Kortárs verseskötet-bemutató

A Bába Kiadó által megjelent könyv tartalmát a költő barátja, Veszelka Attila gyűjtötte össze. A Szegedi Írók Társaságának elnöke a kötet születéséről az MTI-nek elmondta: tavaly a Petri család átadta neki a költő kéziratos hagyatékát, amelyben számos olyan verset talált, amelyet még soha senki nem olvasott. Ekkor elindult egy folyamat, amelynek során, egy éven át gyűjtötte a különböző folyóiratokban és kiadványokban megjelent Petri Csathó-strófákat.

A kutatás eredményeként több mint 140 vers került a Rács és aranyfüst című kötetbe, két, tanulmányértékű visszaemlékezéssel együtt, az egykori feleség, Petriné Vereb Gabriella és a költő gyermekkori barátja, Kramzer Péter tollából.

A költőnek életében egyetlen válogatása jelent meg 111 vers címmel 1995-ben. A halála előtt két évvel kiadott munka is kitartó barátainak volt köszönhető, hisz az arra nyert pénz gyorsan elillant, a kötet azonban megjelent. Halála után hagyatékából előkerült néhány vers, amelyet a Tiszatáj 2002-ben megjelentetett Kődoboz címmel. Emellett Dinnyés József daltulajdonos kiadott egy megzenésített verseit tartalmazó lemezt.

Kevés kötete azonban nem terméketlenségnek, hanem elégedetlenségnek volt köszönhető. Ahogy barátai tartják: "rosszul menedzselte magát, nem törődött verseivel". Számára az alkotás művészet volt. Csak a legtökéletesebben összeállt mű érdemelte meg, hogy papírra vesse. A többit fejben tartotta, és dolgozott rajtuk, nehogy a tökéletlen darabok nyilvánosságra kerüljenek.
Kortársai és egyben barátai voltak az akkori "nagy generáció" tagjai: Suki Béla, Szuromi Pál, Zoltánfy István, Novák András, Dér István, Veress Miklós, Szepesi Attila, Simai Mihály, Baka István, Katona Judit, Temesi Ferenc.

Baka István korábban azt írta az 1945-ben Szegeden született költőről: családját 1952-ben a hortobágyi Ebespusztára telepítették ki. Az élmény meghatározta későbbi sorsát, a félelmet testesítette meg számára Ebes.

A kitelepítést követő visszatérés után ugyanis, osztályidegen származású gyerekként élte meg a mindennapokat, küzdött a kiközösítés ellen, félelemmel töltötte el, hogy "bármikor kétségbe vonhatják nemcsak tehetségét, hanem a szóláshoz, a létezéshez való jogát is".

Ezért keményen sportolt, a kettő közül a sztálinistább szellemű újságnál vállalt munkát, és élte az elvtársakkal komázó vezető újságírók életét, míg egyszer beolvasott egyiküknek és elbocsátották. A versírást azonban soha nem adta fel. Évente megjelent négy-öt verse a Tiszatájban, olykor a Kortársban is.