Persze ez nem új keletű probléma, és nem is magyar sajátosság; országonként eltérő mértékben, de az EU egészére igaz, hogy az egyén egész egyszerűen nem érzi magáénak az Uniót, céljaival, szellemiségével nem – vagy csak részben – képes azonosulni, önmagát rendszeren kívülinek, kívülállónak tekinti, az állampolgárok identitás-konstrukciójából hiányzik az európai azonosságtudat, és csak nyomokban érhető tetten az ebből fakadó européer gondolkodásmód. Az európai identitásválság egy önmagán jócskán túlmutató jelenség, mely a közösségi politika szinte minden elemére kihat, és nem csak az egyéneket sújtja, hanem éppúgy jellemző a politikai szférára, a média-elitre is.

Az európai alkotmány kálváriája, a Lisszaboni Szerződés elakadása, a közösségi külpolitika és energiastratégia anomáliái, mind-mind csak szimptómák, az Unió többszintű identitásválságának tünetei és kísérőjelenségei. A probléma gócpontjainak feltárása és a megoldások kidolgozása tehát az EU jövőjének egyik kulcsmotívuma. Ha az Unió fenntartása pár ezer technokrata és diplomata monomániája marad, a tagországok politikai elitje pedig pusztán geopolitikai szükségszerűségnek tekinti, akkor a Európai Unió sorsa meg van pecsételve.

A Méltányosság Politikaelemző Központ több elemzésben és nyilatkozatban is igyekezett felhívni a figyelmet az európai identitásválságra és a lehetséges következményekre, de tekintettel arra, hogy a problémák kezeléséhez mindenekelőtt pontos diagnózis szükséges, az MPK 2008 elején elindította több szakaszból álló kutatási projektjét, mely az európai identitást állította fókuszpontba, és az európai polgár és az Európai Unió közötti distancia okaira kereste a választ. Ezúttal a kutatás első ütemének rövid ismertetésére és értékelésére kerítünk sort.

Előfeltevések

Egy olyan mediatizált korban, amikor képzeteink és viszonyulásaink elsődleges formálója a média, az identitásképzés szempontjából döntő tényező lehet a média szerepfelfogása. Ugyanakkor számba kell venni azt a tényezőt is, hogy az Európai Unió – úgy is, mint politikai képződmény – mennyire médiaképes, illetőleg demokratikus szintje eléri-e azt a minimumot, ami megteremti a szabad diskurzus és a nyílt vita feltételeit, ami véleményalkotásra és gondolkodásra készteti az egyént; képviseleti rendszere képes-e részvételre és azonosulásra sarkallni a polgárokat. Ennek szellemében alapfeltevésünk, hogy a felvázolt problémák gyökere [1] a médiareprezentáció mikéntjében és [2] az Unió választási- és intézményi struktúrájában keresendő.

[1] Az elmúlt fél évszázadban az emberek életvilága kitágult, az interszubjektív tapasztalat spektruma kiszélesedett, és az egyén – világról alkotott – hiedelemstruktúrájának primer formálója a média lett, azon belül is elsősorban az elektronikus médiumok. A média gyártja le tehát azokat a képeket, képzeteket, és határozza meg azokat a kereteket, amelyek mentén a közvetlen tapasztalaton túli világot elképzeljük és interiorizáljuk. Előfeltevésem lényege, hogy amennyiben egy közösségen belül valamiről – amiről a percepció elsődleges forrása a média – torz kép él, akkor ennek oka a médiareprezentáció szerkezetében és minőségében érhető tetten, tehát a problémákért – részben vagy egészben – a média szereptévesztése a felelős.

[2] A mediáció analízisén túl érdemes megvizsgálni, hogy a reprezentált entitás, tehát maga az Unió mint érték és érdekkonstrukció – jelenlegi formájában – alkalmas-e arra, hogy identifikációs tényezőként lehetőséget biztosítson az azonosulásra. E tekintetben releváns eredményre juthatunk, ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy az Unió többszintű képviseleti rendszere és az EP-választások metódusa milyen hatással van a választói magatartásra. Előfeltevésem szerint az EU képviseleti rendszerének és az EP-választások szisztémájának inkonzisztenciája egy eleve inadekvát választói magatartást generál, mely természetesen rányomja bélyegét az egyén és az uniós intézmények viszonyára.
Médiaelemzés

A mediáció minőségét és szerkezetét vizsgáló összetett médiaelemzés első részvizsgálata a közszolgálati televízióadók uniós tárgyú műsorainak tartalomelemzéséből áll. A mintavételi időszak: 2007. nov. 1-től 2007. dec. 1-ig terjedő terminus. A mintát a Magyar Televízió 2-es (m2) csatornájának minden hétköznap délután jelentkező Membrán című adása szolgáltatta. A „Membrán” című műsor a következőképpen hirdette magát.

„Uniós állampolgárként lehetőségeink és jogaink is bővültek. Ha Ön kíváncsi Brüsszel és Strasbourg döntéseire, és ezek nyomán a tudomány, a gazdaság és a közélet változásaira, tartson velünk!”

A „Membrán” tehát a közszolgálati televízió egyetlen uniós tárgyú tematikus műsora volt. A fent nevezett időszakban 21 műsorszám került közvetítésre, melyek mindegyikét rögzítettük és – a visszaellenőrizhetőség érdekében – digitális formában archiválásra kerültek.

A műsorok feltérképezett tematikai szerkezetét, az egyes műsorok és műsorrészek értékelését a könnyebb áttekinthetőség érdekében táblázatba foglaltuk (1. sz. melléklet).

Az értékelés szempontrendszere

Az értékelés során elsősorban azt vettük figyelembe, hogy az adott műsorszám vagy műsorrész mennyiben járul hozzá a befogadó ismereteinek bővüléséhez az Európai Unióról, mennyiben segít eligazodni az EU intézményrendszerében, mennyiben közöl olyan tartalmakat, amely az egyén uniós identifikációját mélyíti.

Ez alapján egy hat klaszterből álló kategóriarendszert alakítottunk ki. A kategóriákat 0-5-ig határoztuk meg. A nullával jelölt műsorrészek semmilyen szálon nem kapcsolódtak az Unióhoz. Amennyiben az EU akár csak említésre került az adott műsorrész már 1-es besorolást kapott, az 5-ös kategória pedig az ideális tartalomszolgáltatási szintet jelenti.

A táblázat gyors áttekintése során is szembetűnő (Ld. 1. sz. melléklet), hogy 5-ös besorolást egyetlen műsor sem kapott, olyan viszont nem egy akadt, amely tartalmában semmilyen szálon nem kapcsolódott az Unióhoz. A közbülső kategóriák is igen gyászos képet mutatnak, összesen egy műsor és egy műsorrész került a 4-es kategóriába.

A 21-ből hat műsor (1. sz. melléklet: M003, M012, M018, M019, M020, M021) kapott 0-ás besorolást (ez a vizsgált műsorok 28 százaléka). Ezekben a műsorokban érdekes, sokszor közérdekű témákat dolgoztak föl, a problémát az jelenti, hogy ezeket a témákat más magazinműsorokban (kulturális, környezetvédelmi, stb.) kellett volna körüljárni, mivel semmilyen módon nem kapcsolhatók az Európai Unióhoz. Az 1-es kategóriához olyan műsorok tartoznak, melyek ugyan valamilyen szinten említik az Uniót (általában valamilyen uniós támogatásra utalnak), de témájuk nem, vagy csak nagyon lazán köthető az Európai Unióhoz.

Sajnos a vizsgált összműsoridő több mint kétharmadát e két kategória (0-s és 1-es) tette ki, így nem túlzás azt állítani, hogy a műsor egész egyszerűen nem töltötte be a funkciót, amiért létrehozták. Figyelembe véve, hogy a közszolgálati média egyetlen uniós tárgyú műsoráról volt szó, megállapíthatjuk, hogy a magyar közszolgálati média, amelynek a mai mediatizált világban az ismeretterjesztés és tájékoztatás zászlóshajójának kellene lenni, (a vizsgált időszakban) szinte semmilyen mértékben nem járult hozzá a magyar polgárok uniós ismeretbővüléséhez, az európai azonosságtudat kiterjesztéséhez.

Ha a teljes magyar műsorszórás helyzetét vizsgáljuk, sajnos akkor sem javul az összkép. A teljes televíziós tartalomszolgáltatási paletta összesen két uniós tárgyú, tematikus magazint kínál. Ezek ráadásul hetente egyszer jelentkeznek, és műsoridejük nem haladja meg a 30 percet.

A kutatás első részvizsgálata – mely a tájékoztatás tematikus szegmensét elemezte – igazolta a hipotézis azon részét, mely azt az állítást fogalmazta meg, hogy a média szereptévesztése hibás médiareprezentációt konstruál, mely hozzájárul az Európai Unió és a polgárok közötti distancia fenntartásához, pontosabban nem járul hozzá a távolság csökkentéséhez.

Az EP-választások rendszere

Bár a Lajtától nyugatra egy árnyalattal jobb a helyzet, ugyanakkor az Unió állampolgárainak túlnyomó része – finoman szólva – nem tudatos européer, többnyire leküzdhetetlen unalom fogja el, ha az EU ügyeivel traktálják, és nehezen tudna megnevezni egynél több EU biztost (általában a saját országuk által delegált biztost ismerik, a többit nem).

Az Unió iránti – kérdőíves kutatások által is igazolt – apátia, és az ismerethiány egyik forrását az Unió intézményrendszerében kell keresnünk. A következőkben az EP- választások rendszerét vizsgáljuk abból a szempontból, hogy milyen hatást gyakorol a választói magatartásra.

Az EP-választások tanulságai

2004-ben hetedik alkalommal rendeztek európai parlamenti választásokat. A választói magatartást és a résztvevő országok pártjainak programjait vizsgáló kutatási projektek ugyanolyan hosszú múltra tekintenek vissza, mint maga az EP-választás, és a létrejött adathalmaz kiváló empirikus alapot biztosít a legkülönfélébb összehasonlító elemzések elvégzéséhez, és lehetőséget nyújt a különböző elméletek igazolására, illetve cáfolatára.

Az európai parlamenti választások alkalmával realizálódó választói magatartást illetően két opponens elmélet vált uralkodóvá. Az egyik a másodrendű országos választások elmélete, mely mára az EP-választások klasszikus megközelítésének számít. A tézis elsődleges állítása, hogy a tagországokban ötévenként megrendezett EP-választás lényegében nem más, mint a pártok belpolitikai csatározásainak egy tét nélküli erőpróbája, ahol az uniós kérdések másodlagos szerepet töltenek be. Tét nélküli azért, mert kimenetele nem hoz változást a közhatalmi viszonyokban, és éppen ebből adódik másodrendű jellege a parlamenti választásokhoz képest. Ezáltal az EP-választási kampányra a pártok kevesebb figyelmet fordítanak, a szavazópolgárok kisebb jelentőséget tulajdonítanak, így a részvétel aránya is jelentősen elmarad a parlamenti választásokétól. A szavazók elsődleges motivációja az, hogy büntessék vagy megjutalmazzák a kormányukat, és nem az EU kérdéseiről kívánnak véleményt nyilvánítani.

Némileg gyengébb lábakon áll az európai dimenzió elmélete, mely a fent említett hatásokkal szemben az uniós kérdések választói akaratra gyakorolt hatását hangsúlyozza. Az elmélet szerint ez a hatás nemcsak hogy fennáll, de egyre növekvő befolyással bír. Az érvelés szerint például az EP-választásokon jobban szerepelnek azok a pártok, amelyek programjában az integráció kérdése – függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív előjellel – nagyobb hangsúlyt kap.

Az empirikus kutatások

Simon Hix és Michael Marsh 2004-es kutatása, mely a szavazói motivációkat vizsgálta számos korábbi kutatással kongruensen a másodrendű országos választások elméletének alapvetéseit igazolta, így az elmélet az adatok tükrében is megerősítést nyert. Bár utalnak jelek az európai dimenzió hatásának viszonylagos növekedésére, de az ezt igazoló adatok szórványosak és közvetettek.
Következtetések

Az a tény, hogy a másodrendű országos választások elmélete empirikusan is igazolást nyert, gyakorlatilag az EU képviseleti rendszerének csődjét jelzi. A kutatások eredményeiből egyértelműen levezethető, hogy az EP-választás és maga az Európai Parlament csak részben tölti be azt a szerepet, amiért létrehozták, nevezetesen, hogy az EU polgárait közvetlenül képviseljék szupranacionális szinten.

Nyilvánvaló, hogy a választási struktúra kialakításakor nem az volt a cél, hogy az EP-választás a tagországok pártpolitikai harcának félidős erőpróbájává devalválódjon. Ráadásul Simon Hix és Michael Marsh tanulmányából az is kiderül, hogy az EU intézményi reformja különösen az Európai Parlament kompetenciájának növekedése semmilyen hatással nem volt a választói magatartásra, a szavazók továbbra is belpolitikai megfontolások alapján mérlegelnek, tehát büntetik vagy jutalmazzák a nemzeti kormányokat, a választók számára továbbra sem transzparens, hogy a leadott szavazatuknak mi a kihatása a közösségi politikára.

A következő rész a tematikus műsorok kultivációs analízisének eredményeit, és az EU képviseleti rendszerének sajátosságait járja körül. Javaslatot teszünk egy összeurópai EP-választási rendszer bevezetésére, és a páneurópai pártrendszer létrehozására.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője