Ian Curtis és a Joy Division története a mozikban

A Joy Division rövid, három éves fennállása alatt csupán két stúdióalbumot készített (az Unknown Pleasures 1979-ben, a Closer 1980-ban jelent meg), hatása azonban máig érezhető számtalan európai és amerikai együttes zenéjén. A friss példák közül érdemes megemlíteni az elmúlt évek legsikeresebb fiatal gitárzenekarait, az Editorst, az Interpolt és a Killerst, amelyek felidézik a nagy előd sötét zenéjét, kétségbeesett szövegeit.

Ian Curtis, a Joy Division énekes-szövegírója 1980. május 18-án akasztotta fel magát, néhány nappal azelőtt, hogy a csapat amerikai turnéra indult volna. A tragédia következtében nemcsak a turné maradt el, hanem a Joy Divisionnek is vége lett; a három túlélő egy új taggal kiegészülve New Order néven folytatta a zenélést.

Ian Curtis öngyilkosságához betegsége, egyre súlyosabb epilepsziás rohamai, valamint magánéletbeli döntésképtelensége együttesen vezetett - Anton Corbijn filmje is erre helyezi a hangsúlyt. Amikor a zenekar elindult a siker útján és a róluk szóló kritikák elragadtatással írtak lemezeikről és koncertjeikről, Curtis szó szerint és átvitt értelemben is összeroppant: legyengült szervezete nem bírta az állandó turnézást és az alkoholt, másrészt szerelmes lett egy fiatal belga lányba, miközben otthon felesége és egyéves kisgyermeke várta.

A rendező a valósághű képi megvalósítás érdekében fekete-fehérben forgatta filmjét, amelynek forgatókönyve az énekes özvegye, Deborah Curtis Touching From A Distance című könyve alapján készült.

"A Joy Divisionhöz fűződő emlékeim fekete-fehérek. Az együttesről elérhető képanyag 99 százaléka fekete-fehér, ennek az az oka, hogy a hetvenes években és a korai nyolcvanas években minden fontos zenei magazint fekete-fehérben nyomtak. Emellett a lemezborítók is fekete-fehérek voltak és a megjelenésük, a ruháik is a szürke zónába tartoztak" - fejtette ki egy interjúban Anton Corbijn.
A rendező arra törekedett, hogy pontosan kövesse a Joy Division és Ian Curtis életének fontosabb állomásait, attól csak néhány alkalommal tért el a filmben.

A főszereplő Sam Riley nagyon hasonlít Ian Curtisre, ráadásul zenész is, a 10,000 Things nevű banda frontembere. A filmben az Ian Curtis számára egykor fontos zenék - David Bowie, Lou Reed felvételei - hallhatók, emellett a Joy Division emlékezetes dalait - No Love Lost, She,s Lost Control - a zenekar tagjait alakító színészek adják elő.

Curtis feleségét, Debbie-t a filmben Samantha Morton alakítja, míg a belga lány, Annik Honoré szerepében a bukaresti születésű Alexandra Maria Lara látható.

Anton Corbijn 1979-ben azért is költözött Hollandiából Angliába, mert a Joy Division első lemeze óriási hatással volt rá, és meg akarta örökíteni az akkor még nem túl ismert zenekart. A Joy Divisiont először egy metróaluljáróban fényképezte le. Később hosszú időn át fotózta a Depeche Mode-ot, a U2-t, de készített klipet például a Metallicának és a Nirvanának is. Kliprendezői munkássága egy DVD-válogatáson Magyarországon is elérhető.