Inga-ország

Észak-Korea elmúlt két évének diplomáciával kapcsolatos lépései annyira ellentétesek - pontosabban hol ide, hol oda táncolóak -, miként a tavaszi időjárás is változik. Annyit érdemes megemlíteni, hogy a világ leginkább elzárkózott országának számít: bejutni turistaként nehéz (és ha sikerül is, akkor is nagyon behatárolt mozgásterület áll csak a rendelkezésükre), egyébként meg szinte lehetetlen. Az emberi jogok a béka segge alatt: kínzások, erőszak, börtön - ezek mindennaposak, akár a kormány legkisebb bírálatára is. Bár a világ ötödik katonai nagyhatalma, de évente százezrek halnak éhen. Barátias viszonyt csak a kommunista országokkal tartott fenn ez idáig.

A most következő felsorolásban megpróbáljuk érzékeltetni az elmúlt két év ide-oda billegését. A pozitív jelekhez egy +-t a negatívokhoz egy – -t írtunk

– Az egész talán valahol ott kezdődött, hogy Bush elnök 2002-ben a „gonosz tengelyének”, „a zsarnokság erődjének” nevezte az országot, és természetesen felkerült a terroristalistának nevezett feketelistára (ők nem részesülnek semmilyen segélyben és embargó vonatkozik rájuk). Phenjan erre katonailag bekeményített.

+ Hosszú, hat oldali (Japán, Kína, Amerika, a két Korea és Oroszország) tárgyalások hatására, 2007 júliusában Phenjan leállította a vitatott atomlétesítményét, valamint beengedte az „atomellenőröket” az országba.

– Augusztusban hatalmas árvíz öntötte el az országot, de igencsak megkésve eresztette be a nemzetközi segélyszervezeteket a határokon belülre (amikor már katasztrofális volt a helyzet és egyedül végképp nem boldogult), több tízezer ember halálát okozva ezzel.

+ 2007 októberében hivatalosan is békét kötött Dél-Koreával (akivel az ország kettészakadása óta háborúban állt, és ahol jelentős amerikai katonai erő tartózkodik), és az átjárás is némileg megindult.

- 2008-ban ismét elmérgesedett a viszony: újraindította a leállított létesítményt, kidobálta az ellenőröket, és Dél-Koreával ismét konfliktusok robbantak ki. Jelképesen két rakétát lőtt a Sárga-tengerbe, valamint Izrael szerint ballisztikus fegyvereket ad el embargóval elzárt közel-keleti országoknak (Irán, Líbia, stb.).

+ 2008. október 11. kétes körülmények között lekerült a feketelistáról. De ezt azért kicsit részletesebben nem árt kifejteni.

Érdekes egyezmény

Egy tollvonással negálta Észak-Korea terrorista létét az Amerikai Egyesült Államok, amiért Phenjan nagy kegyesen leállítja és elbontja a vitatott létesítményt, és engedi átnézni az összes objektumot az ellenőröknek - igaz, csak kölcsönös megegyezés alapján kapnak hozzáférést a gyanút keltő építményekhez. (Tehát, aki engedi a nézelődést, az nem lehet terrorista. Vagy, hogy is van ez?)

Észak-Korea nagyon durcás volt, amiért egy éve nem vették le az említett dokumentumról, és ezért sem segélyeket nem kaphatott, sem a diplomáciai életben nem fejlődhetett. Az egyezség értelmében egyébként – a leszerelésért - nem kevés segélyt kap, persze nem az ország szegény sorban tengődő lakossága. Észak-Korea tehát tettekkel fenyegetőzött, amire be is ijedt a leköszönő Bush és kormánya, és Japán határozott ellenzése mellett megtette a már említett mozdulatot. Ez üzenet lehet a többi – még a listán lévő – államnak, hogy Amerika nem veszi annyira komolyan a dolgot, vagy, hogy némi atomfenyegetéssel bármi elérhető.

Amerika maga is megosztott a kérdésben, ugyanis míg Obama szerint ez egy „szükséges lépés, előrelépés” volt, az ellenzék és McCain állítása alapján a kormányzat csak az eddigi nem túl eredményes külpolitikáját igyekszik jobb színben feltüntetni, valamint félti az eddig foggal-körömmel kicsikart megegyezést, nehogy esetleg megszűnjön. A Japán kételkedés hét, Észak-Korea által elhurcolt állampolgár ügye miatt született, míg Dél- Korea terrorista akciókkal vádolja északi szomszédját. Viták folynak még az észak-koreai minták hazaviteléről és ottani elemzéséről, valamint John Bolton, az USA egykori ENSZ nagykövetének mondata is ott csüng sok ember fülében: „ez diplomáciai győzelem Észak-Korea számára.”

Kim Jong-il

A „kedves vezérnek” is elnevezett türannosz – aki a CNN szerint a legrejtélyesebb diktátor - személye körül már születése pillanatát boncolgatva némi falba ütközünk: február 16. Mindössze ennyi biztos, - ez Észak-Korea egyik nemzeti ünnepe is –, de a hivatalos életrajz szerint 1942 Japánkorea, míg a nem hivatalos, ám bizonyítható adatok szerint 1941 Oroszország. Ekképp neveltetése is eltérő történettel indul, de a két sztori valahol ott találkozik, hogy négyévesen feltűnik Koreában (bár a hivatalos életrajzból származó adatok még így is kétségekre adnak okot).

Anyja korán, szülés folytán elhalálozott, Kim 7 (8) éves korában. Apja Kim Il-sung, a „nagy vezér”, Észak-Korea megalapítója. Ennek következtében az ország legjobb iskoláiba járt, politikai karrierjét korán, lelkesen és tehetséggel megáldva kezdte. Apja nevével fémjelzett egyetemen marxista gazdaságpolitika szakon diplomázott 1964-ben, másod-szakiránynak a filozófiát és a hadtudományokat választotta. 1961-ben közben csatlakozott a Munkáspárthoz, valamint egy angol nyelvű máltai egyetemet is elvégzett 1970-ben. A hatvanas években közgazdasági értekezéseket írt, míg ’67-’69-es időszakban a katonaság felé fordult, és megtisztította azt a bürokratáktól. Megannyi mozgalom és társaság köthető a nevéhez, majd 1980-ban párttitkár lett- ekkor kezdte személyi kultuszának kiépítését, és apja után az ország második legbefolyásosabb embere lett. 1991 decemberétől a hadsereg irányítója, majd apja halála után, 1994-től az ország vezetője: a KMP (Koreai Munkáspárt) főtitkára és a nemzeti védelmi bizottság székelnöke (nem választották hivatalosan elnöknek, mivel azt meghagyta apjának, ki „ az örökkévaló elnök” tisztségében tetszelgett ezentúl, halálában is).

Vezetése apjánál is keményebb diktatúrát és központosítást hozott az országra: míg apja csak lojalitást követelt minisztereitől, ő teljes egyetértést, és nem tűrte az ellentmondást. Uralma alatt bár jelentősen nőtt a gazdaság, de az áradások és a hatalmas mértékeket öltő militarizálódás (a GDP több mint 30%-át fordítják katonai kiadásokra) miatt emberek százezrei éheznek, és halnak meg évente, a mai napig. 1998-ban a „Napfény-politikával” elkezdett közeledni déli szomszédjához, valamint némi minimális kereskedelem is beindult Kínával. Atomügyben tárgyalásai 2002-ben kezdődtek érdemben, és mai napig nem vezettek teljes eredményre.

Pár hónapja fellibbent halálos betegségének, szívrohamának, halálának és személye kicserélésének híre, de egyik sem bizonyosodott még be. Annyi bizonyos, hogy nem jelent meg sem az olimpiai láng átadásán, sem az ország 60 éves fennállásának katonai parádéján, valamint a most leadott felvételek is bizonyíthatóan több mint egy évesek. Hivatalos közlemény szerint volt egy kisebb szívrohama, de már teljesen jól van, ennek ellenére senki nem látta.

De nem csak testi épsége ad okot riadalomnak. Igen gyorsan, és drasztikusan változtatott hozzáállása kifejezetten nyugtalanító, mivel köztudott, hogy az ország úgy táncol, ahogyan ő fütyül. Észak-Korea jelenleg akkora rakétaarzenállal rendelkezik, mellyel képes lenne egész Dél-Koreát és Japán egyes részeit is elpusztítani, valamint egy aprócska gomb megnyomásával – ha minden igaz – nukleáris háborút indíthat szinte bárki ellen. Így érthető, hogy senki nem szeretné, ha a halál kapujában álló diktátor még utolsó erejéből felemelné középső ujját a világ felé…