Az ukrán-orosz gázvita messze nem ért még véget. A Naftogaz és a Gazprom vezetői ugyan tegnap este megegyeztek abban, hogy nemzetközi szakértők érkezzenek a helyszínre, hogy biztosítsák Európa gázellátását. Ám ez csupán egy apró lépés, mondhatni minigesztus Európa megnyugtatására.

A külpolitikát ismerők pontosan tudják, hogy a „nemzetközi megfigyelők” még sosem oldottak meg komoly problémát, legyen az iráni atomprogram, vagy Irak (Szaddam idején elképzelt) tömegpusztító fegyverei.

Oroszország és Ukrajna ezzel csupán időt nyert. A két fél álláspontja valójában nem sokat közeledett egymáshoz. Információink szerint az a tény, hogy egyáltalán hajlandóak voltak aláírni a megfigyelők beengedését, az Unió érdeme. Úgy tudjuk, Barroso elnök (általa természetesen az EU) keményen befenyítette mindkét felet. Hogy pontosan mivel, még nem szivárgott ki.

Barroso, a csicskás

Jól festi le a helyzetet a tegnapi aláírási mizéria: információink szerint a Naftogaz elnöke Oleh Dubina, illetve Alekszej Miller a Gazprom első embere nem voltak hajlandóak egy szobában tartózkodni a procedúra alatt. Így nem volt mit tenni, Barroso úr szaladgált a papírokkal, hogy a két fél szíveskedjen végre aláírni azokat.

Persze lehet, hogy ez csak pletyka, ám tudomásunk szerint biztosan van némi valóságalapja. Mindenesetre a jelenlegi szituációt tökéletesen megmagyarázza. Az EU mindent bevet, hogy legyen végre gáz, míg a két fél nemhogy kibékülve nincs, de még egymás orcáját sem hajlandóak elviselni. Ez pedig nem jelent jót senkinek.

Nem kicsi a tét

Ha ugyanis nem indul meg a gáz a csövekben napokon belül, akkor annak rendkívül súlyos következményei lehetnek. A csövekben normál állapotban nagynyomású gáz folyik. Ha viszont elzárják a csapokat, akkor a csövek üresen állnak a nagy ukrán télben. Ezt nem bírja sokáig a rendszer, és akár teljesen tönkre is mehet. Vagyis többezer kilométernyi csővezetéket kellene kicserélni. Ez egyrészt óriási beruházás volna, másrészt rendkívül hosszú időbe telne. A gáz meg addig sehol.

Ezt nem engedheti meg magának a Gazprom. Mögötte pedig Oroszország. Ilyen esetben ugyanis ismerve az egyre keményedő orosz nagypolitikát, nem állna távol tőlük a katonai beavatkozás fontolóra vétele sem. Ahogy egy neve elhallgatását kérő szocialista parlamenti képviselő a Hírextrának fogalmazott „el tudom képzelni, hogy Putyin szépen végigküldi tankjait a vezeték mentén, hogy biztosítsa az ellátást”. Az ötlet azóta külföldi szakértők szájából-tollából is elhangzott, így nem írhatjuk csupán a feltűnési viszketegség számlájára. Ez ma sajnos nagyon is valós lehetőség.

Nem tréfálnak

Grúzia lerohanása óta tudjuk, az oroszok ilyen helyzetekben nem szórakoznak. Ma már érzik magukat annyira erősnek, hogy az érdekük úgy kívánja szemrebbenés nélkül belevágnak egy ilyen akcióba. Mondhatnánk persze azt: a Putyin – Medvegyev ikerpár nem hülye, tisztában van azzal, hogy Ukrajna megtámadásának beláthatatlan következményei lennének. De ez nem így van.

Éppen azért, mert nem hülyék emlékeznek arra, milyen nemzetközi reakció volt a grúz háborúra: semmi. Na jó, talán annyi történt, mintha egy könnyed teadélutánon; Barroso meg Bush felfortyan, mert nadrágjára csöpögött a szamovár tartalma.

Most, hogy nincs gáz Közép-Európában, az Uniós tagállamok állampolgárai lassan nem tudnak fűteni, és a Balkánon két napja nincs fűtés lakások ezreiben, Oroszország még jól is jöhet ki a dologból. Azzal, hogy erőszakkal állítja vissza a gázellátást, Putyin a tankok csövei közt a „Európa Nagy Megmentőjének” szerepében pózolhatna.

Nacionalizmus

Oroszországnak persze nem csupán ez a célja. Mióta Ukrajnában győzött a „narancsos forradalom” (2004) a hatalom megpróbálta a nacionalizmust állami szintre helyezni. Igaz, ez csupán annyit jelent, hogy semmi nem kívánatos, ami orosz. Többek között nem engednek orosz vállalatokat az országba.

Ez nemcsak az oroszok egyre erősödő nemzeti érzelmeit sérti, de számukra gazdaságilag is kártékony. Míg a forradalom előtt a Viktor Janukovics vezette ország Moszkva egyik legjobb barátja volt, mára ennek vége. Ám Janukovics még mindig apellál a hatalomra: Kelet-Ukrajnában viszonylag nagy támogatottsága van, ahol nem mellesleg közel nyolcmillió orosz él (az ország lakosságának 18 százaléka).

A valódi orosz cél

Oroszország érdeke az volna, hogy a jelenlegi hatalmat megdöntse. Ezt persze minden eszközzel meg is próbálja elérni. Sokak szerint például a RosUkrEnergo (RUE) nevű földgázkereskedő cég azért jött létre, hogy az orosz gázpénzeket az oroszbarát ukrán politikusok pénztárcájába töltse.

A RUE tulajdonosa 50 százalékban a Gazprom 50 százaléka egy ukrán üzletember. A cég feladata, hogy a Gazpromtól kapott gázt átvegye, majd továbbítsa az ukrán tulajdonú Naftogaznak. Ez azért lényeges, mert a Naftogaz egyik követelése, hogy közvetlenül kaphassa a gázt a Gazpromtól, ne legyen beiktatva egy harmadik fél. Ezt Oroszország nem fogadja el.

Putyin elszólta magát

Az orosz politikai törekvésekre mi sem jellemzőbb, hogy Vlagyimir Putyin épp a mai nap bökte ki hogy a gázkérdés szerinte nem nemzetközi, hanem belpolitikai ügy. Gyakorlatilag kimondta, ami történik az az ukrán vezetés kudarca. Ezzel pedig nyíltan beismerte, az orosz hatalom célja, hogy Ukrajnára (újra) rátegye a kezét. És a mostani szituációban ez messze nem elképzelhetetlen.

Merthogy ma már Ukrajnában is megszorításokat kellett bevezetni a gázellátásban. Azzal, ha ez hosszan tart, a lakosság könnyen bizalmát veszítheti a regnáló vezetéssel szemben. Így ha az orosz tankok nem is mennek be az országba, a belső problémák miatt könnyen Putyin-báb kerülhet Ukrajna élére.