Bajnai-csomagot a piaci szereplők alapvetően pozitívan értékelik, míg (főként a baloldali) társadalomtudósok ellenzik. E kettőség természetes is. Piacai szemlélettel nézve jó döntés, hogy az állami kiadásokat drasztikusan csökkentené a kormány, ám a baloldalisággal ellentétes, hogy az alsóbb néprétegeket jóval keményebben sújtjanák, mint a nagytőkét.



Miből fizessünk, ha nincs?

Tény, hogy az állam jóval többet költ annál, mint amennyit megtermel az ország – ezért van szükség folytonos hitelekre. Mivel kevés az adózó, kevés adóforint folyik be az államkasszába, így a szociális kiadásokat (13.havi nyugdíj, gázár-kompenzáció, stb.) a külföld fizeti ki nekünk. Ezek a hitelek ráadásul drágák, sőt az IMF és az EU komoly feltételekhez is kötötte őket. Az elemzők egy része szerint ezért érdemes lenne ezekből enyhítést kérni.

A baloldali szociológusok egy része (pl. Szalai Erzsébet, Tamás Gáspár Miklós) szerint a megszorítások helyett az IMF-nek vállalt szigorú, 2,9 százalékos hiánycél, illetve a konvergenciaprogram számainak enyhítése lenne az igazi megoldás. Úgy látják, ha a pénzügyi szervezetek nem engednek a feltételeikből, akkor sem jó út, ha a középosztály és a szegények további sanyargatásával próbáljuk visszanyerni az egyensúlyt. Ezzel ellentétben a piaci elemzők szerint egy esetleges feltételenyhítésbe sem az IMF, sem az EU nem fog belemenni.



Nagytőke vs. kisember

A baloldali gondolkodók úgy látják, jó irány lehet az IMF-tanulmány felvetése, az euró bevezetése Magyarországon a konvergencia-kritériumok teljesítése nélkül. Ám azt is látnunk kell, hogy a magyar pénzvilág elutasítja a javaslatot. Ezt Szalai Erzsébet annak tudja be, hogy a hazai pénztőke képviselői fönn akarják tartani a válsághangulatot, mert így vihető véghez a szegények és a középosztály kirablása.

Mind TGM, mind Szalai a gazdagok – ha tetszik a nagytőke – megadóztatását látnák szerencsésebbnek. Ezzel persze óvatosan kell bánni, szögezik le, hiszen a multik komolyabb megadóztatása „elkergetheti” őket az országból, aminek súlyos következményei lehetnek a foglalkoztatásra nézve.

A piac reakciója

A piaci elemzők (Orbán Gábor - Aegon, Barcza György - K&H) szerint a Bajnai-programmal gond, hogy nagy része csak 2010-ben kerülne bevezetésre. Ettől még optimistán tekintenek a jövőbe: ha most még nem is lesz az adósságállományunk arányosan kisebb, de a GDP arányos növekedése megállítható – ez a külföldi számára pozitív képet mutatna rólunk.

Az ÁFA változásokkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények – többségük azonban nem ért egyet vele. Az ellenzők szerint a 20-ról 25 re vitt ÁFA-kulcs szükségszerűen vezet kamatemeléshez. A lépés biztosan meg fogja növelni az inflációt, így az állami és vállalati szféra adósságfinanszírozási terheit növeli. A 20-ról 18 százalékosra csökkentett kedvezményes ÁFA pedig nem fog valódi tehercsökkenést eredményezni, azt le fogja nyelni a vállalati szektor. Összességében az ÁFA emelkedik, így növelni fogja a lakosság terheit.

Mások szerint az ÁFA emelése egy szükséges rossz. Ezzel a kormány biztos bevételre akar szert tenni. Ráadásul elképzelhető, hogy a jegybank nem fog kamatot emelni, mert az emelés csupán egyszer fogja megugrasztani az inflációt.

Az alapokkal is baj van?

Vannak azonban olyan radikálisabb közgazdászok is, akik már a Bajna-csomag alapjait is kritizálják. Gazdag László például úgy gondolja, ha megszorítás kell az IMF-nek vállalt hiánycél miatt, akkor abba kell hagyni a vállalatok támogatását. Ez leginkább a multinacionális vállalatok támogatását érintené, hiszen az állami támogatások 90 százalékát ők kapják.

Gazdag úgy véli, a munkahelyeket ez a program nem fogja megvédeni, sőt fokozza majd a körbetartozást az építőiparban, gyorsuló ütemben megy tönkre a hazai kis- és középvállalkozói szektor.

Sokkal inkább a magyar gazdaság szerkezetét kellene megváltoztatni, mint különféle társadalmi csoportokat súlytani a megszorításokkal. Amíg döntően alkatrész-összeszereléssel gyarmati, félgyarmati jellegű munkamegosztással kapcsolódunk a világgazdasághoz nem lesz hatékonyabb a gazdaságunk.



Bajnai vs. Matolcsy

Bajnai Gordon vasárnap a Szólás szabadságában hangsúlyozta a legfontosabb célja a munkahelyek védelme, ahogy Matolcsy György a Fidesz gazdaságpolitikusa a hétfői Népszabadságban is hasonlóan vélekedett. Ám Matolcsy úgy látja, az új kormányfő először szeretné megteremteni az egyensúlyt, aztán teremteni munkahelyeket. Ez szerinte hibás sorrend: először kell beruházásokkal munkahelyeket teremteni majd az ebből fakadó növekedés adja meg a stabilitási pályát.

Csak a túlélés a cél?

A Bajnai-csomagról összességében tehát elmondható nem baloldali program (hiába áll mögötte az MSZP), hiszen főként a középosztályt sarcolja. A nehéz helyzetben lévők kerülnek még nehezebb helyzetbe (nagycsaládosok, nyugdíjasok, pályakezdők). A nagytőke alig fogja megérezni a csomagot. A piac és a nemzetközi szervezetek számára viszont jó irány, hiszen a kemény intézkedések minden bizonnyal meghozzák majd kívánt hatásukat az állami büdzsében.

Az mégis kérdés marad, hogy ez a program milyen távolabbi célt határoz meg a magyar gazdaság számára? Hiszen a megszorításoknak és a súlyos terhek vállalásának akkor van igazán értelme, ha közben olyan reformfolyamatok tudnak megindulni az ország gazdasági szerkezetében, amiből aztán a válság elmúltával profitálni tudunk.