Minden eddiginél több mandátummal rendelkeznek az Európai Parlamentben a radikális, euroszkeptikus (főként szélsőjobboldali) pártok. Ez a tény nem okozott meglepetést, hiszen már a választások előtt látható volt – ahogyan mi is megírtuk – hogy az Európai Unióval szembeni szkeptikus pártok az utóbbi néhány hónapban a legtöbb tagállamban megerősödtek.

A térnyerés okai

Az euroszkepticizmus az elmúlt években egyre erősödő politikai áramlattá vált. A folyamat az Európai Alkotmányszerződés körüli huzavonával vette kezdetét (mely végül annak elvetésével végződött), majd a nagy nehezen kikínlódott Lisszaboni Szerződés írek általi elutasításával vett újabb lendületet. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mélyebb politikai integráció a közeljövőben nem várható, így az euroszkeptikus érveket ellensúlyozni képes hatékonyabb közösségi intézmények megerősödésére még várnunk kell.

Az elmúlt néhány évben a hatalmas német és francia erőfeszítések ellenére sem „lódult meg” az Unió szekere, bár mindkét tagállam a tőle telhető legtöbbet megtette ennek érdekében (emlékezzünk csak a Merkel-féle Berlini Nyilatkozatra vagy éppen Sarkozy gesztusaira). A kisebb országok közül pedig többen is inkább akadályozták az integrációs folyamatokat (itt elég ha csak az ír népszavazásra vagy a cseh uniós elnökséget vezető Vaclav Klaus kijelentéseire gondolunk).

A mozdulatlan, bénult EU-nak a pénzügyi-gazdasági válság sem jött jól, az nem tudták (nem akarták?) összehangoltan kezelni az egyes tagállamok, így a kelet-közép-európai tagállamok méltán érezhették úgy: az EU nem képes megvédeni őket a válság negatív hatásaitól.

A nyugati és déli országokban pedig az egyre növekvő bevándorlási hullám gerjeszt indulatokat az európai polgárok körében.

Egyre több párt van benn az EP-ben

Az európai parlamenti választások nyomán több tucat olyan képviselő került be az Európai Parlamentbe, akik valamilyen okból kifolyólag elégedetlenek az Európai Unióval. Ezek a képviselők radikális gondolatokat fogalmaznak meg, s általában a politikai paletta szélén helyezkednek el.

Korábbi írásunkban már részletesen kifejtettük, hogy milyen célokért küzdenek ezek a pártok, ezért most csak a legfontosabbakat és legaktuálisabbakat emeljük ki.

Az európai integrációt szilárdabb alapokra helyező Lisszaboni Szerződés elutasítása és a – ezzel összefüggésben – a különböző nemzeti érdekek előtérbe helyezése mindegyik ilyen párt programjában megtalálható.

Ezeken kívül a bevándorlókkal szembeni elégedetlenség (Hollandiában), a függetlenedési, föderációs törekvések (Nagy-Britanniában, Olaszországban), a határon túli magyarok támogatása (Magyarország) vagy éppen a nemzeti kisebbségek elleni fellépés (Szlovákia, Románia) már olyan törekvések, melyek országspecifikus jelenségek.

Az Európai Parlament 736 mandátumából 263-at szereztek a konzervatív erők, 161-et a szocialisták és 80-at a liberálisok. A három nagy hagyományos frakció tehát a helyek több mint kétharmadát birtokolja, így minden lényeges kérdésben elég ezeknek a frakcióknak a megegyezése.

Megegyeztek, majd összevesztek

Az előző parlamenti ciklusban (2004-2009) már létezett euroszkeptikus frakció, de megalakulása után pár hónappal felbomlott, mert a benne ülő politikusok összevesztek.
Most újra lehetőség van a létrehozására, s az esély is nagyobb rá, hiszen több euroszkeptikus képviselő ül az EP-ben.

A jelenlegi szabályok szerint legalább 7 országból legalább 25 képviselő kell a frakcióalakításhoz. A kérdés már csak az, hogy miképp tudnának együtt dolgozni a különböző pártok, azaz: sikerül-e megegyezniük egy minimális érdekazonosságban.

Itt érdemes például a magyar Jobbik Magyarországért Mozgalom (amely 3 mandátumot szerzett) alelnökének, Balczó Zoltánnak az álláspontját idézni: „az egyik feltétel, hogy a frakció utasítsa el a lisszaboni szerződést, mert az a Jobbik szerint túlságosan szűkítené az európai országok nemzeti önrendelkezését. A másik feltétel, hogy semmiképp nem lehetünk egy olyan frakció tagjai, amelyben soviniszta magyargyűlölő képviselők ülnek”.

A meglehetősen bonyolult érdekrendszerek ellenére tehát egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy mégis megalakult az euroszkeptikus frakció, viszont annak tartósságához később elég lehet egy-egy rossz kijelentés is (ahogy az legutóbb történt, amikor az olasz Alessandra Mussolini beszólt a románoknak, s így a Nagy-Románia Párt képviselői kiléptek a frakcióból, ami az így megszűnt).

Nem lesz könnyű tehát a megegyezés, pedig az mindegyik radikális pártnak jól jönne, hiszen a frakció biztosította jogokkal több felszólalási lehetőség, több bizottsági tagság és több támogatás is járna.