Mielőtt azonban a mű végének értelmezéséhez közelítenénk, nézzük meg, miben hozott újítást a rendező.

Az első felvonásban egy hagyományos népies zsánerkép fogadja a nézőt, amelyben feltűnik a Jancsira áhítozó mostoha, az egymással kacérkodó leányok és legények, Jancsi pedig nótázva tereli báránykáit. A második felvonás már érzékelteti az átmenetet a népi világ és a modern valóság között, a francia udvarban Raffaellók csábítják főhősünket, aki a bonbonok-nak és a királykisasszonynak egyaránt ellenáll. A harmadik felvonás hozza az igazi áttörést, első pillantásra úgy tűnhet, mintha egy másik darabra ültünk volna be. A színpad metróaluljáróvá alakult, ahol a várt tündérek helyett utcalányok sétálgatnak világító cipőkben. Jancsi ebben a környezetben látja viszont Iluskáját, aki hasonlóan szomorú sorsra jutott, mint társnői. Valóban megdöbbentő a kép és a megoldás, főként, hogy a mű végén Iluska nem tud kiszakadni új életéből, így Jancsi Bagóval megy haza falujába.

A nem várt befejezés azonban korántsem öncélú, mint ahogy a kettős szereposztás sem, amelyben Stohl András és Mátyássy Bence felváltva alakítják Jancsi szerepét.



A fogadtatás

Nehéz ma úgy darabot rendezni, hogy a nézőknek és a kritikának is tetsszen – akkor azonban, ha a darab nagyrészt negatív visszhangra talál mindkét esetben, felmerül a kérdés, vajon célt ért-e a rendező által közvetíteni kívánt üzenet.

A nézők véleményét mutatja, hogy még bőven akad jegy a következő eladásokra, de különböző fórumokon is olvashatunk véleményeket. Ezek között több a pozitív fogadtatás, de szép számmal akad, aki nehezen barátkozik meg a látottakkal: „nekem nem jön le a mondanivalója, miért pont a metróban, miért kurvák…”.

A kritika azonban legtöbb esetben erős ellenérzéssel fogadta a megújult János vitézt. Legtöbben a korhatáros előadást vetik a rendező szemére: „Korhatáros lett a János vitéz – a tündérek például prostituáltak”, „Gyerekek nem, de fiatalok megnézhetik a János vitézt a Nemzetiben”. Vannak, akik a metróaluljáró ötletének eredetiségét vitatják, de akadnak olyanok is, akik a befejezést találják túl didaktikusnak.

Ilyen fogadtatás mellett jogosan merülhet föl a kérdés, vajon mi volt a rendező szándéka a most színpadra állított darabbal?



Főpróba Alföldivel

A rendező a nyilvános főpróbán beszélt a megújult János vitéz üzenetéről, amelyre a har-madik felvonás megdöbbentő színtere és a meghiúsult „happy end” hívja fel a figyelmet. Iluska Tündérországot keresve a prostitúció világát találta meg, amelyben az álmok megcsú-folva néznek vissza álmodójukra – üzenve ezzel, milyen visszás lehet az elképzelt boldogság, ha megvalósul, és milyen becsapottak azok, akik nem ismerik fel idejében, hogy hamis álom-képet kergettek. Ebből a világból Iluska számára sem vezet út visszafelé.

A kétféle szereposztás ezt az üzenetet árnyalja: Mátyássy Bence János vitéze az élet haj-nalán, illúziókat kergetve vág neki a kalandnak, és legnagyobb eszménye, a szerelem semmisül meg a darab végén. Stohl András egy tapasztaltabb, betyárosabb János vitézt alakít, aki már csak a szerelemben hisz – végül pedig egyetlen mentsvára semmisül meg. A kétféle sze-reposztás két generáció helyzetében láttatja János vitéz útkeresését, amelyben a mesétől a való-ságig jutva a kilátástalanság diadalmaskodik.

Aki tehát a mesés daljáték szórakoztató világát várta új köntösben, annak a darab valóban kijózanító élmény lehet. Aki azonban felülemelkedett a „kötelezőolvasmány-élményeken”, egy elsöprő erejű előadást láthatott, amelyben „egyetlen pisszenés nélkül gyászolta egy egész szín-ház Iluskát”.