„Én is felelős vagyok, hogy ide jutott” – mondta Terike, Évike édesanyja. Sajnos egyet kell értenünk, ugyanis mindenki felelős a gyerekéért.

Eszünkbe jutnak a nagy sztárok, akik a semmiből elindulva hódították meg a világot (a különbség csak annyi például Jimi Hendrix és Bon Scott, valamint bébé Évi között, hogy előbbi kettőnek volt valamihez tehetsége, ami miatt haláluk után évtizedekkel is méltán kultfigurák). A nélkülöző fiatalnak egyszer csak a lábai előtt hever mindenki, csettintésre rendelkezésre áll alkohol, szex és drog. Tönkrementek már ebbe páran. Ilyen az, amikor valaki minden előzetes felkészülés nélkül más világba csöppen, mint amilyenben azt megelőzően élt.

Évi egy egyszerű pultoslány volt, akinek nyakába szakadt egy valag pénz és hírnév, s szemmel láthatóan belehülyült. „Úgy érzem a fővárosban érte valami trauma” – mondja az anyuka. Rajta kívül mindenki tudja, hogy mi érte a lányát.

A világ persze ilyen. Nagyon sokan mennek tönkre Magyarországon, csak van, akiről beszélnek, mert sok pénzt hoz az újságnak, s van, aki nem hoz pénzt az újságnak, tehát szépen csendben kimúlik a híd alatt, vagy önkezével vet véget az életének. Évi és családja tehát elkúrta.

Az viszont már tényleg röhejes, hogy a P. Évi megmentéséért anyuka megjárta Joshi Bharatot is. Mindezt szépen csendben egy pszichológussal is el lehetett volna intézni. Azonban így még profit van a bajból is és újabb bőrt húzhat le a bulvármédia, ami bizonyos értelemben ide juttatta Évit. Úgy látszik nem tanultak a bajból...