Zsúfolt keddje volt Szili Katalinnak: tizenegykor szerb kollégájával találkozott, háromkor a kínai miniszterelnök-helyettessel: nála csak a vendégeknek lehetett megerőltetőbb az időbeosztása. Talán ezért is jó, hogy nagyjából ötven percre egyedül maradhattak, tárgyalni. Viszonylag távol a sajtótól: ennek megfelelően a helyszínen néhány semmitmondó kép elkattintására jut csak idő, miközben ők a bevezető udvariasságokat mormolják egymásnak. Aztán finoman távozásra bírják a sajtó képviselőit.

Úgyhogy távozunk és később visszatérünk: egyelőre sehol senki, a zárt ajtókat kardos díszőrök vigyázzák. Úgy nézzük, a kard is dísz, vagy ahhoz közel álló valami: legalábbis éles fegyverrel vakarózni minimum fura ötlet lenne – az egyik unatkozó huszároid viszont a pengével enyhíti viszketését.

Mellettem fotósok tárgyalnak (sajnos technikai ötlet nem hangzik el, maradnak a képeim olyanok, amilyenek). Viszont hasznos tippek mégiscsak leszűrhetők a szakmai eszmecseréből: esküvőn ne a fényképésszel tessenek spórolni, mert a képek maradnak meg húsz év után is – és a jó fotós nem olcsó. És kérjenek referenciát, mielőtt megbíznak valakit – ennek alapján el lehet dönteni, elvárások szerint munkálkodik-e a megbízott ember.

Erre is jó egy nemzetközi találkozó. Sőt: jó pár sajtótájékoztatóról is csak ennyi pozitívum mondható el, de ez egy másik történet.

Végül nyílik az ajtó, beengedik a zsurnalisztákat a Delegációs Terembe. Itt már végeztek, épp a vendégkönyv ünnepélyes aláírására készülnek az illetékesek. Nagyjából ez lenne a nagybetűs Esemény is, amiért itt vagyunk, de szerencsére rögtönzött sajtótájékoztatót is tartanak az illetékesek. Nem árt: épp elég gondunk van mostanság északi szomszédainkkal ahhoz, hogy legalább dél felé ne akarjunk újabb feszültségeket. Nem is lesznek, ha jól dekódoljuk a protokolláris elemekben nem szűkölködő mondatokat.

Elsőnek Szili Katalin beszél: különleges örömnek tekinti, hogy vendégül láthatja kollégáját; annál is inkább, hogy ez a házelnök első hivatalos külföldi útja – az úticél megválasztása több, mint gesztusértékű. Fontos az időpont is: olyan keretmegállapodást írhatnak alá hamarosan, ami meghatározza a két ország kapcsolatát. Ebben megfogalmazzák a parlamenti együttműködésnek azon elemeit, amikkel a magyar parlament elősegítheti a szerb EU-csatlakozást – ez valóban fontosaktuális kérdésnek tűnik. Szili Katalin is osztja ugyanis Barroso elnök azon reményét, hogy 2009-ben Szerbiára már mint tagjelölt államra lehet tekinteni. Ez Magyarországnak is érdeke – ezért is született meg a bizonyos megállapodás. Ez szabályozza a hivatali apparátus felkészítését is, illetve a kisebbségi jogok európai standardoknak megfelelő bővítését, illetve kezelését is. A továbbiakban a felek azt mérik majd fel, hogy a már létező Tolerancia programot milyen módon lehet majd szükséges kiegészíteni.



Közben tolmács fordítja a mondatokat szerbre, a vendég egyetértően bólogat. Határozott, de véletlenül sem ellenséges asszonynak tűnik – meglehet, valóban lesz érdemi hozadéka a tárgyalásoknak mindkét fél részére.

A megbeszélésen két fontos kérdéskört érintettek: egyik a vajdasági statútum kérdése volt, ennek végrehajtása már az előkészítés szakaszában van – hamarosan benyújtják a szerb parlamentnek. Másik téma az igazságügyi reform állapota volt: itt csak azokkal a lépésekkel foglalkoznak majd, amik a kisebbségek jogait nem korlátozzák.

A vendég veszi át a szót: szintén örül, hogy a megállapodás aláírásával hivatalosan is rögzítik a két ország kapcsolatát – és további, szélesebb körű együttműködésre kerülhet sor. Az elnök asszony megbeszéléseket folytatott Sólyom Lászlóval, és gyönyörű parlamentünkben Szili Katalinnal is (kedves bók az országnak, bár ha a fotósokat kérdeznék az épületről, a fényviszonyokat nem dicsérnék). A megállapodással intenzívebb kapcsolat jöhet létre a két ország között, és pozitívan értékeli a magyar segítséget is, amit az EU-csatlakozás felkészülésében nyújtunk.

Ez az első hivatalos útja – hangsúlyozza ő is. Annak oka pedig, hogy elsőként hozzánk jött, a keretmegállapodás volt. Ezt ugyanis jó példának tartják a továbbiakhoz, amit a többi környező ország parlamentjeivel kívánnak megkötni.

Bár nem mondja, ez nyilván nem lebecsülendő szempont: a délszláv háborúk után kiemelten fontos lehet, hogy az egykori jugoszláv tagállamokkal is jó diplomáciai kapcsolatokat ápoljon az ország – az pedig bíztató, ha magyar keretszerződés alapján kívánják a továbbiakat is megkötni.

A határ menti együttműködés, a kisebbségek, illetve az országok közti együttműködés kérdései egyaránt olyan területek, amikben mindig van mód az előrelépésre. Ezt pedig a mostani tárgyalások is elősegíthetik. A Szerb Köztársaság és saját nevében is eredményes együttműködést remél, és országunknak is sok szerencsét kíván a gazdasági válság átvészeléséhez.



Szili Katalin apró kiegészítéssel zárja az estét: megállapodtak a korábbi gyakorlat folytatásában: fél évente találkoznak majd, a szentesi polgármester (maga is a szerb-magyar kapcsolatok civil ápolója) már meghívta az elnököket városába – április harmincadikán várhatóan itt találkoznak majd. Belgrádi meghívás is volt: ennek jövő ősszel szívesen tenne eleget – reményei szerint a megújult Tolerancia programmal kapcsolatos megállapodásokat is aláírhatják ekkor.

Ennyivel megköszönik a sajtó figyelmét: hogy egyes mondatok mennyiben burkolt diplomáciai üzenetek, és mennyiben udvariassági formulák, nehéz megítélni. Annak azonban mindenképp drukkolni lehet, hogy Szili Katalin jövőre eljusson Belgrádba.