Bunyó karácsonyig

Pár napja Jeruzsálem templomában, a Szent Sír Bazilikában - amely alatt a legenda szerint krisztus földi maradványai is nyugszanak - csúnyán összekapott a görög és az örmény ortodox vallási gyülekezet. A túlzottan heves vérmérsékletükről is ismert népek egyházi képviselői ököllel ugrottak egymásnak, miután az örmény szerzetesek egyházuk jeles ünnepére, a krisztusi keresztfa megtalálásának évfordulójára készülve összeszólalkoztak a görög papokkal. A kézitusában több hívő is megsérült, két egyházfit meg a rendőrség vitt magával.

A legszentebb helyen hat egyház képviselői gyakorolják a hatalmat, de a helyzet kaotikusabb, mint az itthoni politika. Ugyanis a hat közösség (a görög ortodox, az örmény ortodox, a római katolikus, az etióp, a kopt, és a szír ortodox egyház) még a triviálisnak számító, bazilika fölötti, leomlással fenyegető kolostor ügyében sem tud megegyezni. Sőt, egy tizenkilencedik századi létra áthelyezésén is összevesztek, ami így még mindig a helyén rostokol.

Darabokban a Paradicsomban

Dzsihád. Ha kimondjuk ezt a szót, akkor a legtöbb embernek öngyilkos merénylők, vagy kaftános-gépfegyveres vérengző arabok jutnak eszébe - tévesen. Mert a dzsihád szép dolog, a maga valódi értelmezésében. Isten - vagyis Allah - útján való, szent küzdelmet, harcot jelent. A dzsihád nagyon ritkán tartalmaz agressziót, csupán a szélsőséges fanatikusok alakították át eme szót a nyugat számára ennyire negatívvá. Alapvetően öt fajta dzsihádot különböztet meg a muszlim vallástudomány: 1. A szív dzsihádja (belső küzdelem a „gonosz” - kapzsiság, agresszió és egyéb bűnök - ellen) 2. A nyelv dzsihádja (küzdelem szóban és írásban a gonosz ellen, szentbeszédek és írások terjesztésével) 3. A tudás dzsihádja (jog, tudományok és az iszlám tanulmányozásán keresztüli küzdelem a gonosz ellen). 4. A kéz dzsihádja (támogatás, pénz [alamizsna, szülők eltartása], politika és zarándoklat által harcolni a gonosz ellen). 5. A kard dzsihádja (fegyverrel, erőszakkal harcolni a gonosz ellen).

Az ötödik pontot nagyon ritkán hirdették meg ténylegesen a vallási vezetők (nem, most nem tartunk itt. Ha megtörténne, akkor tényleg joggal kellene félnünk minden muszlimtól). De valljuk be, mi is mérgesek lennénk, ha a törökök bevonulnának Budapestre és kiírtanának minden magyart, mivel ez az ő szent földük - ugyanis a keresztények valami hasonlót tettek majd egy évezrede, és például ekkor történt felhívás az 5. pontra. Most nincs semmi ilyesmi. Most az arab emberek jó része reménytelen és elkeseredett. Az ilyen emberekre jobban hatnak a szélsőséges eszmék, és egy jobb világ - a Paradicsom - gondolata. Cserébe csupán itt kell hagyni ezt a világot, úgy hogy még utoljára fricskát is mutathat azoknak, akik ilyenné tették. Nem is olyan rossz üzlet…

Egyébként Paksi Endre dala remekül fogalmazza meg azt a mindenki által került kérdést, hogy mi járhat ilyenkor a merénylő fejében: „Nincs több könyörgés, kevés már a sírás./ "A törvény magad vagy" - ezt mondja az írás./ Nincs többé üres szó, meddő hazugság./ Pörölyként sújt majd le, az élő igazság. /Fizetni mindenért: erényért, bűnért. /Kinek semmije nincs, mindent megtenne már, /nincs zár és nincs határ. /Nincs aranyszabály, a végzeted vár, elégtétel jár. /Igazságot mindenért: jóért, rosszért, /halálért és életért. Tenni, áldozni a célokért.”

Elhalkuló szent, tétlen nyugat, erős vörös

Ezt a szót a világ szinte minden országában tisztelettel ejtik ki: dalai láma. Pontosabban tisztséget, ugyanis az ember, akit általában értenek alatta, az Ternin Gyatso, Nobel-békedíjas XIV. dalai láma - ami amúgy mongol-tibeti nyelven „óceáni újjászületettet” jelent, ám általában a „bölcsesség óceánja”-ként fordítják. Országát 1959-ben kellett elhagynia, amikor a kínai néphadsereg visszafoglalta, az előzőleg - 250 éve - elfoglalt területet.

Ennek hatására a buddhizmus békét, megvilágosodást és bölcsességet hirdető tanai begyűrűztek a modern világ szívébe, több millió ember életét átírva - ám annyira mégsem, hogy pár ”ejnye-bejnyén” kívül bármit is tegyenek a vérbefojtott ország védelmében. Amerika ide nem repült felszabadítani, a NATO nem küldött békefenntartókat, és az ENSZ sem hozott Kína ellenes szankciókat. Senki sem akar bajszot akasztani a világ legnépesebb államával, legyen a cél bármennyire jó, nemes, vagy „szent” is.

Ágyúk szólama egy templomért

Thaiföld és Kambodzsa érdekesen - vagy inkább gyakorlatiasan - próbálta rendezni pár hete a világörökséghez hamarosan tartozó, Preah Vihear templom hovatartozásának ügyét. A régén még Shívának, a hinduk pusztító istenének szentelt, de később buddhistává átalakított templomért minkét buddhista ország fegyverrel igyekezett jobb belátásra téríteni a másikat, de hiába. Bár egy ENSZ-határozat értelmében 1965-ben Kmbodzsának ítélte a gyakorlatilag határterületen fekvő templomot, de ebbe Thaiföld sosem nyugodott bele, többek közt azért is, mert normálisan csak az ő oldalukról lehet megközelíteni az építményt. Minden esetre a fegyverek már nem szólnak, de a tárgyaló felek továbbra sem jutottak közelebb egymáshoz, hiába a közös vallás, és az abban lefektetett békés hagyományok.

Konklúzió - Hit és egyház

Aki arra gondol, hogy itt a vallásosságot az erőszakkal akarnánk összekapcsolni, akkor az téved. Az ember eléggé agresszív magától is, a szélsőséges eszmék (legyenek azok vallási, ideológiai vagy társadalmi) csak segítenek kiengedni a felgyülemlett gőzt. Nem, itt arról lesz szó, hogy a vallás mennyire vesztette el a jelentőségét.

A világban hivatalosan is egyre terjed az ateizmus, de még jobban terjednek azok az emberek, akik csak névlegesen vallásosak - a gyakorlatban nem hisznek és nem félnek istentől. Azok száma, akik a vallási erkölcsöket ténylegesen betartják, pedig még kevesebbre tehető - pedig a vallásnak ez lenne a reményadáson kívül a legfőbb erénye. (A vallási népszámlálási adatok azért is csalhatnak, mert egyes országokban kötelező megadni a vallásosságot, így ott ateisták - a statisztikák szerint - nem is léteznek).

Érdemes még azt is megfigyelni, hogy az évek során maga az egyházak veszítettek a legtöbbet - persze nem pénzt, hanem a hívők közül. A dogmáikkal teljesen ellentétes pénzügyi, politikai és világi manőverek hatására, több száz év alatt annyi ember vesztette el a bizalmát a világ legkülönfélébb egyházaiban, hogy a népesség szempontjából alig maradt igazi hívő. Egyre több ember mondja ugyanis, hogy a hite az még megvan, de az egyházakat már megveti. Ugyanis a hit több mint tízezer éves - legelőbb a kutatások szerint a piros színnek voltak először hívei - de a legkorábbi egyházak elődei is csupán alig párezer esztendősek.

A nagyokban lévő csalódás először a kisebb egyházak felé kanyarítja a híveket, majd attól saját templomukba, vagyis önmagukba fordulnak, és onnan üdvözlik az aktuális mindenható(ka)t. A hatást csak tovább erősíti az olyan „előkerült” vallási dogmák is, amelyeket bár az egyházak széles körben tagadnak, de a nép körében mégis futótűzként terjednek. Ilyen a Stigmata című filmben leleplezett, a kilencvenes évek végén megtalált, állítólag jézustól származó írás is, amely a templomok és az egyház feleslegességére utal: Jézus azt mondta, benned lakozik az Isten országa, nem fában és kőben. Nincs szükség fából és kőből épült házakra. „Hasítsd szét a fát és én ott leszek, emeld fel a követ és ott megtalálsz.”