Eddig nem volt könnyű követni kistestű állatokat a hatalmas óceánban, ezzel a módszerrel azonban rengeteg újdonság kerülhet napvilágra a lazac és más vándorló halfajok életútjáról. A kutatás a Census of Marine Life nevű tízéves globális felmérés része volt.

A felhelyezés két észak-amerikai folyóban, a Columbiában és a Fraserben történt. Mindkét folyóban hetven és nyolcvan százalék között volt a mortalitás, annak ellenére, hogy a Columbiát számos gát szabdalja, míg a Frasert nem.

A Plos Biology című online folyóiratban megjelent tanulmány egyik társszerzője, Carl Schreck szerint azonban elhamarkodott lenne arra következtetni, hogy a rég vallott nézettel ellentétben a gátak nem hatnak károsan a halpopulációkra.

"A columbiai kishalakat érheti stressz, miközben átvergődnek a vízlépcsőkön, de lehet, hogy az csak később, az óceáni halálozásban mutatkozik meg" - magyarázta az Oregoni Egyetem halászati-vadgazdálkodási szakértője. Ennek egyik oka az lehet, hogy a halak minden energiájukat a navigációba fektetik, hogy túléljék a gátak sorozatát, ahelyett, hogy növekednének - tette hozzá Schreck.

Az adatok elemzése fényt derített arra, hogy két, jeladóval felszerelt fiatal lazac három hónap alatt 2500 kilométert tett meg a Columbia egyik mellékfolyójából a Csendes-óceán Alaszkától északra fekvő területeiig.

Victor Gallardo, a Census of Marine Life elnökhelyettese szerint "ezek az észak-amerikai eredmények globális jelentőségűek, fontosak Chilének, Oroszországnak, Japánnak, Indiának, Írországnak és minden olyan nemzetnek, ahol halak vándorolnak édesvíz és a tenger között."