E kapcsolatokat "indikátorként" jelzi a Balaton-felvidéki őskori bányából származó vörös radiolarit: a jól pattintható, nagyon éles élet adó kő, amely a neolitikum "csúcstechnológiájának" számított, Nyugat-Európa sok területére eljutott Kr.e. 5500 táján - mondta Bánffy Eszter, a Régészeti Intézet tudományos igazgatóhelyettese az MTI-nek.

"A francia határig biztosan eljutott, keleten pedig Krakkó környékéig, Németországban a legkorábbi földműves településeken rendre előkerülnek ezek a kövek, s itt a mennyiség tulajdonképpen nem számít: mindegy, hogy ezret, vagy csak ötöt találnak, mind a kettő ugyanazt jelenti, hogy emberek vitték oda" - emelte ki Bánffy Eszter.

Ismertetése szerint ezt a fajta vörös követ már a legkorábbi balkáni bevándorlók, az úgynevezett dunántúli leletanyagában is megtalálják. Kr.e. 5700 táján érkezett a Balkánról a Dunántúlra az úgynevezett Sztarcevo-kultúra már földműves, házépítést és kerámiát is ismerő népessége, amely megtelepedett itt.

"Az az érdekes, hogy a bevándorlók maguk nem jutottak radiolarithoz, mert a bánya kívül esett területükön. Ez is a cserekereskedelem bizonyítéka, hogy valakik ellátták őket a remek valutának számító kőanyaggal. Cserébe a balkáni bevándorlók valószínűleg az újkőkori innovációt adták, megismertetve a helybélieket a gabonatermesztés, állattartás, házépítés, fazekasság vívmányaival" - mondta.

A balkáni bevándorlók a Balaton vidékén nem jutottak túl, amely ökológiai-klimatikus határ lehetett.
"A Kárpát-medence közepén volt egy olyan ökológiai határ, amelyen túl már nem tudtak megélni a balkáni farmerek, a Délkelet-Európára jellemző növények termesztésére, a juh és a kecske tartására alapuló gazdálkodást a hűvös és nedves éghajlat egyre nehezebbé tette. Tehát a balkáni bevándorlók megálltak a Balaton környékén és itt kapcsolatba kerültek az őslakosnak számító halászatból-vadászatból-gyűjtögetésből élő mobil népességgel, amely megtanulta tőlük az élelemtermeléssel járó vívmányokat, cserébe pedig ellátták őket a vörös radiolarittal" - magyarázta Bánffy Eszter.

A két népesség alkalmazkodott egymáshoz, hosszan élt egymás szomszédságában, ami valószínűleg egyfajta genetikai keveredést is jelent. Ez a vegyes, genetikailag is kevert népesség, amely Kr.e. 5500 táján alakult ki, jutott el Közép-Európa nagy részébe, s ahová eljutottak, ott a régészek egységes leletanyagot, házépítészetet, szokásokat, fazekasságot találnak, s gyakran meglelik a dunántúli kőanyagot.

"A cserekereskedelem mellett kulturális csere is folyt a kőkorszakban. Ez legalább olyan fontos tekintve, hogy a letelepedett, élelemtermelő életmód hátrányokkal is járt a vadászó-gyűjtögető közösségeknek: sokkal többet kellett dolgozni, rosszabbak lettek az életkilátások, korábban ismeretlen fertőző betegségek jelentek meg. Ennek ellenére gyakorlatilag mindegyik közösség átállt a letelepedett életmódra. Mindenképp feltételeznünk kell, hogy ennek mentális oka is volt: magasabb rendűnek, előkelőbbnek, követendőnek gondolták az új kőkorbeli életmódra való áttérést.

E kőkorszaki vándorlás és cserekereskedelem vizsgálatára az MTA Régészeti Intézete a Tübingeni Egyetem munkatársaival végzett közös feltárások eredményeire is támaszkodva, most a Mainzi Egyetemmel is közös projektet tervez. Az 1 millió eurós (288 millió forint) program keretében a régészeti vizsgálatok mellett a csontleletek antropológiai vizsgálatát végzik, s DNS-analízist készítenek. "Így, ha nyerünk a pályázaton, a genetikai kapcsolataikról is megtudunk valamit. Lesz más biokémiai, például stroncium-izotóp vizsgálat is, amellyel bizonyítani lehet, volt-e vándorlás és ha igen, milyen mértékben" - mondta a régész.

Magyarázata szerint az izotóp a táplálékkal kerül a szervezetbe, s 12 éves korig épül be a fogzománcba, amely felveszi az adott környezetre jellemző stroncium-képet.
"Amennyiben valaki egy helyen élte le az életét, az érték megegyezik sírja környezetének stroncium-szintjével, ha elvándorol, akkor eltérés lesz" - tette hozzá Bánffy Eszter.