John F. Kerry, a szenátus külkapcsolatokért felelő bizottságának elnökének cikke szerint az amerikaiaknak kár átverni saját magukat: ami Afganisztánban történik nem más, mint versenyfutás az idővel. Annak ellenére, hogy nem az 51. állam megszerzésére törekszik az USA, fontos, hogy ne egy al Kaida-irányította narkó-államot hagyjanak maguk mögött, amely a szomszédos Pakisztánt is destabilizálhatja.

Kerry szerint a megoldás az afgán misszió újraértékelése. Barack Obama szerint további 30 ezer katona Afganisztánba irányításával lehet megoldani az ottani helyzetet, ez azonban nem minden. A szerző elmondja, hogy a hadsereg létszámának további növelésével nem ért egyet. Szerinte a katonai jelenlétet új célkitűzésekkel kellene társítani. Az alulról építkezés alapkövetelmény, ebben pedig figyelembe kell venni az ország kulturális sajátosságait, államszervezeti tradícióit. Mindezt kiegészítendő szükség van az amerikai és a nemzetközi támogatásra. A szenátor szerint USA-ban a demokraták és republikánusok, valamint a társadalom támogatása elengedhetetlen a sikerhez, ami még mindig a kisebb feladat.

NATO

Mindemellett az Egyesült Államoknak sikeresen kell meggyőzni azon NATO-tagállamokat, amelyet vonakodnak az afganisztáni misszió támogatásától. A legnagyobb kihívás azonban mégis az lesz, hogy – mint Kerry írja – nélkülözhetetlen az afgán társadalom támogatása is. Ezt úgy lehetne elérni, hogy az USA egyértelművé teszi elkötelezettségét az ország iránt: növelik a civil személyzetet, amely Afganisztán infrastruktúráját igyekszik helyreállítani – a helyreállításhoz pedig a megfelelő anyagi támogatás is szükséges. Irakban az eredményeket annak lehet köszönni, hogy a katonai akciók mellett tapasztalható volt egy szunnita törzsi ébredés, ami az amerikaiak malmára hajtotta a vizet. Afganisztánban ezzel szemben a sokéves háborúk a törzsi kötelékeket gyengítettek, viszont erősítették a tálibok pastuk közötti beágyazottságát.

Amíg ez nincs meg, addig a helyzet hol rossz lesz, hol még rosszabb: Kerry szerint a 2008-as év volt 2001 után a legvéresebb. A szerző úgy érzi, hogy az USA a jobbítás szempontjából a jó végén fogta meg a dolgokat: a Nemzeti Szolidaritási Program keretén belül, a fejlesztésekben alkalmazott afgán munkaerő jó módszer a társadalom átállítására.

Drogellenes harc

Az USA egyik legfontosabb célja az, hogy a drogelőállítást vissza tudják szorítani. Ezzel kapcsolatban a szerző csupán Nangahar tartományt említi, ahol a máktermesztést abbahagyó gazdálkodókat az Egyesült Államok anyagi és eszköztámogatásban részesítette.

Az USA az elmúlt 8 évben a katonai mellett egy infrastrukturális frontot is nyitott, ami az Afganisztáni reformokat illeti. A tálib rezsimet ugyan sikerült megbuktatni, az azonban még nem látszik, hogy mikor lesz arra lehetőség, hogy Amerika presztízsveszteség nélkül vonuljon hátra – majd ki. Amit látunk, hogy a katonai siker egyre relatívabb lett, hiszen ha eddig nem sikerült az al Kaida vezérének, Osama bin Ladennek a nyomára lelni, akkor kérdéses, hogy ezután mikor fog.

Másik az infrastruktúra, illetve az afgán gazdaság kérdése. Nem kizárt, hogy ez még nehezebb feladat, ugyanis ha van nehéz helyzetben lévő ország a világon, akkor az éppen Afganisztán. Termőföldje, ezáltal mezőgazdasága gyakorlatilag nincs, ipara – bár az országnak nyersanyaga van – még annyi sem.

Záros határidő

Mindebben záros határidőn belüli eredményt elérni férfimunka, ugyanakkor az sem látszik valószínűnek, hogy az Egyesült Államok csupán „jófejségből” építsen fel egy teljes országot. Ennek egyfelől gátja a kulturális berögzülés. Ezen változtatni közel egy évszázad lenne, márpedig 1, ennyi ideje az USA-nak nincs; 2, ha ez meg is történik és felépítenek egy Afganisztánt, akkor nem valószínű, hogy az – akár informálisan is, de – nem az 51. állam szerepére lenne kárhoztatva.

Az USA valóban versenyt fut az idővel, meg a pénzével. Vagy esetleg (ha például az amerikai fegyverlobbira gondolunk:) a pénzéért?