A történelemben vannak időről időre visszatérő helyzetek, motívumok: ilyen, amikor a hatalom sáncain kívül álló, rendszerfüggetlen tömeg megkísérli a fennálló berendezkedés gyökeres megváltoztatását - nem vitákkal, tárgyalásokkal, hanem radikális nyomással, erőszakkal - fogalmazott a történész.

Erre a szituációra mindig is jellemző volt a kaotikus helyzet, például háborús vereség, gazdasági válság, eszmei zűrzavar, értékek és életformák válsága. A robbanásveszélyes szituáció felerősödésének egyik feltétele, hogy a hatalom nem kínál a tömegek számára világos alternatívát, nem látszik, hogy lennének megoldási javaslatai a kialakult helyzetre.

A másik feltétel egy rátermett, bizonyos értelemben tehetséges vezér, aki a tömegek élére állhat, mert elhiteti, hogy képes a változások előidézésére. Így a fennálló hatalmi berendezkedés belső tehetetlensége és a rá nehezedő külső nyomás együttesen instabil politikai helyzethez vezet, kedvez a szélsőséges, felforgató erőknek - mondta Ormos Mária.

A szélsőjobboldal két világháború közötti európai térhódításának, nagyhatalmi állami politikák szintjére emelkedésének azonban voltak olyan, arra az időszakra jellemző speciális feltételei is, amelyek ma távolról sem állnak fenn - hangsúlyozta.

Ilyen jelentős különbség, hogy nyolcvan évvel ezelőtt Európában még elevenen hatott a súlyos sérelmeket okozó Párizs környéki békerendszer, amely ma már történelem. Az első világháborút követő rendezés akkor mozgósított egyes nagyhatalmakat a status quo felrúgására.

Ezek a nagyhatalmak kisebb országoknak is támogatást adtak, például a kutatások szerint az akkori rendkívül feszült magyar-szlovák viszony mögött egyértelműen a hitleri Németország állt, amely szította szövetségei között is az ellenségeskedést. Ma azonban a nagyhatalmak - főként Európában - nem érdekeltek a nemzetközi ellentétek kiéleződésében, inkább stabilizálóan hatnak a kisállamokra, csakúgy mint maga az Európai Unió - fejtette ki véleményét a történész.

További jelentős eltérés a két világháború közötti helyzethez képest, hogy az 1929-es világgazdasági válság idején gyakorlatilag nem volt nemzetközi válságkezelés. Az egyes országok a többiek rovására próbálták csökkenteni veszteségeiket, ami gazdasági elzárkózáshoz, vámháborúhoz, önellátásra törekvő gazdaságpolitikához és végső soron fegyverkezési versenyhez vezetett, így a nemzetközi közösség összességében egyre rosszabb helyzetbe került. Mindez kedvezett az egyes országokban kibontakozó szélsőséges erőknek - emlékeztetett.

Jelenleg azonban egészen más a helyzet - folytatta. A recesszió méretei egyelőre meg sem közelítik az 1929-ben kezdődő válság során 1931-32-re kialakult drámai helyzetet, igaz, ma még "nem látni az alagút végét". A nemzetközi válságkezelés sem kellően hatékony - például amikor olyan ágazatokat támogatnak hatalmas pénzeszközökkel, amelyek nem valós piaci igényeket elégítenek ki, "hozomra" termelnek, ilyen az építő- vagy a gépjárműipar. Mindazonáltal, ha nem is tökéletes a nemzetközi válságkezelés, de láthatók az erre irányuló komoly törekvések.

Az uniónak - elsősorban gazdasági szempontból - konszolidáló szerepe van, ezt Magyarországnak kellene a legjobban tudnia, hiszen idén az uniós segítség nélkül igen nagy bajba került volna az ország - mutatott rá Ormos Mária.

Ugyanakkor az uniónak se energiája, se eszközei nincsenek arra, hogy azokat a politikai problémákat, amelyekkel korábban sem nagyon tudott mit kezdeni, éppen a válság közepén oldja meg. Most éppen elég nagy feladatot jelent az európai közösség számára, hogy monetáris, fiskális, kereskedelmi szempontból egybe tartsa a kontinenst.

Annyit azért a demokrácia hívei az uniós politikai élet szempontjából mindenképpen kedvező jelként könyvelhetnek el, hogy az Európai Parlamentben a konzervatív pártok már határozottan leszögezték, hogy nem tekintik partnernek a szélsőséges erőket - mondta Ormos Mária.

Hozzátette, hogy mindezek ellenére Közép- és Kelet-Európában különösen veszélyes a szélsőjobboldal előretörése az össztársadalmi béke és nyugalom szempontjából. Különösen akkor, ha a demokratikus politikai erők bizonytalanok, nem kínálnak a tömegek számára vonzó alternatívát. Eközben Magyarországon a parlamenti pártok még abban sem tudnak egyezségre jutni, hogy miként reagáljanak a szélsőségek előretörésére.

Ormos Mária megjegyezte: a volt szocialista országokban hiányzik az az antifasiszta konszenzus, a modern európai demokráciák egyik záloga, amely a nyugat-európai politikai és társadalmi életben a második világháború után megszilárdult. Ennek pedig többek között az az oka, hogy a rendszerváltó elitek számára a fő ellenség a szovjet rendszer volt, a jobboldali veszély fel sem merült, így az alkotmányokból is kimaradtak fontos biztosítékok.

A demokrácia önvédelme ebben a régióban egyelőre meglehetősen féloldalas, Európa nyugati feléhez képest jól tetten érhető a fél évszázados fáziskésés.

Arra a kérdésre, hogy meddig terjeszkedhet a szélsőjobb a társadalomban, Ormos Mária azt mondta, ez attól függ, milyen széles rétegek érzik veszélyben magukat. A mostani válság először a legalsó rétegeket sújtotta, de mára már elérte a középosztályt is, különösen annak a fiatalabb generációit, amelyek úgy látják, veszélyben a jövőjük.

Fontos lenne, hogy a demokratikus erők megálljt parancsoljanak, mert "ha a politika enged és a gazdaság tol", akkor beláthatatlan következményei lehetnek a szélsőjobboldali előretörésnek - hívta fel a figyelmet a történész.