A 2000-es lisszaboni stratégia célkitűzése az volt, hogy 2010-ig a világ fejlett információs társadalmai közé emelkedjen Európa. Az akkori célkitűzések megvalósítása ugyan nem volt lehetetlen feladat, bár sokan figyelmeztettek arra, hogy az EU-tagállamok összességének eredményei igen komoly lemaradást mutattak, ráadásul akkor már napirenden volt a keleti bővítés kérdése is. A 2004-ben és 2007-ben csatlakozott államok piacot ugyan jelentettek a fejlett nyugat-európai államok számára, azonban az információs technológiát illetően csak tovább nehezítették a lisszaboni stratégia elérésének lehetőségét.

A tavalyi év második felében Európába is begyűrűző hitelválság hatására immáron nem az lett a kérdés, hogy sikerül-e Japánt és az Egyesült Államokat „befogni” az IT, illetve a gazdaság fejlődésének ütemét illetően, hanem az, hogy egyáltalán milyen utat válasszon az Európai unió a fejlődéshez. Bármi is lesz azonban a prioritás, várhatóan meg kell küzdeni majd azzal, amivel eddig mindig: a 27 tagállam érdekeinek összehangolásával, vagyis azzal, hogy mindenki meg legyen győzve arról, hogy az államok egyenként is többet nyernek a réven, mint amennyit a vámon esetleg leadnak.

Vélemény a zöld EU-ról

Hogy miről is van szó pontosan? A legújabb fejlemények szerint ősztől Európa lakosságát kéri majd az Unió, hogy az interneten keresztül nyilvánítson véleményt a Lisszaboni Stratégia jelenlegi helyzetéről, múltjáról és jövőjéről a vállalkozásbarát környezet, az oktatás, fejlesztés, kutatás, az energetika és klímaváltozás, valamint a belső piac hozzáférhetőségének témáiban.

A pontos feladatok persze még kidolgozás alatt vannak, uniós források szerint a spanyol elnökség ideje alatt kerülhet elfogadásra egy ezzel foglalkozó, átfogó tervezet. A 2000 óta esedékes tavaszi csúcson várják a gazdaságpolitikák új irányvonalának elfogadását, amely irányvonalakat – előzetes szándékok szerint – jövő júniusban fogják pontosítani.

Joaquin Almunia pénzügyi biztos mindenesetre már előre jelezte, hogy a hitelválság vállalkozásoknak kevésbé kell majd a jövőben támaszkodniuk a pénzintézetekre, a fedezetet „valahonnan máshonnan” kell előteremteni. Almunia szerint ebben lesz nagy szerepe az újragondolt, a tervek szerint jelentősen stratégiának: a kutatás-fejlesztés, a munkaerő- és árupiacok reformja, a képzések és a „zöld növekedés” jelentheti a jó irányt. Némileg aggályos, hogy az EU esetében is a részletekben lakozik az ördög. Az elvek szépek, de ahogy a lisszaboni reformszerződés kapcsán is kiderült, az igazán veszélyes időszak az lesz, amikor a tettek mezejére lépve konkretizálni kell az elveket. Ebben az esetben pedig a vállalkozások is bajban lesznek: se pénzintézeti segítség, se átalakított strukturális alapok. Két szék között a padlóra, annyi különbséggel, hogy az egyik szék elkorhadt, a másik pedig nem készült el időre.

Almunia mindenesetre bizakodó, szerinte ugyanis egy szigorúbb felügyelet és egy szigorúbb koordináció garantálja majd a program sikerességét. A gazdságpolitikai irányítás úgy tűnik erősebb lesz, legalábbis erre utalnak a biztos, a francia elnök, valamint a spanyol miniszterelnök szavai is.

Lehet ugyanakkor hallani olyan hangokat is, amelyek teljesen más szemszögből közelítik meg az Európai Unió fejlődésének kérdését, s a gazdasági válság helyett az ökológiaival (is) kellene foglalkozni. A fenntartható fejlődés előtérbe helyezéséhez, ezzel a válságból való kilábaláshoz viszont egy sokkal erősebb zöld politikai irányába mutató paradigmaváltásra volna szükség.