Mind több robbanás fordul elő a háztartásokban, üzemekben. Megállíthatatlanul nő a nem csituló harcokban és merényletekben bekövetkező robbantások száma is. Szerencsére az ilyen tragédiákat sokan - látszólag - sértetlenül túlélik.

A megnyugvás azonban sok esetben elhamarkodott véleményen alapul. Az Irakból, Afganisztánból 2006-ban kivont 2500 katona közül 1850 jelentette, hogy túlélt robbanásokat, de csak 52 számolt be repesz, vagy lövedék okozta látható sérüléséről. Viszont a hazatértek csaknem egyötöde fejfájásról, alvás- és látászavarról, túlzott zaj- és fényérzékenységről, s szellemi képessége csökkenéséről panaszkodik. Ezért a kutatások körét most szélesítik, s nemcsak a harcok közbeni robbanások következményeire kiterjedően.

A háztartási, üzemi robbanásokban a szerterepülő szilánkok, a hadi események során pedig még a repeszek okoznak jól látható, súlyos sérüléseket. A robbanás ereje az érintetteket sokszor messzire repíti, ők a zuhanás következtében sérülnek meg. Az ilyen közvetlen sérülések hatása azonnal megmutatkozik. Például, ha beszakad a koponyától nem védett dobhártyájuk, attól a pillanattól nem hallanak. Az első világháborúban még azt mondták arra, akit ilyen szerencsétlenség ért: légnyomást kapott. Ám amikor ilyesmi sem sújtja a közelben tartózkodókat, némi kábultság után talpra állva azt mondják:"Na, ezt megúsztuk!".

A robbanás okozta egészségkárosodás vizsgálatának egyik központja a baltimore-i (Maryland állam) John Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriuma, az APL, a kutatások irányítója pedig Ibolja Cernak. A neurológus professzornak közvetlen harctéri tapasztalatai is vannak mert, az SFOR erők jugoszláviai bombázásainak idején egy belgrádi kórházban dolgozott, keresztnevéből következtethetően alighanem magyar származású jugoszláv állampolgárként. (Kollégái Ibi becenéven szólítják). Kutatásainak célja a robbantásokat átéltek agyára ható, de látható sérülést nem okozott károsodások tisztázása.

A testünkön felületi sérüléssel nem járó robbanáskor (amely keletkezhet akár egy családi házat rombadöntő gázpalack helytelen kezelésétől is) a levegő a hangsebességet jóval meghaladó tempóval, szó szerinti hangrobbanást is okozva, hullámzó lökésekben száguld szerteszét. De közvetlenül a hullám nyomában, a hullám által elragadott levegő helyén légritkulás, szívás, vákuum keletkezik.

Az emberek testére először tehát óriási túlnyomás, utána pedig a légszívás hat. A robbanás okozta hirtelen nyomásváltozások azonban csak a másodperc tört részéig tartanak, ezért eddig úgy gondolták, hogy a testünk maradandó károsodás nélkül átvészeli azokat. A legfontosabb szervünket, az agyat pedig e terhelésektől megvédi szilárd koponyacsontunk.

A lövedékek, a katonai és a civilek által barkácsolt aknák okozta "száraz" robbanások miatt azonban aránytalanul sok embert ér nem vérző károsodás. Ibolja Cernak úgy véli, hogy a lökéshullám az egész testre hatva összepréseli az ereket, és azokból a vért a túlnyomással kevésbé terhelt részekbe, így a koponyával valóban védett agyba szorítja. Aztán a rögtön bekövetkező vákuum hatására a test elernyed, az erek kitágulnak, s a vér hirtelen visszaáramlik azokba. Olyan ez, mint a tengerrengés, a cunami. Ám amint a víz a ki- majd visszaáramlás alatt az épületeket pusztítja, ez a vércunami az agysejteket teheti működésképtelenné.

Elég, ha a robbanás az agyban a neuronok, az érző-idegek sejtfonalait csak kissé megcsavarja, már bekövetkezhet - például fényérzékenységi - zavar. Ráadásul a sérült neuronok a megzavart működésük következtében önpusztítóvá válnak. Kapcsolódásaik torzulása miatt mind több neuron esik ki az agy nagyon bonyolult rendszeréből. (Hasonlóan, mint a amikor az öregedő szervezet agyában válik bizonytalanná az információ-átadás, s beáll a hírhedt Alzheimer-kór, az aggkori felejtés).
Az elmélet igazolására és a folyamatok tisztázására a már alkalmazott EEG, EKG, MRI (a szív, az agy adatait rögzítő, az agyat letérképező) eljárások, és műszerek mellett az AFL laboratóriumban speciális, a robbanást utánzó eszközöket is készítettek és használnak. Ilyen például a vastagabb kályhacsőre, vagy egy házi szennyvízcsatorna tágas elvezető csövére emlékeztető lökéshullám-cső.

Egyik végéhez igen nagy nyomással összesűrített levegőt, vagy nitrogént tartalmazó tartályt kapcsolnak. Szelepének kinyitásakor a csőből a hangsebességet (a tengerszinten 1200 km,/óra) megközelítő tempóval süvít ki a gáz. Alig egy méternyire a cső szájától egy - az autós ütközési kísérletekben használatos - bábu műanyag fejét rögzítik. Ebbe a szilárdan rögzített műfejbe azonban nyomásérzékelő műszerek mellett, a vérhez hasonló tulajdonságú folyadékkal töltött mű-ereket is szerelnek. Az ereknek a rájuk lőtt levegősugár hatására bekövetkező mozgását, tágulását is rögzítik. A műfej műagyában az erek vékonyabbak, a nyaki részben vastagabbak. A bábu nyakát, vállát pedig az emberi testhez hasonló műanyaggal töltik ki, hogy minél jobban utánozzák a szervezet lökéshullám-mérséklő tulajdonságait.

Bár a kiterjedt és drága kísérleteket főleg az amerikai katonai költségvetésből finanszírozzák, azok tapasztalatai a polgári életben is gyakori robbanások áldozatainak gyógyításához is hasznosíthatók. Mert lényegében a hatás csaknem azonos egy gázpalack, egy tűzijáték-gyár, vagy egy az út mellé telepített akna, illetve egy repülőbomba robbanása esetén.