"Magyarország egészen egyszerűen földrajzilag nem alkalmas arra, hogy versenyszerű havas-jeges sportot lehessen űzni" - szólt néhány évtizede a szocialista propaganda. A helyzet pedig azóta is változatlan: a legtöbben manapság is csak csóválják a fejüket, ha szóba jön a magyarok szerepvállalása a téli sportokban. S most engedelmükkel tekintsünk el a szerencsére egyre nagyobb teret kapó jégkorong eredményeinek ecsetelésétől. A téli sport itt most a minden mást jelenti - mindent, ahol alig tudunk valamit is villantani.

A hegy ott kezdődik, ahol a Kékes véget ér

Ahol nincs egy rendes domborulat, ott nem is nagyon reménykedhetnek abban, hogy komplett síparadicsommá válik az ország. Az igazi téli nemzetek háza táján ugyanis ott kezdődik a hegy, ahol a mi szeretett Kékesünk véget ér. Persze a magyar ember sokkal konokabb annál, mint hogy a hegytelenség gátat szabjon siklani akarásának. Az egyszeri magyar - vagyis inkább az, aki megengedheti magának - ugyanis fölpakolja a léceket a csomagtartóra, bepakolja a gyereket meg az asszonyt a kocsiba, és meg sem áll valamelyik szomszéd csúcsig.

Fapados sípályának pedig ott van például a galyatetői. Ugyan elég kicsi, meg néha túl száraz is, de azért a mienk. A hóágyúgyártóknak is kell valami. Amiről eddig beszéltünk, az amúgy is a tömegsportnak nevezett össznépi síelésről szólt. A versenysport azonban más. Minőségi síző persze nem terem mostanság szerény országhatárainkon belül. Síző alatt pedig itt most nem csak az alpesi síelés klasszisait kell érteni, hanem a sífutókat és a biatlonosokat is.

Nincs mit föltámasztani?

A Sí Szövetség immár sokadik mélypontját éli - ezt nem mi mondjuk, ez a szövetség honlapján olvasható. De legalább van szövetség. "A sífutás és a biathlon, amelyekhez talán több lehetőség van itthon, alig hatvan versenyzőt számol, nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a tehetségek is ritkán kerülnek felszínre" - mondják a szakemberek. Főleg a semmiből építve.

Van azonban kivétel, emlékezzünk csak például a torinói téli olimpiára. Short track, magyarul rövidpályás gyorskorcsolya: magyar sportrajongók ezrei ismerkedtek meg a sportág szépségeivel, s az eredményes magyar fiatalokkal. Huszár Erika vagy Knoch Viktor neve azonban enyhén szólva is feledésbe merült. Ez a sorsuk, vagy lehetne jobb a magyar sportolók élete, akik - így alakult - téli sportágban aratnak sikereket?

Pedig még curlingpályánk (csúszókorong, ha már van magyar neve) is van a Kamaraerdőben. Szerepelnek is a magyar csapatok rendületlenül az Európa-bajnokságokon, szerepelnek és fejlődnek. Ez ugyanis mindennek az alapja. A hely, azaz a lehetőség. Ezért reménykednek most a honi síugrás feltámasztásában is az illetékesek. Van honnan föltámasztani a sportot, de legalább lesz hol.

Szegényes támogatások

2006-ban ugyanis fölújították Magyarország egyetlen használható sáncát, ami Kőszegen várja a lelkes magyar amatőröket. Viszont nem túl nagy: a kisebbik tíz, a nagyobbik sánc pedig mindössze 30 méteres. A lényegesen nagyobb, a már nemzetközi versenyekre is alkalmas mintegy 70 méteres álomsánc azonban még várat magára. Legalábbis addig biztosan, amíg nem jelentkezik egy zsíros befektető. Az állam ugyanis nem igazán lelkesedik a téli sportágak iránt, pedig információink szerint sokan csatolnak lécet telente a kormány tagjai közül is...

A téli sportágak támogatása ugyanis enyhén szólva is szegényes. Általános trend, hogy ezek a szövetségek (sí, snowboard) mindössze a mindegyiknek alanyi jogon járó kétmilliós alaptámogatást kapják meg. Kivétel a short track és a mindig reményteljes műkorcsolya - való igaz, hogy ezek azok a sportágak, ahol értek el magyarok nemzetközi szinten is értékelhető eredményeket. A mostani megszorítások miatt - jövőre 1,4 milliárd forinttal kevesebb lesz a sport központi állami támogatása az ideihez képest - pedig nem is álmodhatnak a havas-jeges elhanyagolt sportok vezetői a közeli Kánaánban. Sajnos a távoliban sem.

Üres jégcsarnokok

Az viszont, hogy miért nincsen kereslet a műkorcsolya és jégtánc iránt már nehezebben érthető. Jégfelület ugyanis most már - részben a hoki fejlődésének is köszönhetően - akad elég. Mégis, ha az ember betéved egy országos bajnokságra leginkább a jégcsarnok kongásától ijed meg: a jégen próbálkozó egy-két versenyzőnél már csak a nézők vannak kevesebben. Pedig van nekünk egy kontinensbajnok leányzónk Sebestyén Júlia személyében... "A bajok ott kezdődnek, hogy drága a jégcsarnokok fenntartása, ezért elég drága a jégidő is - tudtuk meg egy magát megnevezni nem kívánó bennfentes szakembertől. - Ezen kívül maga a szövetség is probléma, mintha nem törődnének az utánpótlással. Ennek eredménye az, hogy például januárban az országos bajnokságon egyetlen páros indult."

A siralmas állapotok tehát szinte mindegyik téli sportágban fennállnak. Legalábbis versenyszinten mindenképpen. A tömegsport sem áll túl jól, de legalább nálunk olyan a tél, hogy be-befagynak a kisebb tavak, nyílt vizek. Azért pedig még fizetni sem kell. A nadrágszíjösszehúzós sportköltségvetés pedig talán csak azt oldja meg, hogy a tehetsége gyerekek nem kezdenek majd el komolyabban sportolni. Azaz sajnos még hiába várjuk, a jégkorszak várat magára - legalábbis a magyar sportban mindenképpen.