Nicolas Sarkozy francia államfő meg szeretné reformálni a kapitalizmust. Ön szerint melyek a gyenge pontok?

Amit Nicolas Sarkozy mond, abban nincs semmi új, hiszen csak vissza akar térni egy szorosabban szabályozott piachoz, ami az 1980-as években gyakorlatilag mindenütt fennállt. Egyébként meg kell mondanom, hogy a kapitalizmusnak nincsen olyan variánsa, amelyben meg lehet szabadulni a válságoktól, hiszen a történelemben már láttuk, hogy a szabályozatlan piac körülményei között és az állami beavatkozás nagyobb mértéke mellett is vannak, voltak és lesznek válságok; ezek a kapitalizmus természetéhez tartoznak.

Tehát a kapitalizmus nem reformálható úgy, hogy elkerüljük az időről időre érkező válságokat?

A kapitalizmust lehet reformálni, de minden reformja elvezet a túlsó partig. Évtizedek óta történik a fluktuáció az állam és a piac túlsúlya között, ezek között verődik ide-oda a kapitalista rendszer. Sem az állami túlsúly, sem a piaci túlsúly nem oldotta meg a strukturális problémákat, mind a kettő túlakkumulációhoz, finanszírozhatatlansághoz vezet, amit csak egy hatalmi krízis tud megtisztítani, csak egy hatalmi krízis tudja helyreállítani az egyensúlyt. Ez így volt eddig is, s így lesz a továbbiakban is, addig, amíg a kapitalizmus fennáll.

Mi várható Ön szerint, ha így folytatódnak a dolgok, milyen módon változhat a világpolitika?

A kapitalizmus nem létezett mindig és nem is fog örökké létezni. Ez nem az örökkévalóságnak készült rendszer. Előbb-utóbb a emberiség fel fogja cserélni egy másik rendszerre.

Azt lehet tudni, hogy mire?

Igen, elérkezett a szocializmus ideje. Ezt még soha nem próbálta senki, szocialista társadalom még soha nem volt – ilyen néven persze működtek rendszerek, amelyek az államkapitalizmusnak voltak sajátos variánsai. Árutermelő társadalmak voltak, ami a kapitalizmus lényege.

Ebbe a rendszerbe hogyan tudna betagozódni egy magyar politikai struktúra?

Ebben nyilvánvalóan nem Magyarország fogja vinni a kezdeményező szerepet.

Az világos, de bárki is játssza a kezdeményező szerepet, nekünk előbb-utóbb  valamilyen módon alkalmazkodnunk kell.

Amiről én beszélek, az még egyáltalán nincs a politikai horizonton, csak azt mondom, hogy – feltéve, hogy az emberiség tud tanulni a hibáiból – be kell látni, hogy ez a gazdasági rendszer nagyon veszedelmes. Vannak olyan elemei, amelyek kiküszöbölhetetlenek – például a technikai fejlődés miatt – és minden körülmények között megmarad. Azonban mind pénzügyi, mind ökológiai szempontból fenntarthatatlan az egész, s rettenetes szenvedések várnak ránk. Én nagyon szeretném, ha nem a legrosszabb variánsok következnének be.

Mi a legrosszabb variáns?

Éhínség és tízezres sorok a népkonyhák előtt. Ez megtörténhet akár egy héten belül is, de ki lehet védeni. Remélem, hogy ki is védi az emberiség, feltéve persze, ha észnél van.

A belátható horizonton belül gondolkodva, miben kell újradefiniálnia magát a magyarországi szociáldemokráciának, konzervativizmusnak és liberalizmusnak?

Szerintem nyugodtan kútba ugorhatnak, ezen a rendszeren belül nincsenek megoldások.

Egy radikálisan más felállás kell?

Igen, és erre semmiféle kilátás nincsen. Valamit esetleg lehet toldozni-foldozni, hogy a krízis súlyát csökkentsük. Én nem úgy vagyok radikális, hogy azt várom, hogy minél rosszabb legyen, hogy aztán jöjjön az igazán jó. Azt szeretném, ha az emberek megmenekülnének azoktól a szörnyűségektől, amelyek nagyon könnyen előfordulhatnak.

Gondoljon bele, hogy az Egyesült Államokban naponta tízezer embert lakoltatnak ki, immáron két hónapja. A következő két évben nyugdíjba vonulóknak nem lesz nyugdíjuk, mert 1,3 billió dollárt vesztettek a nyugdíjalapok. Amerikában ugye nincs állami nyugdíj.

Ebből a rendszerből milyen módon lehet átmenet – bármikor is – egy szocializmusba?

Ez politikai kérdés. Az elméletek megvannak, a gazdasági elképzelések is megvannak, azonban a baj az, hogy nincs hozzá politikai erő. Lényegében tehetetlenül állunk szemben ezzel az egésszel.