Falurombolás

Nem kell nagyon messzire menni az időben ahhoz, hogy valódi etnikai tisztogatásról beszélhessünk Romániában. 21 évvel ezelőtt Magyarországon tízezrek tüntettek a falurombolás (ceauşescui terminológiával élve: „szisztematizálási program”) ellen. A program 1984-ben kezdődött el Bukarestben, melynek a következménye a történelmi belváros teljes megsemmisülése volt. 1988-ban szivárogtak ki azok a hírek, amelyek szerint 1-1,5 év alatt a román diktátor a programot észak, azaz Erdély felé irányította volna.

Nicolae Ceauşescu annak idején azt gondolta, hogy a faluközösségek életvitele jelenti a legnagyobb veszedelmet a rendszerre, ezért azt el kell tüntetni. Ezzel két legyet ütött volna egy csapásra.

A hagyományos életmód ellehetetlenítésétől a falusi emberek átszocializálását (értendő: átnevelését) remélte. Ez persze nem ment simán: a buldózereknek ellenszegülő falusiakat helyben meggyilkolták. A blokkházakba költöztetett emberekre nyomorúságos körülmények vártak: 10-15 családnak kellett megosztania egymás között az egyetlen konyhát és a közös vécét. A másik „légy” az etnikai különbségek eltüntetése lett volna, amit Ceauşescu soha nem is rejtett véka alá. A magyarság kulturális életterét oly mértékben roncsolta volna a program, amely nagyon komoly törést jelenthetett volna, mind identitás, mind életminőség szempontjából. Az életkörülmények uniformizálásával nem csupán a falusi, de a nemzeti jelleg is eltűnt volna.

Ki fél kitől?

Etnikai tisztogatásnak ilyesmit hívnak. Románia asszimilációs politikájában az idők folyamán csak az agresszió szintje változott. A trianoni diktátum után közvetlenül román szabadcsapatok fejszéi, később a kommunista elnyomó rezsim tevékenysége veszélyeztette az erdélyi magyarságot, ma pedig kérdéses, hogy mennyire lehet gátolni a magyarellenes döntéshozatalt.

Abban a helyzetben, amikor a magyarságnak van több félnivalója a román politikától, oktalanság arról beszélni, hogy Székelyföldön etnikai tisztogatás folyik. Amíg magyarokat és románokat vegyesen alkalmaznak vezető tisztségekben, addig kár riogatni a románokat. Az etnikai tisztogatás ráadásul nem annyi, hogy nem alkalmaznak románt nem román vidékeken – ha ez így is lenne. De nincs így.

A rendszerváltás után joggal bizakodhatott mindenki, hogy a nemzeti közösségek felszabadulnak a diktatúrák elnyomása alól, s nem lesznek létükben fenyegetve. Arra azonban valószínűleg kevesen gondoltak, hogy a politikai nyomás nem szűnik meg teljes mértékben. A román megyei vezetés a kormány által delegált prefektusból és a választások útján pozícióba kerülő megyei vezetőkből áll, így a kormány által delegált tagok gyakran nem foglalkoznak a helyi kérdésekkel, s az orzságos politikai kívánalmaknak tesznek eleget. Ezt látjuk most is.

Etnikai tisztogatás

Egyesek szerint természetes, hogy a tömbmagyar Székelyföldön a közigazgatást nagy részben magyarok végzik, viszont a rendvédelmi szervek állományának elsöprő többsége román nemzetiségű. Mások szerint – mint az államelnök – még ez is kevés.

Nem sokkal azután, hogy Traian Băsescu államelnök etnikai tisztogatással vádolta meg a székelyeket, Codrin Munteanu prefektus döntése alapján az ötfős Kovászna megyei névadó bizottság négy magyar tagjából kettő maradt. A bizottság feladata az, hogy közintézmények, illetve utak, terek neveit illetően ajánlásokat tesznek. Băsescu egyelőre még nem kommentálta ezt, a háromszéki magyarság kultúráját befolyásolni képes lépést.

Azóta ráadásul kiderült, hogy a székely megye új prefektusa nem csak a névadó bizottság tagjait cserélte le „gyanús gyorsasággal” (ahogy az erdely.ma írja), hanem tette a megyei címerbizottsággal is. Ebben a testületben ötből egy fő magyar nemzetiségű.

Úgy fest az új kormány gyors munkát akar végezni, s ahonnan csak lehet pakolja ki a magyar szakembereket, tudósokat, románokkal helyettesítve őket. Csak bízunk benne, hogy az államelnök ezeket a lépéseket is etnikai tisztogatásnak fogja tartani, s felemeli a szavát a magyartalanítás ezen módja ellen. A rendszerváltás ugyan megtörtént, de sok minden úgy működik, mint a hatvanas-nyolcvanas években...

Határozott fellépés kell

A valódi változáshoz valódi kényszer kell. Már megírtuk, hogy a politikai és jogi síkon folyó küzdelem az autonómiáért (ami a kulturális, nemzeti identitás megőrzésének egyik legjobb eszköze) akkor lehet sikeres, ha a román politikai elit is mellé áll. Amíg az egyik legnépszerűbb román politikus, maga az államfő etnikai tisztogatásnak tartják azt, ha nincs egy önkormányzatnál román középvezető, addig félő, hogy a megfelelő helyzetértékelés hiányzik a román politikumból (ráadásul a Băsescu által kifogásolt intézményben van román középvezető), vagy pedig a magyarok iránti jóindulat szikrája. Akármelyik is, az baj.

Ebben a helyzetben tovább értékelődik (fel) a magyarság politikai együttműködése. A közös fellépés hatékonyságával erősebben ellenállni a román asszimilációs törekvések ellen. A közös lista nem csupán a választásokon könnyíti meg a magyarok sorsát (a megosztottság hiánya miatt kevesebb szavazat szóródik szét), viszont üzenetet is közvetít a heterogenitásában is egységes magyar érdekképviseletről.

Lehetőség az együttműködésre

Az is fontos ugyanakkor, hogy mind az RMDSZ mind az EMNT közösen fel tudjon lépni a románosítás ellen, s a Markó-Tőkés kooperáció ne csak a választásokkal kapcsolatosan működjön, hanem terjedjen ki az erdélyi magyar közösséget érintő lehető legtöbb területre. Ez nem jelenti az egyik fél másikkal való azonosulását, azonban taktikailag nyerő lehet, hiszen a köztudottan mérsékelt politikában utazó RMDSZ mögött a radikálisabb Tőkés László (és Magyar Polgári Párt, amennyiben feladják vaskalaops ellenségeskedésüket) még jól is veheti ki magát.

Lengyelország az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon nem egyszer mondta, hogy a kormány már megegyezne, ugyanakkor otthon többet akarnak, tehát a felkínált feltételekkel nem elégedhetnek meg.

Nekik bejött, az erdélyi magyarságnak miért ne?