfosztotta induló jellegétől, "nácitalanította", szentimentális dallá változtatta, amelyben a harmonika váltotta fel a trombitát - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.