Nem tűnik komoly dolognak, ha valakinek a víz színe a kutatási témája - tréfálkozik David Antoine tudós, aki a tenger optikai sajátosságainak tanulmányozását tűzte ki céljául, amely mára az oceanográfia megkerülhetetlen területe lett.

Ennek a kutatásnak a franciaországi Azúr-parton már hagyománya van, ahol a villefranche-sur-mer-i óceánkutató laboratórium – amelynek David Antoine is munkatársa –, valamint az Alcatel Alenia Space műholdgyártó vállalat és a tengeri munkálatokra szakosodott ACRI cég alkotta hármas már világhírnevet vívott ki magának.
Nem kicsi a tét: „a víz színének mérése fontos mutatója az óceánokban lévő fitoplankton-mennyiségnek, azaz biológiai gazdagságának, mivel a fitoplakton a táplálkozási lánc kiindulópontja" – magyarázza a kutató.

Ibolyaszínű, kék, zöld, sárgás, gesztenyebarna – a tenger optikai sajátosságai mind-mind a víz alatti élet állapotáról árulkodnak. Míg az emberi szem csak érzékeli, a műszerek elemzik is, és mennyiségeket határoznak meg.

Minden az égben kezdődik, ahol az európai, amerikai, kínai és indiai műholdakon már működnek a víz színét észlelő különleges érzékelők, és minden a tengerben ér véget, főként a Földközi-tengerben, ahol a villafranche-i laboratórium birtokában 2003 óta működik a világon lévő két olyan bója közül az egyik, amely állandóan képes mérni a víz színét.

„A természetes környezetben végzett mérések elengedhetetlen kiegészítői a műholdas jeleknek, egyrészt mert azok jelentősen módosulhatnak, másrészt viszont olyan adatokat szolgáltatnak, amelyek segítségével könnyebben megérthetjük a vízszín változásának fizikai folyamatait".

A Nizza és Korzika között 2400 méter mélyen lehorgonyzott bója radiométer segítségével méri a tengeralatti fénysugárzást, és sugárzásnak azt a hányadát, amelyet a felszínen való áthaladás után a műholdak mérnek.

„Amit az emberi szem a víz színeként érzékel, az gyakran az égbolt színének tükröződése a tengerben” – magyarázta David Antoine. Amit azonban a tudósok kutatnak, az a reflektancia, a felszín visszaverő képessége, azaz a felfelé haladó fénysugárnyaláb – a vízben lebegő különböző részecskék kifelé továbbítják a fényt – és az óceánba behatoló, lefelé haladó sugárnyaláb közötti kapcsolat.

Miután a fitoplanktonok természetüktől fogva elnyelik a kék sugárzást, minél több fitoplankton van a vízben, annál kevésbé kék a színe. A világ élővilágban legszegényebb vizeiben, a Csendes-óceán déli részén a víz ibolyaszínűhöz közelít. Ha nő a fitoplankton-koncentráció, a víz színe zöldre, sőt gesztenyeszínűre, feketére vált – így David Antoine.

A víz színe a térben változik, de időben is változhat, és tanúskodhat az óceánok ökoszisztémájában a klímaváltozás következtében végbemenő változásáról is.
„A bizonyossághoz azonban türelem kell, mert több évtizedes adathalmazra van szükségünk” – teszi hozzá a kutató.