Ki ne hallott volna Ramboról, Indiana Jonesról, a Terminátorról vagy a Múmiáról? Ők mind a filmtörténelem meghatározó figurái voltak, több százmillió ember látta őket, és könnyű beszédtémát jelenthetnek szinte bármilyen összejövetelen, ha kifogyunk a témákból. Az általuk biztosított jogdíjakból még mindig megélnek tulajdonosaik, készítőik és főszereplőik neve pedig örökre a világ közös tudatába ivódott. Ezek azok a filmek, amik idővel legendássá, kellően megszállott rajongók esetén kultikussá válnak az idők folyamán.

Miért lesz második rész?

Aztán megszületik a folytatás – előbb az első, aztán a második. De miért is? Először is a pénz miatt. Mivel az első hatalmasat kaszált, ezért nyilván megéri egy másodikat - rosszabb esetben harmadikat, negyediket, ötödiket… - forgatni. De az ötlet nem kizárólag „odafentről”, a profitot oly nagyon kedvelő stúdiók felől jöhet. Néha a rendező vagy a forgatókönyvíró lát meg fantáziát a folytatásban, vagy a színésznek tetszett meg annyira a játszott figura, hogy bármikor szívesen újra magukra öltenék annak bőrét. Sőt, nagy ritkán a közönség várakozása követel egyértelműen folytatást - ami szinte az egyetlen biztos előjel arra, hogy a második rész nem lesz nagy bukás.



Persze vannak filmek, amik eleve úgy készülnek, hogy nyitva hagyják a végét egy folytatásnak - így a közönségre bízzák, hogy legyen-e második rész. Ám ilyenkor a pozitív visszajelzés ellenére sem mindig garantált az új felvonás. Gondoljunk csak a modern Godzillára: hiába kel ki a film végén egy épen maradt tojásból a kis godzilla, és hiába lett sikerfilm, a folytatás mégis elmaradt. Olyan is van, ahol nem folytatást, hanem előzményt gyártanak. Ezekből a Kegyetlen játékok, vagy a Hannibal Lecter gyermekkorát feldolgozó alkotás biztos bukás volt, míg a Batman: Kezdődik! szépen teljesített.

Vannak olyan filmek is, amiket eleve több részesnek terveznek - Harry Potter, Narnia Krónikái, - ám ezek sikere már az előtt érezhető, hogy a filmből egy képkocka is napvilágot látna (például, ha eleve sikeres regényt dolgoznak fel, mint a Potter-filmek, vagy kellőképp nagy körülöttük az őrület). Az ilyen típusú filmek színvonala ritkán ugrál, ugyanazt hozzák a sokadik részben is, mint az elsőben. A trilógiák legtöbb része - Star Wars hármasok, Matrix, Gyűrűk Ura - pedig mind egy mű, csak akkora, hogy a rendezők több felé bontották, így őket nem is lehet folytatásként értelmezni – vagy legalábbis nem egyszerű így tenni.



Sikerek és bukások

Ha egy második rész - vagy egy újrafeldolgozás - készül, akkor a film rajongótáborának nagy része öngyilkosságot fontolgat, és nem véletlenül. Ugyanis a legtöbb ilyen rész tényleg csak egy újabb bőr lehúzása az elsőről - története, ötletessége és hangulata általában messze elmarad az eredetitől.

Eleve a már egyszer működő dolgot még egyszer visszaadni - úgy, hogy az új is legyen -, vagy esetleg annál is jobbat csinálni: nem túl sok eséllyel kecsegtető vállalkozás. A bukásokból említhetünk párat: a Terminátor sikeres második része után a harmadik vígjáték kategóriában is alig mutatott értékelhető eredményt, a Rendőrakadémia szuflája is kifújt szerencsére a hetedik után, az Üvegtigris büféje másodszor közel sem volt olyan eredeti, mint elsőre, míg a Drakula 2000 második nekifutása kifejezetten élvezhetetlen volt.



Bár a negatív példákat a végtelenségig tudnánk sorolni, akad néhány pozitív visszajelzés is, ami azt mutatja, hogy a közönség szempontjából sem mindig jelent rosszat egy folytatás megszületése. A Csupasz Pisztoly vagy a Beverly Hills-i zsaru folytatásai semmivel nem voltak rosszabbak az elsőknél, míg az Alien második része teremtett kultuszt az előtte lévő nyolcadik utas helyett (bár a negyedik részt elkészülte annyira megvágták, hogy rendezője ki is húzta a filmet az életművéből). Sőt van olyan film is, aminél a második rész egyenesen jobb volt az elsőnél: például a Wayne Világa. Mindezek ellenére azt azért erősen reméljük, hogy a Ponyvaregénynek, a Titanicnak, a Ghostnak vagy a Millió Dolláros Bébinek nem terveznek folytatást.

Valami Amerika 2

Állítólag Hollywoodban öt éven belül kell előállni a folytatással, vagy különben nem lehet meglovagolni a sikert - bár ez az igazán nagy klasszikusoknál (Rambo, Indiana Jones, Rocky) úgy látszik, nem érvényes. Ez lehet az oka annak is, hogy a folytatások minősége általában annyira csapnivaló, hogy megközelítik Uwe Boll munkásságának értékeit. Nos, a Valami Amerikának hét évvel később született meg a folytatása. Ami ugye nem feltétlenül lenne jó ómen, de szerencsére nem mindig jönnek be a babonák sem.



A magyar sztárokat felvonultató, (jobbára) színvonal alatti modern közönségfilmeket pedig szinte csak Herendi Gábor tudja megmenteni, ugyanis ő eddig még nem nagyon alkotott rosszat (művészből pedig született nálunk Fehér Tenyér és Taxidermia is). A Valami Amerika az első - és talán az utolsó - értékelhető vígjáték, amit a modern filmes szakma kiköpött magából, a Magyar Vándor névre hallgató Komicum Hungaricum pedig az elkövetkező generáció történelemóráit is feldobhatja. Bár a Lora című pszichodrámából kihagyott mindenféle sztárt, olyannyira élő filmet tett le az asztalra, amit külhonban is csak kevesen (hasonlítani is leginkább az Egy Asszony Illatához lehet).

Azt, hogy valaha második részt rendezzen, azt maga a rendező zárta ki a leghamarabb. Végül az ördög esténként mégsem hagyta békén, és hosszas tervezés, szereplőkkel való hosszas beszélgetések, és három filmnyi ötlet belezsúfolása után elkészült a mű… ami úgy látszik, működik. Vagyis egy-két bugyuta poén kivételével végigröhögjük a majd két órát, miközben átérezzük a szereplők helyzetét, és még némi nem szájbarágott tanulságot is kapunk. De ami talán a legfontosabb: még jó pár nappal később is visszaemlékszünk egyes jeleneteire, vagyis maradandó élményt nyújt és egyáltalán nem hoz szégyent az első részre, annak méltó folytatása.