A helyszín

Kőbánya - vagyis a 10. kerület - közelmúltja és ezáltal jelene nem túl pozitív: a kerület állapota romlott, lakossága 100 ezer főről 75 ezerre csökkent (főleg a módosabb rétegek költöztek el), és ennek megakadályozásban az ottani Büntetés-végrehajtási Intézet látogatói sem segítettek - vagyis inkább elősegítették azt. A kőbányai bazár közelében lévő, Maglódi út 24. szám alatt működő (de általában csak Venyigei utcainak hívott) Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet nem a legbarátságosabb környék, ezt be kell látni. De ettől még élhető körülményeket illene megteremteni a környéken. Példaként a Maglódi út és a Sibrik Miklós út sarkán álló földszintes lakótelep egy lakójának helyzetét emeljük ki.

Létkörülmények – egy lakó beszámolója

Az egész úgy kezdődött, hogy a lakás tulajdonosa elköltözött (mint később kiderül, érthető okokból), így lakhelyét eladta – mindezt már két éve. A vevő beköltözött, majd elkezdett nem hinni érzékszerveinek. Ugyanis az egykoron még munkásszállóként funkcionáló, de a pár éve előzetesként üzemelő intézmény lakóinak látogatói meglepő dolgokat tudnak művelni. A zömében cigány lakók családjai és rokonai mocskos cirkusszá változtatják az utcát, amiből akaratlanul a környék lakói is részesülnek.

A leglájtosabb a hangzavar: látogatási időt figyelmen kívül hagyva a kedves família kerítésen átüvöltözve kommunikál a talán szebb sorsra érdemes bennlévőikkel. Ehhez hozzáverődik az unaloműzésként kocsiból vagy más hangszórókból üvöltő zene, és egyéb „bulizaj”, amit jobb helyen minimum hangszigeteléssel tompítanak. Ez még becsukott ablakokkal mérsékelhető, de nyáron ez az opció sem választható a gyilkos hőség miatt.

Buliba persze közlekedni is illik, így nem ritka az ott megjelenő gigantikus fekete terepjáró. Ez annyiból baj, hogy súlya tönkreteszi az ottani járdát, amire feláll - és amit a társasház csináltat újra, amikor tönkremegy. Ugyancsak a társasház fizeti a takarítás költségeit, aminek során legnagyobb részt a „bulihulladék” eltüntetése történik - ezen hulladékok alapanyagát a közeli kisközértből szerzik. Tőlük és járműveiktől elférni nem lehet - jogos félelem miatt az emberek nagy része meg sem közelíti az ilyen csoportokat - így az ott lakók és az áthaladók egyaránt kénytelenek a sárban, szeméttel teleszórt gazban átgázolva kerülni. Nem annyira zavarja a „bulizókat” az ott közlekedő autók és villamosok sokasága sem, sőt néha épp ők zavarják a közlekedést.

Aztán következnek a mégannyira sem tolerálható dolgok: fényes nappal kis és nagydolgot az utcán végezni már tényleg eltér az alapvető viselkedési normáktól. A magántulajdont nem igazán tisztelik (kerítéseket spray-el fújják össze) ugyanúgy, ahogy mások testi épségét sem: kerítésen keresztül bedobálják az üvegeket, amelyekből egy pár centivel az ott lakó feje mellett csapódott be. Az erre érthető módon feldühödött tulaj némi keresetlen szó kíséretében visszahajította az üveget. Ilyenkor a „normális csínytevő” gyorsan iszkiri és odébbáll. De nem itt: inkább hasonló szavak kíséretében visszahajítják az üveget, amire a tulaj bemenekül a házba.

Megoldások

Természetesen a tarthatatlan állapotot próbálták több megoldással orvosolni, sikertelenül: a hatalmasra és átláthatatlanra épített kerítés nem tartja távol a hangokat, ráadásul a ház tulajdonosa számára olyan, mintha ő élne börtönben (meg mondanom sem kell, de az építmény agyon lett fújva graffitikkel). Az önkormányzat válasza az volt, hogy sajnos nem lehet tenni semmit az ügyben, mert a lakás vételekor már a szemben lévő épület előzetesként üzemelt, és a vevő erről a körülményről tudott. Nagyobb lépésre pedig senki nem vállalkozik, mert azok tudják, hogy hol találják meg az ott lakót, így nem kockáztatják meg, hogy legközelebb valami más is a kertjében landoljon, vagy netán megvárják azt, amikor kijön az egyébként is gyér a közvilágításnál…

Felkerestek jogászokat, de a válasz itt is elszomorító volt: „Az alábbi jogszabály* rendelkezik az esetről, de ezzel igazából nem ér el semmit, mivel utána megtalálhatják és még neki lesz baja. Az utca sajnos közterület, mindenki ordibálhat rajta, a megoldás valóban az lenne, ha a végrehajtási intézeten belül szigorítanák a szabályokat, de erre kevés az esély.”

Arról is esett szó, hogy az előzetes azon ablakait, amelyek a cellából kifelé nyílnak, egy fóliával vonják be, amin a napfény bemegy, de megszűnik a kommunikálás. Ebből emberi jogokra hivatkozva nem lett semmi. „Nekik joguk van ahhoz, hogy a kijelölt látogatási
napon kívül folyamatosan láthassák hozzátartozóikat, nekünk, akik viszont ott lakunk nincs jogunk ahhoz, hogy az otthon töltött időt nyugalomban eltöltsük” - kommentálta ezt az egyik lakó.

Az őrök sem tesznek semmit, pedig a vélemények szerint egy-egy kutyás őrjárat elriasztaná a kellemetlenkedőket - ám ők azért passzívak, mert az intézmény területén kívül egyáltalán nincs intézkedési joguk. Egyébként az intézet többször tárgyalt az önkormányzattal a helyzet megoldása érdekében, és ebből több megoldási lehetőség is született: a bástyafal megemelése, pengefal építése (ezek pénzhiányban ugrottak), a már említett ablakok fóliázása (itt ugye emberi jogok), a kiabáló fogvatartottak áthelyezése pedig nagy számuk miatt nem megoldható. A folyamatos rendőri jelenlét, illetve a közlekedési szabályok betartatása orvosolhatná a problémát, azonban ennek biztosítására a rendőrségnek nem áll rendelkezésére kellő anyagi fedezet és az önkormányzat sem tudja ezt finanszírozni.