Egy óra előtt nem sokkal komoly tömeg gyülekezik a Delegációs Terem előtt. Főként a sajtó munkatársai, ami elgondolkodtató némileg. Az ok hamar kiderül: Balog Zoltán fideszes bizottsági elnök tájékoztatja az érdeklődő sajtót: nem jöttek el a szocialista és szabad demokrata bizottsági tagok, így nem lesznek határozatképesek. Pedig fontos témáról lenne szó: a 2006. október 23-iki események és az ideivel kapcsolatos felkészültség lenne terítéken. Valamiért mégis úgy érezzük, ennyivel nincs vége a dolognak.

És tényleg: a terem zsúfolt, érezhetően nem akarnak hazamenni, ha már itt vannak. Nagy a szórás, nemek és életkorok szerint is. Kedvencünk egy ifjú hölgy, decens kosztümben és meglepően márványos hatású, sűrűnecc harisnyában. Közfeladatokat lát el, derül ki a legvégén – asszisztens valamilyen fontos helyen. Sajátos élmény a kézikamerával köröző Siklósi Beatrix is, aki valószínűleg saját célra dolgozik: az Echo TV kamerája mintha jelen lenne a teremben.

Balog Zoltán üdvözli a megjelenteket (sajnálattal konstatálja, hogy a rendőrséget és a Miniszterelnöki Hivatalt nem képviseli senki sem hivatalosan: a MeH munkatársa is csak érdeklődőként van jelen egy darabig), és gyorsan eljutunk annak konstatálásáig, hogy sem az MSZP képviselői, sem Gusztos Péter nem jöttek el. Így a bizottság sem határozatképes. De ha már így együtt vagyunk, tán hallgassuk meg a vendégeket – javasolja. És ki gondolná: egyetértés van a felvetés ügyében.

Elsőként az ügyészség munkatársait kérdezik: ők hosszas statisztikákat olvasnak fel, és pironkodva bevallják, hogy ők maguk sem elégedettek a lezárt ügyek számával. Egyébiránt pedig az eredményességi mutatójuk nem különösebben izgatja őket: ha valahol bűncselekményt éreznek, a verdikt szerint lépni kell. A vádemelés után a bíróságra tartozik a dolog (ott pedig történik, ami történik). Nagyjából itt vélünk utoljára hallani valamit a zavargások rendbontóiról, a folytatás már kizárólag a rendőri túlkapásokkal foglalkozik (Zétényi Zsolt, akinek a korabeli közhiedelemmel szemben nem Takács a keresztneve, az Index frissen megjelent, témába vágó könyvét lapozgatja elmélyülten, több ügyfele is látható a képeken).

Utánuk Szabó Máté ombudsman szól, korábban (civilben, ha úgy tetszik) maga is a tömegdemonstrációk szakértője. Hivatala két irányban is vizsgálódik, mondja: egyrészt retrospektíve derítenék ki a korábbi jelenségek okait, másrészt előre nézve is vizsgálódnak.

Na, erről a témáról nem tudunk meg egyébként semmit sem, többek között a rendőrök távolléte miatt sem – biztos ami biztos, ne tessenek nagyon forszírozni a közlekedést 23-án. A gyorsabb eljárásokat viszont ő is üdvösebbnek tartaná.



Innentől jönnek a különböző bizottságok tagjai (Civil Jogászbizottság, Nemzeti Jogvédő Alapítvány, és más neves szervezetek, ahogy Balog fogalmaz – ebbe a kategóriába vita nélkül csak az Amnesty Internatonal és a TASZ fér bele szerintünk, de ebben a körben fölösleges lenne ez a felvetés).

Elhangzanak az egyik oldalról váltig ismételgetett lózungok: brutális rendőrök, akik közül többeket elő is léptettek később, egyszer felreppen az is, hogy 56-ban és 89-ben voltak ilyen brutálisak, felmerül a bilincs használata, és az is, hogy a történtek rögzítése jogszerű – ami valóban jó hír, a túlkapások ellen fel kell lépni. A Molotov-koktélok hajigálóiról speciel kevesebbet hallunk, de nehezünkre esne meglepetést színlelni.

A kötetlen hangulatból fakadóan a legtöbben hosszan, ám fölöttébb érdektelenül csaponganak területükön, a szokásos tiszteletköröket leírkálva. Egy ponton maga az angyali türelmű tiszteletes (Balog korábbi főfoglalkozása) is finoman jelzi, hogy eredeti terveik szerint úgy három körül befejeznék az összejövetelt, ha nem gond...

Nekünk az, mert két óra tömény unalmat jelent, de egye fene.

A legizgalmasabb pont az, amikor Révész Máriusz, a 2006-os Októberi Sajnálatos Események egyik áldozata szólal fel. Beszámol arról, hol tart az ügye – nagyjából sehol. Nemsokára lesz az első tárgyalás, ha pontosítani akarunk, még nincs a történet bírósági szakaszban. Révész szerint az elmúlt két év a szégyen kategóriába tartozik – sok szempontból.



Az ügyben egyébként 50-60 rendőr érintett bűnpártolóként: ők voltak azok, akik nem különösebben izgatták magukat, mikor a képviselőt csépelték máig ismeretlen (mert azonosíthatatlan) rendőrök. Ja, úgy tűnik, maradnak ismeretlenek, mert akárkit kérdeznek, az biztosan csak a környéken ácsorgók egyike volt, de nem az atrocitást elkövetőké. Az egyetlen azonosított rendőr (szemtanú) az a férfi, aki aznap pechjére egyedüliként vett rövidujjú öltözetet. Sőt, a vallomások is egyre cifrábbak: már ott tartunk, hogy a rendőrök hívtak mentőt a súlyosan sérült képviselőhöz. Mindenki más máshogy emlékszik...

De legalább kiderül, miért is keveredett a ilyen körülmények közé a politikus: édesanyja miatt, akiben fellobbant a kuruc vér (érdekes infó, ezt eddig tényleg nem tudtuk). Egy barátnőjével ugyanis nem a megfelelő hangnemben kérték távozásra, ezért maradt, és riasztotta gyermekét.

A Civil Jogász Bizottság hét alapítójából négyen itt vannak – közli a társaságot reprezentáló nyugalmazott bíró, aki némi büszkeséggel jelzi azt is, hogy ő volt, aki feljelentette Gyurcsány Ferencet. Ő is fel van háborodva az események állása miatt, és mindenkinek ajánlja Siklósi Beatrix és Pesty László filmjeit a témában.

Érdekes: jogász létére feltűnően sokat használja a paragrafus szót, ami viszont a magyar jogi szaknyelvből egyszerűen hiányzik – szakasznak hívják. Legalábbis mostanában, a bíró úr fénykorában, még a szocializmusban lehetett más a szokás. Amúgy nem tűnik rosszindulatúnak, külön sajnálkozik a Mártíriusz-incidens miatt a képviselőnek, aki ezen a jelek szerint már túl van. Nem neki ártott – mondja.



A Magyar Helsinki Bizottság következik: ők konkrét esetekkel foglalkoznak, és felvetnek egy valóban elgondolkodtató kérdést: rendőr maradhat-e a rendőr, aki elkövetett ilyen bűnt. Úgy tűnik, a gyakorlat a kevésbé védhető állásponthoz közelít.

A Nemzeti Jogvédő Alapítványtól ketten is felszólalnak: egyikük a már említett valamikori képviselő, Zétényi Zsolt. Fiatalabb kollégája közlékenyebb, közli: fontos ítélet született nemrégiben, hárommillió forintos kártérítést sikerült kivívniuk – kevesebb, mint amennyit akartak, de így is eredmény. Ő emlegeti legtöbbet az Index-könyvet – noha róluk egy szó sincs benne, elnézik.

A TASZ jön, közel a befejezés. A lényeg náluk: a történet mindenestül a magyar demokrácia szégyene, ideértve a csonka bizottsági formát is.

Végezetül Ékes Ilona fideszes képviselő köszöni a megjelenést azoknak, akik itt voltak. És ígéri, nem söpörnek a szőnyeg alá semmit.

Sajnos új dolog sem került elő alóla, de ez már legyen az ő bajuk.

Az idei év eseményeiről pedig hamarosan értesülhetünk.