A varázslat

Mert, hogy is kezdődik az egész? Lehet, akkor találkozol vele életedben először, és lehet hogy már vagy hat éve vagytok barátok, de mindig valami új, csodás és izgalmas dologgal: varázslattal. Szemezés, apró érintések, gesztusok, feszültség és önfeledt izgalom, olyan dolgok melyeket a két emberen kívül senki nem érthet, mégis érti mindenki, akivel már történt hasonló. Gyomortájon feltámadnak a pillangók, elménket hello kitty színű köd lepi el, és hirtelen már nem is olyan rossz dolog minden nap felkelni. Vele minden perc MÁS, minden perc élvezet, minden perc öröm.

Ha a varázs kezdete megtört – vagyis összejöttünk hormonjaink választottjával – akkor kezdődik a lángolás, a mindig mellette levés, választottunk aprólékos felfalása. És persze a vele való tervezgetés, közös álmok valóra váltása, egymás mélyebb megismerése. Minden új felfedezése. Ez a folyamat pár hónapig tart, általában ez, a „kezdet” egy párkapcsolat legboldogabb időszaka, amikor semmi rossz nem történik, minden jó.

Aztán elkezdődik a mindennapi rutin. Ugyanaz történik, ugyanazt csináljátok, bár boldogok vagytok, de valami mintha eltűnne. Megszokásból csókol meg, megszokásból bújik hozzád, megszokásból mondja, hogy szeret és teszed te is ugyanezt - bár mindez még mindig jól esik. Eltűnnek azok az apró figyelmességek, amik különlegessé tették kapcsolatotokat. Úgy érzed mindent tudsz róla, lénye nem tud újdonsággal szolgálni. A korábbi láng izzó, biztos parázs lesz, mely kellemesen melegíti az otthoni tűzhelyt.

Végül az egyik - de leggyakrabban mindkét – fél elérkezik arra a pontra, hogy neki valami hiányzik, valami többre vágyik. Hiányolja a figyelmességet, azokat a bizonyos pillantásokat, a törődést, a változást. Vágyik újra a tűzre, a féktelenségre, az újdonság varázsára. Ezt megpróbálják megbeszélni (jobb esetben), de jellemző módon akik idáig jutottak, azokon nem használ egy beszélgetés – hisz ha a másik észrevette volna, akkor valahol meglenne a varázs, de így nincs sok foganatja. Változtatás kell. Vannak, akik tudnak változtatni, újra varázst csempészni a kapcsolatukba és vannak, akik a három más megoldás egyikét választják

Örökre vele

Nem lennél vele ha nem szeretnéd, vagy ha nem szeretted volna - szól gyakran az önmeggyőző zsolozsma. Bizony a szerelem gyakran elmúlik, vagy egyszerűen nem elég arra hogy egy kapcsolatot egybetartson. Van egy fajta személyiségtípus, akiknek lényeges a biztonság, fontosabb mint saját boldogságuk. Ők, ha érzik is ezt, nem mutatják. Bár igyekeznek javítani rajta, de ezek a próbálkozások csupán napokra, esetleg hetekre változtatják meg a dolgok állását. Helyette maradnak boldogtalanul, de egy biztos helyen ahol szenvedélyt és varázst nem is, de biztonságot, védelmet, és olyan valakit találnak, akivel leélhetik az életüket.

Vannak, akik a házasság vádvárát nem akarják felrúgni, míg mások a gyermek iránti – téves - szolidaritásból maradnak párjaikkal. Nagyon sokra tehető azok száma is, akik bármit megtennének, hogy ne maradjanak egyedül. Az ilyen emberek gyakran kompenzálják életüket munkájukkal, hobbijukkal, gyermekükkel vagy valamilyen valóságtól gyökeresen eltérő álomvilággal, amit akár egyszer is megtestesíthet.

Bár kiábrándító, de a legtöbb házaspár így éli le az életét. Ők nem hónapok, hanem hosszú-hosszú évek alatt hidegülnek el egymástól. Nem csak a fenti okok, hanem a megélt közös évek és problémák tartják össze. Az elhidegülés ebben az esetben nem is jó szó, hisz ott vannak egymásnak, mint hű társak, legjobbnál is jobb barátok, segítő kéz ha elesnének, de már koránt sem mint szerelmek.

A harmadik

Most nem írok statisztikákat, hogy a nők és a férfiak hány százaléka csalja meg a párját vagy házastársát, elég ha annyit említek, hogy az arány jóval 50% felett van. Ennek oka pedig az ember lételeméből fakadó „szerelmesség a szerelembe”, vagyis a varázs folytonos keresése és az újdonság csodája (itt nyugodtan el lehet tekinteni attól a kissebségtől, akiket akkor is nemi szerve irányít, ha szerelmesek).

Pszichológusok kimutatták, hogy az új emberekre összességben mindig pozitívabban reagálunk, mint az átlagos ismerősökre (kifejezetten az ellentétes nemből valókra). Nekik jobban hiszünk, velük szívesebben találkozunk és magunkat is jobb szériában próbáljuk feltüntetni, mint általában. Ennek oka az újdonság, a másság, a megismerés csodája, melyből könnyen fakadhat varázs. Ezen élmény keresése vezethet el sok esetben a megcsaláshoz, ha már kapcsolatunk nem tud számunkra semmi újat, a biztos monotonitásnál többet hozni.

Az ember alapvető tulajdonságai közé tartozik ama tény is, hogy mindig az kell neki, ami épp nincs. Ha már fél éve egyedül vagyunk, akkor másik felünk meg nem találásának irtózatos ürességét érezzük, ha ketten barangolunk ugyanennyi ideje az úton, akkor olykor a magány és a függetlenség hiánya elviselhetetlen. Az, hogy ki enged ezeknek a hívásoknak és rohan bele egy kapcsolatba vagy épp ki belőle, az egyéntől függ, ugyanúgy ahogy az is hogy a megcsalás mennyire hozza rendbe kapcsolatát. Ugyanis van akinek csak egy kis kaland kell, hogy egoját rendbe hozza, vagy épp a másikat saját féltékenysége ébreszti rá mennyit is jelentesz neki, és hogy valami elromlott. Olyan eset is előfordul, hogy a szerető újdonságának elmúltával lehajtott fejjel kullog vissza a félrelépő, mivel rájött hogy választottja mennyivel jobb alkalmi partnerénél.

Szakítás – Vissza út?

Természetesen olyan is akad, aki belátja, hogy ez így neki - és gyakran választottjának sem - a megfelelő út, így szétkapcsolja köteléküket. Ekkor mindkét fél szomorúan távozik és a hiányérzet kompenzálása végett fejest ugrik az első szembejövő kapcsolatba, vagy lassan feldolgozza az eseményt és egy jobb társ után néz.

 De ha a szerelem nem múlt el, az is előfordulhat, hogy a tény, miszerint a másikat végleg elveszíthetjük, egy csapásra megoldja az eddig fennálló problémákat. Újra feltűnnek azok a pillantások, a becserkészés varázsa, fellángol a szerelem és újrakezdik, ezúttal jobban igyekezve.

Bármi is legyen, fokozottan ügyelni kell egy párkapcsolat „éberen tartására”, arra hogy párunk semmilyen formában ne veszítse el irántunk az érdeklődést. Újíthatunk magunkon, a viselkedésünkön, kifejezetten figyelmesek vagy önzőek lehetünk (mindenkinél más válik be), eltakarhatjuk testünket a szokásos együttfürdések és vetkőzések helyett, szervezhetünk spontán programokat. A lényeg hogy megtörjük a rituális precizitással folyó életünket és valami mást, újat vigyünk bele, ha érezzük, hogy kezd kialudni a kemence.