Mélyen aludt, mint minden gondoktól terhelt, vállain nagy felelősséget hordozó ember, aki ideje nagy részét lekötő munkája után még bajos családjával is törődik valamicskét, és ezért hullafáradtan rogyik ágyába. Talán még horkolt is. Minden esetre abban biztos volt, hogy épp a világot jelentő babérkoszorút helyezték volna méltóságteljes kobakjára, amikor a megcsörrenő telefon felébresztette. Álmosan fordult el a valaha szépségkirálynői idomoktól domboruló felesége meleget jelentő testétől, és emelte fel a vészhívásoknak fenntartott telefon kagylóját - ugyanis liberális politikusokkal ellentétben, ő nem mobilt tartott fenn az ilyen eseteknek. Elvégre valaha konzervatív volt.

- Halló?! - szólt bele álmos-morcos hangon, miközben Szibéria legészakibb csücskébe kívánta zaklatóját.
- Jó estét Sarkozy úr! Fontos események hírét hoztam kelet-európából - érkezett a válasz, olyan fiatal és izgatott hangszínben, mint aki most húzott le három energiaitalt.
- Hogy honnan? – kérdezett vissza miközben bágyadtan megdörzsölte szemeit, csakhogy némi időt adjon agyának az eszmélésre, majd felült.
- Szlovákiából és Magyarországból.
- Remek - konstatálta, miközben azon reménykedett, hogy az utóbb említett földdarabra nem kell ismét ellátogatnia, az ugyanis hangoztatná az általa nem túl nagy becsben tartott származásának egyik kényes vonalát. - Mi történt? Őket is lerohanták az oroszok?
- Nem, dehogy is. Akkor nem hívnám fel. Egymással kaptak össze egy futballmeccs miatt. Rendőrök vertek a felvételek szerinti jobbára ártatlan drukkereket.
- Halottak száma?- kérdezte gépiesen, miközben az „ártatlan” és a „drukkerek” szó összefüggéseit kereste mindhiába, majd felkelt és megindult ruhásszekrénye felé. Érzete, hogy ma sem lesz nyugodalmas és pihentető éjszakája, ám a válasz megakasztotta lépteit.
- Egy se … vagyis egy majdnem.
- Akkor mi az istennek hívott fel? - próbálta haragját sziszegéssel kifejezni, nehogy a túlzott hangerő felébressze feleségét.
- Mert mindkét fél, a szlovák SNS és a magyar MDF is hozzánk fordult. Mármint az Unióhoz. Igaz csak két kispárt, és eléggé nacionalista is, de… valami pénzt is nyomkodtak a kezembe némi kacsintással. Azt hiszem egy fajta békülési alapot akarnak létrehozni, ami eléggé egyedi lenne a térségben, követendő példaként járnának el. Valamint, ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy ha az ön elnöksége alatt egymásnak esik két uniós tag, amikor a válság miatt a legnagyobb összefogást kéne mutatnunk, az nem vetne jó fényt a…
- Oké, oké, nem kell folytatnia - masszírozta meg homlokát, miközben már alsógatyában elege volt az egészből, majd próbálta feldolgozni a halottakat. - Megértettem. Küldjön át egy kivonatot a mail címemre, és átnézem. Köszönöm az értesítését.
- Azonnal elnökúr!

Két nappal és tizenöt közszerepléssel később az Európai Unió soros elnökének ismét a kelet-európai ügy miatt forrt a feje, miközben az esettel foglalkozó, sebtében felállított bizottság javaslatait nézegette. De akárhogy olvasta, az egésznek se füle, se farka nem volt. Legalábbis nem akkora, amekkorával neki illene foglalkoznia. A szlovák vezető a szélsőségesek átcsábításával akarja kiküszöbölni azt a hiányt, ami a még szélsőségesebb koalícióspartnerének kirúgásával keletkezne a következő választásokon. Bántani nagyon nem lehet őket, mivel egyrészt ez a lépésük hosszútávon a szélsőségesek beolvasztását eredményezné, másrészt meg az EU-t is szépen követik, Fico támogatottsága ráadásul egyre nő nemzetközi szocialista körökben. A magyarok pedig annyira puhapöcsök, hogy évek óta normálisan kiállni is képtelenek magukért. Hogy ezzel miért nekem kell foglalkoznom?

Nézegette egy darabig a diplomáciának teljesen megfelelő javaslatokat, majd megakadt a szeme azon a lábjegyzeten, amit az egyik helyi politikai megfigyelő hagyott a dokumentum végén. A lábjegyzet pedig a következőt tartalmazta: „A javasolt diplomáciai folyamatok a térség politikai kultúráját figyelembe véve nagy valószínűséggel megvalósíthatatlanok.” Maga se tudta miért, de hitt a helybéli kis emberkének, így az egyetlen olyan megvalósítható megoldás mellett döntött, ami még elnökségére is jó fényt hozhat, és tárcsázott.

- Jó reggelt elnök úr! - érkezett az udvarias, kissé hadaró köszöntés.
- Reggelt! – viszonozta, mivel jónak semmiképpen nem nevezte volna. – Mi a helyzet a békülési alappal?
- Nos uram, egyre biztosabb, mivel több helyről is kaptam már ilyen borítékot, hiába próbáltam elmagyarázni, hogy ennek van egy hivatalos, bankok által közvetített útja. Valószínűleg így akarják kikerülni azt a hatalmas bürokráciai útvesztőt és az ezzel járó időveszteséget, anélkül viszont elég kétes értékű lenne az alap létrehozása…
- Értem és köszönöm! - vágott közbe. - Ha bármi fejlemény van, értesítsen - majd bontotta a vonalat.

Megmasszírozta homlokát - mely a napokban kezdett szokásává válni -, és hatszor elátkozta az íreket, amiért miattuk nem lehetett ratifikálni a Lisszaboni Szerződést és az ez okán fennmaradó bürokráciai rendszer miatt mennek pocsékba euró milliók és szépnek ígérkező tervek egyaránt. De persze - mosolyodott el kissé - előnye is van a dolognak. Elvégre ha a bürokráciára hagyjuk az egész ügyet, akkor majd csak a cseheknek kell vele foglakozniuk, nem nekem. Addig is persze ki kell adni egy szép kis - ilyenkor szokásos - közleményt, hogy az Unió elítéli a szélsőségeseket és felszólítja a két felet a diplomáciai közeledésre, meg hasonló nonszensz marhaságok. És ezzel számára az ügy el is volt intézve…



Nem túl távoli jövőben

Mirek Topolánek miniszterelnök, ki egyben már kilencedik napja volt az EU soros elnöke, gondterhelten ült irodájában, pedig már éjfél is elmúlt. Nem volt elég, hogy az utóbbi napokban a ratifikáción kívül még radarügyet is végig kellett húznia a parlamenten, és hogy posztját alig tudta megtartani, de még az EU olyan bajos ügyei is rászakadtak, amik a bürokráciai torlódás kamrájában halmozódtak fel. Ismét megfogadta magának, hogy még egyszer az életben nem lesz EU-elnök - ha esetleg valahogy lehetőség adódna rá.

Most például a magyar-szlovák futballdosszié akadt a kezébe, amit átpörgetve - hat, nyugati diplomatáknak szóló szemforgatás közepette - majdnem a „később ráér” pakkba dobott, de a békülési lapnál megakadt a szeme. Elsőször csak valami rossz viccnek nézte – elvégre ilyen Kelet-Európában elképzelhetetlen volt, ezt ő tudta jól - de miután egyre több forrás hivatkozott rá, és a most egy bankszámlán pihenő összegre, kezdte komolyan venni. Végül negyedkettő körül, féltucat telefonhívás eleresztése után tért csak nyugovóra, amiknek az eredményei már holnap munkakezdéskor az asztalán fogják várni.

Rosszul aludt, semmit nem álmodott - mint kilenc napja általában - és kötelező kávé-cigi-jónapot rituáléja után már benn is volt az irodában. Két perc múlva már a kapott aktákat olvasta. Méghozzá úgy, hogy minden egyes lapozásnál egyre szélesedett az arcára kiülő, gyerekes vigyor. A legutolsó mappa bezárásával egyidőben gúnyos, örömteli kacaj hangzott fel a torkából, ami csak fél perc multával kezdett csendesedni, s végül kimúlni. Könnyes szemekkel nyúlt a telefonért, és tárcsázta kedvenc titkára számát.

- Mondd meg diszkréten a magyaroknak és a szlovákoknak némi kalapozás után, hogy a pénzeik végre elérték a megfelelő zsebeket, így az ügyük hamarosan, ” kiemelt helyen” lesz tárgyalva - majd lerakta a telefont. Ám a mosoly nem tűnt el végleg ábrázatáról.

Elvégre két helyről kapni pénzt azért, hogy foglalkozzunk az üggyel, nem egy utolsó dolog. Kíváncsi vagyok, hány hasonló, kelet-európai incidens heverhet a szőnyegen. Még szerencse, hogy mi itt élünk, és ismerjük a dolgok helyi menetét. Végezetül nem is olyan rossz ez az EU-elnökség…