A két kis parlamenti pártunk túlélésre játszik. A fideszes Szíjjártó Péter szavaival élve „kiesési rangadót” vívnak majd az EP-választáson. A közvélemény-kutatások megerősítik ezt a vélekedést, mert rendre 5 százalék alá sorolják be mind az SZDSZ-t, mind az MDF-et.

Jelenleg az SZDSZ a Jobbik-ellenességben, az MDF Bokros Lajosban bízik. Többek szerint azonban kifizetődő lehetne egy jövőbeni stratégiai-politikai SZDSZ-MDF koalíció is.

20 év után egymásra találnak?

Annak, hogy egyáltalán felmerüljön az MDF és az SZDSZ közeledése, alapvetően az lenne a feltétele, hogy mindkét párt eltávolodjon a két „nagy testvértől”.

Az MDF-nél ez már bekövetkezett akkor, amikor látványosan szakítottak a Fidesszel és egyedül indultak előbb a 2004-es európai parlamenti, majd a 2006-os országgyűlési választásokon. Ezen kívül az elmúlt öt évben egyre-másra zárták ki a Fideszhez közeledni akaró politikusaikat.

Az SZDSZ-nél pedig a tavalyi koalíciós szakítás nyitotta meg azt a lehetőséget, hogy eltávolodjon az MSZP-től, s ehhez párhuzamosan közeledhessen a jobboldali párthoz (is).

Az együttműködést eddig leginkább az SZDSZ szorgalmazza. Főleg a közös siker, azaz a két pártnak a rendszerváltásban játszott meghatározó szerepére hivatkoznak. Emellett a „polgári középerő” megteremtését, s ezzel együtt a jelenlegi kétosztatú politikai rendszer hárompólusúvá változtatását javasolva próbálják meggyőzni az MDF-et.

Tavaly történt meg az első jelentősebb levélváltás Kóka János akkori SZDSZ-elnök és Dávid Ibolya között. Kóka János bizakodó volt ez után, s a közvéleményt arról tájékoztatta, hogy „a Dávid Ibolya által javasolt gazdaságpolitika iránya lényegében helyes, és bár az SZDSZ és az MDF egyes kérdésekben másként gondolkodik, mindkét rendszerváltó párt igyekszik Európa felé húzni az országot.”

Az MDF – bár elfogadta a tárgyalási meghívást – csak alkalmi összeállásokra (pl. az adótörvények megszavazása kapcsán) lett volna hajlandó, s ez a felfogásuk mára sem változott meg.

Van, amiben teljesen megegyeznek

A két párt gazdaságpolitikája lényegében megegyezik, a néhai Reformszövetség
programját jónak ítélik és továbbra is annak mentén képzelik el a válságkezelést és a gazdaság talpra állítását. Az ideológia terén már komplikáltabb a helyzet. Az SZDSZ „európai liberális”, az MDF „korszerű konzervatív” pártként határozza meg önmagát.

A ténylegesen megvalósuló politikát illetően is nagy különbségek vannak a pártok között. Az európai választási kampányban például az SZDSZ legfőbb üzenete a Jobbik-
ellenesség, illetve az antirasszizmus, s így elsősorban az érzelmekre (konkrétabban a gyűlöletre) apellál. Az MDF a józan észben és a megbékélésben (a jelszavukkal élve: új kiegyezés) hisz, azaz nem érzelmi, hanem inkább racionális alternatívaként állítja be önmagát a választók előtt.

Az is egy hatalmas különbség, hogy az SZDSZ most már nyíltan támogatja a Bajnai-kormányt, míg az MDF egyelőre nem tudja, hogy mit csináljon (lásd pécsi eset), de inkább kritizálja a kormányt.

Nyernének vele?

Az együttműködés akkor lenne kifizetődő, ha ezzel a létrejövő pártszövetség (esetleg harmadik párt) támogatottsága együttvéve nagyobb lenne, mint a két párté külön-külön.
Ehhez az kell, hogy a jelenlegi szavazóik hajlandóak legyenek rájuk voksolni akkor is, ha összeállnak a másikkal. Az SZDSZ szavazói hagyományosan a városi értelmiségiek köréből kerülnek ki, míg az MDF szavazói bázisa heterogénebbnek és bizonytalanabbnak tűnik. Dávid Ibolya szerint jobb- és baloldali szavazóik egyenlő számban vannak, ezen kívül az is bizonyos, hogy az MDF is a nagyvárosokban erősebb.

Az SZDSZ egyik vezető politikusa, Magyar Bálint – a Népszabadságban megjelent – cikke szerint a két párt szövetsége a „polgári középerők” szövetsége lehetne a populista nagy pártokkal szemben. Ezzel arra céloz, hogy elsősorban azokra a szavazókra számíthat a pártszövetség, akik elutasítják a nagy pártok politikáját és „racionálisan” gondolkoznak.

Magyar Bálint arra számít, hogy azok fognak rájuk szavazni, akik nem vevők a populizmusra, s akik „aktív adófizetők”. Szavai szerint „ideológiája és programja alapján jelenleg az MDF és az SZDSZ képviselheti az adófizető kisebbség és egy működőképes Magyarország érdekeit”. Magyar szerint ezért lenne szükség az összefogásra, de ehelyett „a „racionális párt” címkéjéért versenyeztek irracionális eszközökkel. Versenyeztek, ki az igazi ellenzéki, miközben kifelé mégiscsak az volt a látszat, hogy a vergődő kormányt valamelyikük mindig kisegítette. A rivális PR-stábok azon versenyeztek, hogy melyikük tud a másik 3-5 százalékos támogatottságából 1-2 százalékot lerabolni. Ez stratégiának kisstílű és kevés: bonsai gigászok küzdelme”.

A liberális politikus szerint „a két párt szavazóbázisai, bár alig keverednek, mégis komplementerek”, azaz összefogás esetén mintegy összeadódna a támogatottságuk.
A közvélemény-kutatások mindenesetre ezt finoman szólva sem erősítik meg, mert azt mutatják, hogy az MDF és az SZDSZ szavazói a másodlagos preferenciájuk szerint kevesen választják a másik pártot.


Mindezek alapján nagy valószínűség szerint ki lehet zárnunk azt, hogy a közeljövőben létrejöhetne egy MDF-SZDSZ szövetség. De ha még létre is jönne, akkor sem biztos, hogy a választók hajlandóak lennének ezt megfelelően honorálni. Azonban nem szabad soha elfelejtenünk azt, hogy a magyar politika nem mindig a racionalitásokról, s a lehető legkevesebb alkalommal szól elvekről. (Balázs Péter külügyminiszter találó megfogalmazása szerint: „a politika meg olyan, hogy aki oda szegődik, tudja, hogy egy nyilvánosházba megy".) S ha ebből indulunk ki és elfogadjuk, hogy a pillanatnyi érdekek bármikor felül írhatják az előbbieket, akkor az „SZDSZ-MDF házasságot” sem zárhatjuk ki.