Ahhoz, hogy megértsük az ítélet fontosságát, ismernünk kell valamelyest a dárfúri konfliktust, amihez viszont Szudán történetét kell szemügyre vennünk. Kezdjük hát a legelején.

Szudán

Bár Szudán több ezer éves történelmi örökséggel bír (igaz régebben az északi részt Núbiaként ismerték), de nekünk elég másfél évszázadot visszanéznünk. Egyiptom 1821-ben foglalta el sokadszorra Szudánt, amit az ottaniak 1885-ben ismét megtörtek, mert a nacionalisták ellenezték az anyaország brit fennhatóság alá kerülését. Kegyetlen katonai rezsim került hatalomra, ami a kezdeti sikerei miatt annyira felbátorodott, hogy az Egyiptomban állomásozó angol erőket is megtámadta. A britek visszaverték a szudáni fanatikusokat, majd 1899-ben elfoglalták az országot.

A területet Egyiptom azonnal bekebelezte, de a valós irányítás az angolok kezében volt. Ők osztották egy külön, egymástól majdnem teljesen független északi és déli részre Szudánt - az ebből adódó konfliktus és megosztottság a mai napig fennáll. Igaz eme felosztásnak jó oka volt: Északon főleg az arab és muzulmán hitre tért fekete lakosság áll, míg délen keresztény és törzsi vallású négerek élnek.

A brit-egyiptomi uralom 1956-ban ért véget, igaz ezt az észak-dél közötti, kétszer húszévnyi polgárháborúskodás kísérte (1955-1972; A fennálló észak-dél ellentét okán és 1983-2005; Az elsőben kivívott déli autonómia megsértése miatt). A háború vége - a gazdaság összeomlása, a kormány eladósodása, az életszínvonal hatalmas visszaesése, és kétmillió ember halála mellett - az lett, hogy dél visszakapta autonómiáját és elméletileg 2011-ben lesz náluk népszavazás a függetlenségről (ami kényesen érintené északot, ugyanis délen van az olaj és a földgáz jó része).

Dárfúr

A valaha önálló Dárfúr konfliktusa megegyezik egyrészt az egész országot átfogó ellentétek alapjaival, másrészt pedig saját gyökerekkel is rendelkezik. Mindkét ok a terület sajátosságiból adódik: a termőföldek, a víz és a legelők jóval ritkábbak errefelé, így a harcok jószerével ezekért folynak. Már a hetvenes években komoly összecsapások voltak a helyi földművesek és az állattartók között. Azt is érdemes megemlíteni, hogy míg az ország többi részében a vallás a fő konfliktusgenerátor, addig itt a törzsi ellentétek okozzák a legtöbb problémát.

Ez történt 2003-ban is (ekkortól számolják igazából a belháború kirobbanását): a felkelők azzal vádolták a szudáni kormányt (joggal), hogy az arabokat előnybe részesíti az afrikaiakkal szemben és a vélelmezett jogok érvényesítése végett fegyverhez nyúltak. A kormány bombázással, és dzsandzsavídok (fekete muzulmán lovasok) bevetésével válaszolt. A „lovon ülő ördögök” szabályos népirtást végeztek: nemi erőszak, kínzás, mészárlás, etnikai tisztogatás. De az ellenállók nem adták fel.

A háború immáron hat éve megállás nélkül folyik, és a megannyi békeegyezmény sem ért semmit. A konfliktusba belekeveredett 2005-ben Csád, majd egy évre rá Közép-Afrika is. A térségben a világ legnagyobb menekülttáborai épültek, ahol a mintegy 2,7 millió menekült jó részét próbálják ellátni a nemzetközi szervezetek - napról napra sikertelenebbül. Az Afrikai Unió az ENSZ-el és az Európai Unióval közreműködve egy különleges, 12.000 fős kontingenst (UNAMID) küldött a térségbe, amelynek feladata a civil lakosság mentése lenne, csakhogy sokszor még önmagukat sem tudják megvédeni (ami sokak szerint a hiányos felszereltségüknek köszönhető). A konfliktusban az ENSZ szerint több mint 200.000-en haltak meg - Szudán állítása ennek ellenében csupán 30.000.

A per

A Hágai Nemzetközi Bíróság már 2007 februárjában vád alá helyezte a dárfúri ügy két első vádlottját (Ahmed Harun, a szudáni kormány volt belügyminisztere és Ali Muhammad Ali Abdel-Rahman, az iszlamista dzsandzsavíd milícia volt parancsnoka) de Szudán akkor is megtagadta az elfogatóparancs kiadását, így a bűnösök kiadatásra sem kerültek. Ezért nem meglepő, hogy Szudán jelenlegi elnökét sem akarják kiadni.

Omar Haszan Ahmed el-Besír államfőt (aki ’89 óta van hatalmon) háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják, a népirtást meg csak azért nem lehetett ráhúzni, mert az nem bizonyítható egyértelműen. Besír tagadja a vádakat, szerinte csak a nyugati világ összeesküvése az egész. Dél-Szudán autonóm régió elnöke, Salva Kiir a fővárosba repült hogy egyeztessen az elnökkel.

Az elnök mozgósította a hadsereget (bárki ellen, aki helyileg támogatni akarja a kiadatást), kiutasított tíz nemzetközi segélyszervezetet (ami könnyen a dárfúri humanitárius krízis további romlásához vezethet), és jelképesen egy újságírónőt* is. Megjegyezendő, hogy ez az első alkalom, hogy még hivatalban lévő államfő ellen próbál Hága eljárni - ami így világviszonylatban nagy hullámokat korbácsolt.

A világ egymásnak esett

Szudán északi része kiáll Besír mellett - több városban tömegek vonultak fel őt éltetve -, míg a dárfúriak értelemszerűen kitörő éljenzéssel fogadták a hírt. Ám nemzetközi szinten is hasonlóan megosztott a helyzet: az EU,az ENSZ és Amerika támogatták a Hágát, míg az Arab Liga, Kína, Oroszország és az AU súlyos hibának nevezte a döntést, mivel szerintük ez csak tovább szítja a térségbeli ellentéteket, ezáltal még jobban ellehetetlenítve a helyzet megoldását (Egyiptom külügyminisztere még azt is felvetette, hogy ENSZ Biztonsági Tanácsa "tartson rendkívüli ülést, és függessze föl az elfogató parancs végrehajtását").

Ami igaz, az igaz: hiába masíroztak a kormánykatonák látványosan Darfúr központjában, az ottani lázadók kijelentették: az elnöknek ideje mennie. Tehát újabb - talán az eddigieknél is nagyobb - fegyveres konfliktusokra lehet számítani Darfúrban, ami egész Szudánra átterjedhet. Lehet hogy Hága ezúttal tényleg rossz fába vágta a fejszéjét?