A tömeg csöndes és kicsi. Alig százötven ember, főként nyugdíjas. Kezükben pihen a legfrissebb mű: Gyurcsány Ferenc: Blogkönyv 2006-2007. Pamutsál, hasított bőrkabát, és könyvet szorongató munkáskezek. A hangulat időutazást idéz. A harminc-negyven évvel ezelőtti Pest divatját: bordó nyakkendő, mely még jól láthatta Kádár János dicső alakját; kék ing fölött zöld műszálas pulóver, felidézve a hősi hatvanas évek magyar textiliparát; élére vasalt barna szövetnadrág egy valaha volt állami vállalat osztályvezetői szekrényéből; fényre sötétedő szemüveg, az igazi szakszervezeti bizalmi legvagányabb kelléke.

Paradoxonnak tűnhet, hogy a fiatalkorukon már jócskán túllépő emberek, éppen az irodalom legmodernebb műfaját, a blogot szeretnék megismerni. Ez az ellentmondás azonban csak látszólagos. Egyrészt a vásárlók elsősorban nem a könyv, hanem Gyurcsány Ferenc személye illetve aláírása miatt jöttek el a boltba, másrészt később kiderült, pontosan tudják mi az internetes blog, hiszen sűrűn olvassák is.



Lesznek, akiknek kötelező olvasmány

Mielőtt a miniszterelnök megérkezett volna, sikerült elkapnunk Horváth Csabát, Budapest Főpolgármester-helyettesét, aki a Hírextrának elárulta, mindenképpen vesz a könyvből, sőt dedikáltatni is fogja. Aztán hozzátette, persze nem itt, mert most nagyon sokan vannak, csütörtökön azonban amúgy is találkozik a szerzővel.

A várakozás meghitt hangulatát eközben egy apró szóváltás zavarta meg. Két férfit szerettek volna kitessékelni a boltból, mert egyikük gallérján apró Árpád-sávos címer díszelgett. Ők azonban nem voltak hajlandóak távozni, így a boltvezető személyesen kérte meg őket, viselkedjenek már rendesen, mert ez egy kulturális rendezvény. Ők megígérték és maradhattak. A háttérben pedig csendesen sugdolóztak a miniszterelnök személyi testőrségét ellátó kétajtósok.

És lőn…

Gyurcsány érkezik. Az enyhe tapsot egy „mocskos hazaáruló” bekiabálás remegteti csak meg, de aztán tovább erősödik a taps. Vágó István, a független médiaszemélyiség felkonferálja a miniszterelnököt. Gyurcsány elmondja: izgul, hogy a könyv megállja-e a helyét. A pódiumon mellettük helyet foglalt még Dessewffy Tibor is, a DEMOS Alapítvány elnöke, Gyurcsány közeli barátja.

Gyurcsány közli: a blogot valójában nem ő írja. A szobájában sétálva egy diktafonra veszi fel, ezt pedig „Keszthelyi Andris jegyezi le.” Vágó viccelni próbál. „A blog internetes oldalán rákerestem az Orbán névre, miniszterelnök úr szerint hányszor van benne?” Gyurcsány vállat von. Erre vágó: „kétszer.” A tömeg nevet, az újságírók a fejüket csóválják.

Klára és Toto

Vágó rákérdez: magánember vagy politikus írja a blogot? Gyurcsány azt mondja, erre nem tud válaszolni. De aztán mégis. Mivel politikusként a politika foglalkoztatja, ez sokszor jelenik meg a naplóban, ám ha már elege van a politikából, vagy éppen nem történik érdemleges, akkor személyesebb élményeket is lejegyez. Így megismerhetjük Klára asszonnyal való szerelmét, vagy Toto kutyus legújabb kalandjait.

Kiderül az is, hogy a könyv szerkesztői meghúzták Gyurcsány eredeti szövegeit, mert a két év teljes anyaga 1200 oldal lett volna. Ez pedig sok. Kénytelenek voltak szemezgetni.

A beszélgetés kedélyes, sőt baráti. A dedikálás végül megindul. A tömegben felsejlik Ungvári Tamás író, Lamperth Mónika volt miniszter-asszony – aki úgy tűnik, majdnem mindenkit név szerint ismer, akit nem, annak névjegykártyát oszt – Daróczi Dávid kormányszóvivő, Bauer Tamás volt SZDSZ-es honatya és nem utolsósorban Dobrev Klára.



Monnyonle!

Kint közben néhány Gyurcsányt kevésbé kedvelő harcias magyar verődik össze és próbál a miniszterelnök lelkére beszélni. Kevés sikerrel. Eredményt csupán a rendőrök felé sikerül elérniük, akik igazoltatni kezdik őket. Egy embert a boltból hoznak ki, ő elkiáltja magát „elkapott az ÁVH!”, majd „azért féltek így, mert bűnösök vagytok”.

Mikor Vágó kilép, szintén nem úszhatja meg: "mennyit fizettek neked ezért?" – kérdik. A kvízmester nem szívbajos. Közéjük lép, majd megnyugtatja őket. A hangadók nem nyugodnak, mikor Vágó ellép a "vesszen Vágó" felkiáltást zengik a Nyugati tér falai. De ugyanez járt Bauer Tamásnak is, akinek az SZDSZ összes bűnét a fejére olvassák: „ti irányítjátok a háttérből az országot, ti vagytok a legnagyobb árulók!”

A hűvösödő szerda este végül komolyabb csetepaté nélkül ér véget. Mindenki tette a dolgát, mindenki elégedett lehet. Az is, aki autógrammot és mosolyt akart a miniszterelnöktől, az is, aki a kormányfő tudomására akarta hozni a nemtetszését. Semmi izgalom, csak a szokásos.