A héten népszavazást rendeztek Azerbajdzsánban. A nem éppen demokratikus vívmányairól ismert dél-kaukázusi ország választópolgárai egyértelműen kinyilvánították véleményüket: szeretnék örökös elnöküknek a jelenleg is regnáló Ilham Alijevet.

A népszavazás eltörölte az alkotmány legfeljebb két elnöki ciklust engedő rendelkezését és ezzel egy időben kiszélesítette az elnöki jogkört is.

Ahol az ország vezetése családi vállalkozás

Ilham apjától, Gejdar Alijevtől „örökölte” az államfői tisztséget. Az idősebbik Alijev a Szovjetunió széthullása után ragadta magához az ország vezetését, amelyet haláláig vaskézzel irányított.

2003-ban Ilham lett az ország vezetője és ebben a tisztségében 2008-ban megerősítették. Mindkétszer (és a mostani népszavazáson is) a választópolgárok elsöprő többsége támogatta (az ellenzék azonban most is bojkottra szólított fel – eredménytelenül).

Az ellenzék szerint azonban nincs koránt sincs minden rendben az országban. Jogvédő csoportok szerint Alijev a hatalmát a demokratikus jogok és a sajtószabadság korlátozásával (az elnök rendelkezésére többek között elhallgattatták a Szabadság Rádiót, az Amerika Hangját és a BBC Világszolgálatát is), valamint apja személyi kultuszának kötelezővé tételével szilárdította meg.

A Gejdar Alijev által alapított kormánypárt eleveti a bírálatokat, melyek szerint az országban önkényuralmi rendszer – az ellenzék szerint „családi monarchia" – volna kialakulóban. Az azeri hatóságok szerint a országban a demokrácia megfelel a nemzetközi szabványoknak, de törekedniük kell arra, hogy megvédjék az országot a destabilizáló erőktől.

Virágzó gazdaság

Hasonlóan a putyini Oroszországhoz, Azerbajdzsán is óriásit profitált az utóbbi évek olajár-robbanásából. A hatalmas bevételek (minden évben körülbelül 20 milliárd dollár) felvirágoztatták a gazdaságot.

A Kaszpi-tenger hatalmas olaj- és fölgázkészletei fölötti befolyásért az utóbbi időben kiélezett vetélkedés alakult ki a Nyugat és Oroszország között. Mindkét oldal próbálja magához édesgetni Alijev elnököt. Az EU és az USA még azt is „elnézi” a gazdasági együttműködésért cserébe, hogy Alijev autoriter módon, antidemokratikus módszerekkel vezeti az országot.

Ezek a befolyásos politikusok még azt is elérték, hogy a Világbank 2008-as jelentésében Azerbajdzsánt úgy emlegetik, mint olyan országot, amely egyike a 10 legtöbbet fejlődő, reformer országnak a világon.

A Nabucco forrása lehet

A szénhidrogénkincsben gazdag ország egyik legfontosabb export-útvonalát jelenti a Baku-Tbiliszi-Erzurum gázvezeték, amely jelenleg Azerbajdzsánt (Grúzián át) Törökországgal köti össze. Az EU tervei szerint a jelenleg meglévő vezeték a jövőben megépülő Nabucco része lesz, mert a tervek szerint ezt hosszabbítják majd meg Kelet-Közép-Európa felé. A jelenleg is teljes gőzzel termelő hatalmas Sah Deniz-gázmező második fokozata lehet a Nabucco egyik fő „táplálója”.

Alijev a nemrég megtartott davosi Világgazdasági Fórumon beszélt arról, hogy Azerbajdzsán mindig is támogatta a vezeték tervét. Azonban nemcsak rajtuk múlik: az elnök nagyobb politikai és pénzügyi elkötelezettséget kért az Európai Unió országaitól, mert csak így valósulhat meg a Nabucco.

Erősödő köztársaságok a térségben

A népszavazás után a dél-kaukázusi ország lett a negyedik volt-szovjet köztársaság, amely bebetonozza aktuális vezetőjét a hatalomba. Eddig Türkmenisztán (gondoljunk csak a „Türkménbasira”, Szaparmurat Nyijazovra), „Európa utolsó diktátoraként emlegetett” Alekszandr Lukasenko vezette Fehéroroszország és a Nurszultan Nazarbajev által irányított Kazahsztán tette ugyanezt lehetővé.

A régióban a hatalmi berendezkedés egyértelműen a klán típusú monarchiák, a családi dinasztiák felé mozdul el. Errefelé lökik a helyi hagyományok, a társadalom kis és nagy egységeiben tradicionálisan erős családi kötődés, a patriarkális berendezkedés, valamint az, hogy sokak szerint ezek az országok még éretlenek a többpárti demokráciára, az autokrácia alternatívája valójában az anarchiával fenyegető hatalmi vákuum.

Ezek a folyamatok tehát egy irányba mutatnak: ezekben az országokban a demokratikus intézményrendszer rovására egyre markánsabban vannak jelen az autoriter, egyeduralmi elemek. De a még oly’ nyilvánvaló demokratikus deficitek ellenére sem bírálják a nyugati politikusok ezeket a rendszereket.

S hogy miért nem teszik ezt?

„Természetesen” az olaj, illetve a gáz miatt. Az energiabiztonság ugyanis napjainkban (főleg az európai politikusok részéről) egyre inkább felülírja a demokratikus, emberi jogi követelményeket ezekkel az államokkal kapcsolatban.