Egyebek között a San Sebastián de Livitaca-i és a chumbivilcasi prehispán templom, a későbbi korokból származó La Tendida-i vízelvezető csatornák, a nieveríai piramis, a pachacámaci hasadék, továbbá az Ecuadorral határos észak-perui területek 46 régészeti emléke lett a nemzeti kulturális örökség része, csakúgy, mint a Tumbes tartománybeli San Jacintó-i körzetben található Francos- és Vaquería-csatornák "kulturális tája".

Ez utóbbiak részét képezik annak az útnak, amelyen a spanyol hódító, Francisco Pizarro járt 1532-ben, miután a csendes-óceáni partoknál lévő Tumbesnél partra szállt. Az Inka Birodalom középpontjának számító cuzcói régióban az Urubamba tartománybeli Salineras y Maras régészeti körzetét, az északi Lambayeque tartományban pedig összesen 63 huacát (az inkákat megelőző mocse nép szentélyeit) nyilvánítottak az örökség részévé.

Az inka ösvény havas hegyszorosokon és forró sivatagokon vezetett keresztül, vízelvezető csatornák, lépcsők és alagutak közbeiktatásával. "A hegyvidéki utat látni kell, mert ilyen nehéz terepen nem láttam még ilyen gyönyörű utakat. Az összes patak kőből vagy fából készült híddal van ellátva" - írta Francisco Pizarro, Peru meghódítója egy levelében.

Az inka ösvényt a gyalogosok és lámakaravánok igényeinek megfelelően építették. Szélességük 2,5 és 6 m között változott. Az inka ösvény rengeteg régészeti emléket rejteget, valószínűleg még mindig vannak felfedezésre váró romok az egykori inka birodalom területén.