Csehország, a problémás

Csehország – nem csak az Európai Tanács soros elnökeként tanúsított – integrációpártiságát kihasználva Albánia beadta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Igaz, a cseh hozzáállás eléggé kétértelmű, hiszen éppen az államfőjük, Václav Klaus kommunistázta le a közelmúltban az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát, mondván ugyanúgy mint a kommunisták kirekesztik a fő sodorvonaltól eltérő nézeteket vallókat.

Mindezen túl az európai alkotmányszerződés bukása után Lengyelország, Írország és Nagy Britannia mellett Csehország jelenti az egyik legnagyobb akadályát a reformszerződés elfogadásának. Topolánek és kormánya, valamint az államfő ugyan nem egy „európai nemzetben”, hanem a nemzetek Európájában gondolkodnak (ugyanúgy, ahogy a hatvanas években de Gaulle tábornok, aki lemondásáig folyamatosan blokkolta Nagy Britannia integrációját, valamint az akkori EGK, illetve Európai Közösségek működését). Jellemző Klaus mondása mely szerint (az MTI-t idézve): "Az a tény, hogy az Európai Uniónak ma nincs alkotmánya, senkit sem éget, senkinek sem hiányzik", ezért kár az Unió szétesésével riogatni az embereket – mondta a cseh köztársasági elnök.

Mindezek ellenére Csehország támogatja a további integrációt, aminek következménye az, hogy március elején Albánia, Európa második legszegényebb állama eldöntötte: beadja tagfelvételi kérelmét Brüsszelbe.

A folyamat lezárul?

Az Európai Bizottság honlapja szerint egy 17 éves folyamat zárulna le akkor, amikor Albánia uniós taggá válna. 1992-ben kereskedelmi megállapodásokkal és PHARE-támogatásokkal vette kezdetét a közeledés, az akkor frissen rendszert buktatott országgal (bár a politikai elit nagy része ott is a helyén maradt, éppen úgy mint a másik – még szerencsétlenebb sorsú – keleti országban, Moldovában).

1999-ben az Európai Unió felkínálta Albánia számára, hogy részese legyen a stabilizációs és társulási folyamatnak (Stabilization and Association Process). Ezt az Európai Tanács 2003-ban Thesszalonikiben megerősítette, majd 2006-ban aláírták. Albánia tehát már a ’90-es évek vége óta az Európai Unió potenciális tagjelöltje, amely elviekben valósággá is válhat.

Ennyit arról, hogy az albán politikusok mit hangoztatnak odahaza.

A gyakorlat mást mutat

A gyakorlat persze mást mutat. Először is azt, hogy a következő bővítési körben csatlakozó államok (Horvátország a legvalószínűbb, esetleg Szerbia is beférhet) közé Albánia bizonyosan nem fog beférni. A gazdasági szerkezet a múlt század elején gyakorlatilag megrekedt a lakosság 58 százaléka tartja el magát a mezőgazdaságból, ami viszont a GDP-nek csupán 23 százaléka. Beláthatón belül ezek az arányok nem is fognak változni, így Albánia csatlakozása tovább gátolja a lisszaboni célok (információ-technológia és tudásalapú társadalom területén versenyre kelni az Egyesült Államokkal és Japánnal) amúgy is egyre nehezebb teljesítését.

Ez lenne csak az igazi kétsebességű Európa, a javából.

Durva adatok

Emellett Albánia vásárlóerő-paritáson mért GDP-je 2008-ban 5500 dollár per fő volt (19,76 milliárd dollár), míg Magyarországé 19500 dollár per fő (194,2 milliárd dollár), sőt, a 2008-ban EU-utolsó Romániáé is fejenként 11000 dollárt jelent (246,7 milliárd dollár). Albánia lakosságának 25 százaléka a szegénységi küszöb alatt él (Magyarországon a CIA World Factbook szerint 8,6 százalék, Romániában szintén 25 százalék), a munkanélküliség 13 százalékos, ellentétben a magyar 7,1 és román 4,1 (!) százalékkal.

Albánia gyakorlatilag semmilyen mutatóban nem tudja felvenni a versenyt a fejlett az uniós országokkal, legfeljebb csak a 2007-ben csatlakozott két állammal - néhány területen.

Választási kampány

Hogyan lesz ebből uniós tagság?

Ki kell várni a végét – mondhatjuk. Mindazonáltal a EurActiv által megkérdezett uniós diplomaták szerint nem kell nagy dologra számítani. Csupán a választások közelegnek Albániában, ezért lett felerősítve az EU- csatlakozás kérdése, amúgy azonban minden a megszokott és normális mederben zajlik.

A fenti kérdésre válaszolva tehát: egyelőre biztosan sehogy.