A materialista nyugati civilizáció egyik legfőbb kritikusa

A svéd királyi akadémia indoklásában "új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának, elkötelezett környezetvédőnek" nevezte a 68 éves írót.

A világutazó Le Clézio Franciaországban igazi kultuszszerzőnek számít: közel negyven regényével három generációt tudott meghódítani, és érettségi tétel a francia gimnáziumokban. Stevenson és Conrad csodálójaként a magány és az utazások nagy elbeszélője.

A kritikusok előszeretettel nevezik "nomád írónak", "városi indiánnak" vagy "csodás panteistának" természetimádatáért és azért, mert műveiben távoli civilizációk népei - a mayáktól az indiánokon és a marokkói nomádokon át az afrikai rabszolgákig - tűnnek fel egy képzeleti világban. Le Clézio egész művészetét áthatja a nyugati kultúrát megelőző világ iránti nosztalgia.

Az új regény hatása alatt indult szerző, akit a nyolcvanas évekig a francia irodalmat megújító forradalmi íróként tartottak számon, fokozatosan fordult a spirituálisabb jellegű irodalom felé egyfajta elveszett paradicsomot keresve írásaiban.

Regényeit két nagy periódusra szokták osztani: az 1963 és 1975 közötti korszak legfőbb témái az őrület, a nyelv és maga az írás problematikája volt. Később a gyermekkor, az utazás, a kisebbségek sorsáért való aggódás, a környezetvédelem került előtérbe a korábbiaknál higgadtabb, letisztultabb stílusú műveiben, amelyekkel egyre nagyobb közönséget hódított meg.
A Franciaországban keresztneve kezdőbetűi alapján csak J.M.G Le Clézióként becézett magas, szőke, kék szemű, elegáns és szerény, de nagyon határozott fotogén szerző 1940. április 13-án Nizzában született. Apja angol sebészként Afrikában dolgozott, anyja egy a XVIII. században Mauritius szigetére emigrált breton családból származott.

Első könyvét hétévesen írta a tengerről, amikor elkísérte édesanyját Nigériába, az ott dolgozó orvos apjához. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban tanult, katonai szakszolgálatát Thaiföldön végezte, de onnan hamar kiutasították, mert elítélte a gyermekprostitúciót, így Mexikóba vezényelték, ahol hónapokat élt az indiánok között. A mexikói indián történelem és mitológia annyira megragadta, hogy e témából írta történészi disszertációját. Saját bevallása szerint ez a tapasztalat megváltoztatta egész életét és a művészetről vallott felfogását.

Addigra azonban már elismert író volt hazájában: csupán 23 éves volt, amikor megjelent a Jegyzőkönyv (Le procés-verbal) című regénye, egy marginális fiatalember története, amelyért Renaudot-díjjal tüntették ki.

A gyakran csak metafizikai fikcióként meghatározott, klasszikusan megírt és olvasmányos regényeiben a hagyományos irodalom alapjait kérdőjelezi meg Le Clézio."Az az érzésem, hogy csak egy apró pont vagyok a Földön és ezt az irodalommal tudom kifejezni. Ha filozófiával kísérleteznék, azt mondanák, hogy egy szerencsétlen rousseauista vagyok, aki semmit nem értett meg" - vallja az idei irodalmi Nobel-díjas.

Hosszú ideje feleségével, Jéminával és két lányukkal az egyesült államokbeli Új Mexikóban él, de gyakran látogat haza Franciaországba, ahol részt vesz az irodalmi életben.