(A cikk első része itt olvasható).

Indonézia és Dél-Korea

Hillary dél-koreai látogatása nem szolgált túl sok újdonsággal a japánban történt eseményekhez képest. Ismét találkozott helyi diákokkal és ismét felszólította Észak-Koreát a hatoldali tárgyalóasztalhoz való visszaüléshez, valamint bírálta annak agresszív kiegészítéseit. Hozzátette: Washington kapcsolatai Észak-Koreával nem fognak javulni addig, amíg a kommunista ország elutasítja a párbeszédet Dél-Koreával. Annyi újdonság történt, hogy bejelentette: az elnök Stephen Bosworth volt szöuli nagykövetet nevezte ki Washington észak-koreai különmegbízottjává.

Indonéziában már jobban pörögtek az események. Egyrészt, maga a látogatás is jelzésértékű nyitás a muzulmán világ felé: Amerika képviselője ellátogat a világ legnépesebb muszlim országába - ezzel az arab világhoz való közeledést kívánják elérni. Hillary kifejtette: Indonézia jó példa a modernizáció, a demokrácia és az iszlám együttes virágzására.

Másrészt komoly egyezmények is szóba kerültek: szó volt a klímaváltozás megállításáról, amelyben mindkét országnak hatalmas szerepe van, hisz a világ legszennyezőbb országai közé tartoznak (bár míg Amerika az ipara miatt, addig Indonézia környezetpusztításával érdemelte ki ezt a rangot).

Szó volt még az iráni atomprogramról és az afganisztáni háborúról is, valamint a gazdasági kapcsolatok élénkítéséről. Találkozott az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége: egy EU-szerű helyi szervezet, 2007-ben alakult) elnökével is, amelyet manapság az amerikai térfeleken a mianmari erők ellentéteként látnak. Egy fiataloknak szóló zeneadónak adott interjújában pedig kifejtette, hogy menyire fontosnak tartja a közel-keleti helyzet megoldását.

Clinton és Kína

A kínai út sem szolgált sok meglepetéssel, már ami a gazdasági ügyet illeti. Amerika Kína legnagyobb exportőre (évente mintegy kétmilliárd dolláros tétellel) míg Kína Amerika legnagyobb hitelezője (eddig 696,2 milliárd dollárnyit fektetett amerikai állampapírokba - japán 578,3 milliárdnál tart). Ezt a szoros gazdasági kapcsolatot nem lehet titkolni, még akkor sem, ha az ideológiák igen távol álnak egymástól. Hillary megpróbálta újabb értékpapírok vásárlására ösztönözni Kínát, ők pedig "még megfontolják " a javaslatot.

Hillary szerint okvetlenül fontos a gazdasági együttműködésük elmélyítése, szerinte ezzel akár az egész világot ki tudnák húzni a válságból. Egyet értettek a protekcionista elvek elvetésében (amit nem látszik igazolni a „buy american” program). Szó esett az üvegházhatású gázok kibocsájtásának korlátozásáról (amelyről a december 20-ai koppenhágai csúcson akarnak egyezményt aláírni) és észak-Korea elleni fellépésről is. "Mindenkinek békésen kell átkelnie a folyón, mert valamennyien egy hajóban utaznak"- nyilatkozta Hillary Ven Csia-pao kormányfővel közösen (aki várhatóan az áprilisi G20-on találkozik majd Barack Obamával).

Clinton és az emberi jogok

Hillary másik fontos dolga Kínában való tartózkodása alatt, az emberi jogokért való kiállás volt. A külügyminiszter asszony már 1995-től kezdve többször erősen bírálta Kínát, amiért az semmibe veszi az emberi jogokat. Épp ezen tényeket ismerve, már előre leszögezte: az emberi jogokért most is kiáll, de ez nem fog munkája főbb irányvonalainak útjába állni. Így beszélgethetett Yang Jiechi kínai külügyminiszter kollégájával „őszintén az emberi jogokról, Tibetről, a vallási és a szólásszabadságról”.

De tevékenysége közel sem merült ki ennyiben: részt vett egy webes beszélgetésben, és foglalkozott a kínai keresztények ügyével is, akik vagy csak ellenőrzött, vagy „underground” mozgalmak keretei között gyakorolhatják vallásukat (számuk hivatalosan 40 millió körül van, de a földalatti szervezetek szerint, csak az ő híveik száma eléri a 70 milliót). Fogadott két tucat a nők jogaiért küzdő aktivistát - annak ellenére, hogy több ellenzékit házi őrizetben tartottak a rendőrök Clinton látogatása alatt.

Az aktivisták közül a leghíresebb a 82 éves Gao Yaojie volt, aki a kínai egészségügyi hatóság nemtörődömségét hozta összefüggésbe az ottani AIDS terjedésével. Hillary szerint „a változás igazából egyének döntéseinek következménye; sok millió egyén döntésének az együttes következménye, akik olyanok mint Gao, és azt mondják: nem, ezentúl nem fogok csöndbe maradni!”.

Clinton, mint a változás

Clinton maga megtestesíti azt a szót, amiről leginkább szólt Obama kampánya: vagyis a változást - legalábbis a külpolitikában biztosan. Egyrészt nem csak azokat a szokásos államfő-kormányfő, külügyminiszter köröket futja le, amit külügyminiszterek szoktak, hanem kimegy a nép közé. Találkozik emberekkel, diákokkal, érdemben beszél velük (nem csak kezet fog és fejet simogat mint egyes politikusok) és kiáll a problémáikért.

Megmutatja az emberi oldalát azzal, hogy őszintén, lelkendezve tapsol egy jakartai zenei rendezvényen, vagy hogy olyan nyilatkozatokat ad, amikre már régen nem volt példa egy külügyminisztertől. „Inkább úgy érzem magam, mint egy szakújságíró*, nem mint egy külügyminiszter” - fogalmazott Kínában (pontosabban olyan újságíró, aki szakmája mellett egy szakmájához erősen kötődő rovatot vezet egy lapban vagy honlapon).

Másrészt leveti azt a nép által eddig joggal utált felszínességet, amelyek az eddigi külügyminiszterekre oly jellemzőek voltak. Nem rest kitérni a kényes kérdésekre, felhozni az ország problémáit, vagy előhozakodni olyan dolgokkal, amikkel elméletileg „nem illene”. Ám sosem lépi át azt a határt mint Jan Slota, de annyira nem is nyuszi mint Göncz Kinga.

Azt csak remélni tudjuk (Amerika érdekében is) hogy egész megbízatása alatt ezt a formáját hozza. Március 2-án Egyiptomba látogat egy Gázáról szóló tanácskozásra, majd 3-án Izrael, 4-én a palesztinok vezetőjével tárgyal. Ha ott is akkora sikere lesz mint a távol-keleten, akkor annak ellenére is beírhatja a nevét a történelemkönyvekbe, hogy nem ő lett (eddig) az Amerikai Egyesült Államok első női elnöke.