Meg kell beszélni történelmi sérelmeinket

A vitaestet az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKK) és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete tartotta.

Törzsök Erika, az EÖKK elnöke, egyben a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségekért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója bevezetőjében arról szólt: az Európai Unió igazolta ugyan azt az előfeltevést, hogy a két ország társadalma kevésbé gyűlölködve fogja élni az életét, de a politika "mintha megőrült volna".

Ormos Mária, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja a magyar-szlovák viszony kapcsán kiemelte, hogy 1989 után megbosszulta magát a meg nem vitatott történelem. Előzőleg a közéletben lett csend, és ez "eltartott negyven évig". Ezalatt a családok megőrizték régi elképzeléseiket, amelyek a rendszerváltozás után "kiborultak", s a politika nem tudta ezt sem megtárgyalni, sem kezelni. Az értelmiség részéről pedig nem történt meg a közeledés, a párbeszédre való hajlandóság jelei sem mutatkoztak.

Rudolf Chmel, a prágai Károly Egyetem Kelet-és Közép-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója, a volt Csehszlovákia történetének utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter úgy vélte: a szlovák nacionalizmus csak valamikor a jövőben fog létrejönni. Hozzátette, hogy a szlovák állam 16 évvel ezelőtti megszületését Szlovákia lakosságának több mint 50 százaléka érdektelenül fogadta.

Gyáni Gábor történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár azt mondta: természetes a Szlovákia 1993-as függetlenné válása óta tapasztalható, felerősödő nacionalizmus, mert Szlovákia a XIX. századra jellemző nemzetépítés időszakába tért vissza. Ormos Máriával és Rudolf Chmellel szemben úgy vélte, hogy a nacionalizmust a történelem elfelejtésével lehet "humanizálni".

Peter Michalovic, a pozsonyi Comenius Egyetem esztétika tanszékének tanára arról szólt: a nacionalizmus akkor lehet sikeres, ha a történelemre és a nyelvre hivatkozik, és azokat leegyszerűsítve, reduktívan használja fel céljaira. Szerinte az irodalmi nyelvek XIX. századi megalkotása nemcsak a modern államigazgatás kialakításához járult hozzá, hanem történelmi igazolásul is szolgált arra, hogy az adott nyelv azon a területen a legrégebbi. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: éppen a nyelv, a közös gyökerű vagy éppen azonos szavak bizonyítják, hogy a mindennapi életben és a kultúrában mennyi közös van a szlovákokban és a magyarokban.

Závada Pál, aki a vitaesten magát szlovák származású magyar írónak nevezte, arról beszélt, hogy a nacionalizmus pozitív is lehet, ha nemzeti büszkeséget jelent. Szerinte "fel kell nyitni népeink szemét", a politika csak a szavazatszerzés miatt érdekelt a feszült viszony fenntartásában Magyarország és Szlovákia között. Úgy fogalmazott: a mai magyar kormány a szélsőjobb felé "kacsintgat", amikor "bekeményít" Szlovákiával szemben, és ettől szavazatokat remél.

Hushegyi Gábor, a Szlovák Nemzeti Múzeum kurátora szerint az értelmiség feladata, hogy meggyőzze a politikusokat arról: a reduktív szemlélet nem alkalmazható a szavazatszerzésre. A két ország első közös sikerélményének az 1989-es rendszerváltozást, a másodiknak pedig a 2004-ben megvalósult európai uniós tagságot nevezte. Úgy vélte, hogy a történelemnek nincs akkora szerepe Szlovákiában, mint Magyarországon, mert például nem érettségi tantárgy.

Az elhangzottakhoz a közönség soraiból többen hozzászóltak. Egyikük, Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, Szlovákia-szakértő szerint a szlovák-magyar viszonyt javítaná, ha a két ország rövid politikai nyilatkozatot fogadna el, a kölcsönös sérelmek taglalása nélkül.