Lehet más a politika – ezt sugallja néhány lelkes ifjú ember, akik ennek a szlogennek a szellemében léptek elő nemrégiben. Ha elég nagy a társadalom támogatása a kérdésben, még párt is lehet belőlük.

Kedves barátaim, félek: nem lesz belőletek semmi sem, nemhogy párt. Ezen a pályán nemigen lehet labdába rúgni, hacsak nem akarja azt valaki nagyon. Márhogy valaki befolyásos, a Ti köreiteken kívül – Ti nagyon akarjátok, és a háromszáz fős szűk köreitek is, efelől szemernyi kétségem sincs. Ez azonban nekem nem tűnik elegendőnek a világ megváltásához (bár antik források szerint ehhez tizenkét követő is elég lehet, de a végeredmény egyrészt nem teljesen megnyugtató, másrészt pedig a körülmények azóta kissé megváltoztak.).

Azt mondjátok, elegetek van abból, ami itt politika címszóval folyik – ezt meg tudom érteni, sokan vannak így. Az azonban messze nem biztos, hogy ezek az emberek közös platformra hozhatók – vagy nem szavaznak senkire, vagy kénytelen-kelletlen valamelyik nagyra. Mert a másik vezetőjét nem bírják, és a kisebbik rosszra voksolnak, mint minden tisztességes demokrata – ahogyan azt annak idején Tamás Gáspár Miklós is megfogalmazta volt. Új erő? Igény talán lenne rá (volt egyszer egy Centrum párt, ha még emlékszünk rájuk), de hogy ez elég-e a jelenlegi keretek áttöréséhez, kérdéses. Ahhoz tömegpárti potenciál sem ártana, amit a Ti környéketeken – fájdalom, de – nem észlelek.

Az ökopolitikai program és a fenntartható fejlődés nem rossz lózungok, ám pontos tartalmukkal igen kevese vannak tisztában. Talán azok sem mind, akik ezekkel dobálóznak. Bevallom, én sem tudom pontosan, mit is kell ezeken érteni. Erősebb biogazdálkodás, visszafogott fejlődés – mindez szép és jó, csak úgy tűnik, erre nincs igazán igény máshol sem. Oké, lehet, hogy a kibontakozó válság újradefiniáltatja egynémely elképzelésünket a világról, de a jelenlegi struktúra túlságosan is bejáratódott már ahhoz, hogy a haszonélvezői fel akarják számolni. Széllel szemben pedig nem igazán lehet érdemben cselekedni.

Jelenlegi bázisotok pedig félő, kevés ahhoz, hogy ezekkel az erőkkel szembemenjetek. Vágytok a globalizációkritikus balosokra, a közösségelvű konzervatívokra, és a nem piacfetisiszta liberálisokra, mondjátok. Rendben van. Kérdés csak az, hogy ők mennyien vannak. Bölcsészkarokhoz közel eső kocsmák rejtekén még akadnak alternatív politikai gondolkodásra vevő gondolkodók – de tartok tőle, nem annyian, hogy új pártot lehessen rájuk építeni.

Ezek a tömegek harcoltak anno a mecseki radar ellen. Láttam őket, és ne legyen félreértés: szimpatikus volt a lelkesedésük. Összejöttek, reciklált szórólapokat osztogattak, gitároztak, ördögbotot pörgettek, közösen doboltak, néhány lelkes lány még fának is beöltözött – Középfölde elveszett ent asszonyai feltűntek a Széchenyi téren, a Dzsámi tövében, jó volt. Ezzel együtt mintha a NATO nevű szervezet nem tett volna le arról, hogy figyelje a magyar légtér déli részét. Legfeljebb egy másik hegyről, ami ellen szintén tiltakoznak páran – és a civil társadalom erejét mutatja, hogy nem tudták megmozgatni a helyi szavazók egynegyedét plusz egy főt – a markáns többséget nem érdekli az ökopolitikai alapú civilösszefogó küzdelem a mindenkori hatalom ellen.

Ilyen alapok mellett vágnátok neki a választásoknak, ha. Ehhez viszont az kellene, hogy legyen az a támogató tábor, akiket én most nem látok. A nagypolitikában ismeretlen, szűk értelmiségi körökben is ambivalensen népszerű arcokkal (Szilágyi Ákos és Elek István egy csapatban ugyan valamilyen módon szimbolikus persze, de hogy mennyire, azt inkább nem most akarnám megsaccolni, ha nem baj) széles körű sikereket nem lehet elérni. Egykori társatok, Lányi András megpróbálta – anno látványosan fákhoz kötözte magát, most cserébe a Magyar Hírlap nyomatja. Ez pedig inkább büntetés, mint elismerés. De rendben, az ő hibáit már elvileg ki tudhatjátok védeni. Más kérdés, hogy az elvi fundamentumotok annyira nem más, mint az övé: sokkal fényesebb sorsra nem feltétlen juthattok. Kérdéses, nagyon kérdéses, kell-e a pártotok ennek az országnak. Hogy ne tűnjek nagyon gonosznak: Ralf Dahrendorf szerint a fejekben is lezajló rendszerváltáshoz hatvan év kell – ennek csak harmadán vagyunk túl: nem tartunk még ott, hogy értékeljük az ötleteiteket. Még meg kell szenvednünk az új köreinket a jelenlegi gárdával.

Így sajnos erős a gyanúm: nem lesz belőletek a jövőt befolyásoló erő. De még parlamenti párt sem. Sőt: ha tényleg az igénytől függ a párttá alakulásotok, párt sem lesztek. Csak néhány, a jelenleginél jobbról álmodó kicsit alternatív-kardigános beütésű értelmiségi, egzotikus speckolok olykori vendégei. Nem a Ti hibátokból, mielőtt félreértenétek. Eltűnik a Lehet más a politika nevű mozgalom, mert még nem tartunk mi sem ott, hogy tenni akarjunk a másért. Lábjegyzet lesztek a poltörténetben: igen, volt Centrum, meg zöldpártok, meg a Lehet más a politika, és így tovább.

Ennél csak az lenne rosszabb, ha bejutnátok a parlamentbe. Mert belülről harcolni a kialakult rendszer ellen – nos, amennyire tetszetős az elmélet, annyira nehéz hinni benne. Előbb-utóbb jönnek a bizottsági helyek, a háttéralkuk, a különböző juttatások, az igazgatótanácsok – amik azért nem hangzanak rosszul. Biztos van köztetek, aki nem kérne ezekből – ő viszont hamarosan kihullana. Maradnának a professzionalizálódó politikusok.

Láttunk már ilyet, nem is annyira régen: a rendszerváltás idején minden párt a szebb és jobb jövőt akarta elhozni, a képviselők nagy része valószínűleg tényleg a demokratikus Magyarország építéséről álmodozott, nem az Audiról és az ingyenlaptopról. Az idealisták kihullottak, a profik maradtak.

Ma pedig miattuk akartok újat hozni a közéletben. Nem kell ezen nagyon felháborodni: emberek ők is, idővel el lehet gyengülni, és lehet "fejlődni" a szokott pimasszá. Fölösleges a felelőst keresgélni. Ilyenek vagyunk: emberek és magyarok, 2008-ban. Ti is. Titeket is elérhet ez a csábítás.

És tartok tőle, ezt Ti sem tudjátok kivédeni. Vagy nem lesztek senkik sem, vagy idővel olyanná váltok, mint az ellenség: sok választás nincs, eltűntök vagy elkurvultok. Bocs.

De tudjátok mit? Drukkolok, hogy ne legyen igazam.