Szabadságot Baszkföldnek!

Formálisan 1959. július 31-én alakult meg a Baszkföld Haza és Szabadság (Euskadi Ta Askatasuna, ETA) nevű szervezet. Az ETA kezdetben egy marxista alapokon nyugvó szélsőségesen nacionalista szervezet volt, alapvető célkitűzésüknek pedig az észak-spanyolországi Baszkföld függetlenségének kivívását jelölték meg.

Létrehozása idején Spanyolországban a Franco-diktatúra erős központosítási törekvésekkel tartott rendet, amely nem engedett a különböző szeparatista-nacionalista igényeknek. A Franco-rezsim a homogén spanyol nemzetállamot nemcsak hirdette, hanem meg is valósította (legalábbis látszólag).

A szervezetnek ezért nagyon kevés mozgástere volt: lényegében illegális mozgalomként működött és semmilyen kézzelfogható eredményt nem tudott elérni.

Mindezek miatt csak Franco halála után – az ország demokratizálódásával párhuzamosan – lehetett szó valamiféle önállóságról. Az autonóm tartomány státuszt végül 1979. december 22-én nyerte el Baszkföld.

Az ETA azonban többet akart, így a terrorhullám töretlenül folytatódott (az első terrorista cselekményt egyébként 1968-ban követték el, a legutóbbit pedig ezen a héten, összesen több mint 800 ember halálát okozva). Azonban ezzel már nem mindenki értett egyet, így a szervezet két részre szakadt: egy politikaira és egy fegyveres csoportra.

A fegyveres szervezet (a tulajdonképpeni ETA) váltakozó intenzitással működött az elmúlt évtizedekben. Voltak nagy sajtóvisszhangot kiváltó merényletei, merénylet-kísérletei (például a spanyol király ellen), viszont a rendőrségnek és a speciális kommandós alakulatoknak köszönhetően ezek az utóbbi időben alábbhagytak.

Az elmúlt években alaposan meggyengült és marginalizálódott az ETA (ennek jele az is, hogy az ETA vezetése pár éve áttette a székhelyét Franciaországba, s onnan irányítja a baszk nacionalista szervezetet). Ma már szinte csak a radikális baszk fiatalok szimpatizálnak vele. Az ETA több mint 750 tagja ül valamelyik spanyol (vagy francia) börtönben, s így alaposan megcsappant a „hadra fogható” terroristák köre.

Az egyik legismertebb és legtekintélyesebb brit napilap, a The Guardian szerint azonban korai még megkongatni a vészharangot az ETA felett. Az újság szerint a terrorszervezet az elmúlt hónapokban ismét mozgósításba kezdett, egyre több új tagot toborzott és generációváltásra készül.

Érdekes emellett még az is, hogy egyre több nő tagja lett a szervezetnek. A spanyol rendőrség adatai szerint amíg 2002-ben még csak a tagok 12 százaléka volt nő, addig ma már a taglétszám több mint harmada a „gyengébbik nem” képviselőiből kerül ki.

Egy spanyol politológus és terrorizmus-szakértő, Fernando Reinares szerint azonban hosszú idő kell még a szervezetnek ahhoz, hogy újra talpra álljon. A politológus szerint ehhez megvan a táptalajuk, mert a baszkok körében nagy tiszteletnek örvendenek és több százezres támogatottságuk van, azonban kiemeli, hogy a hatóságok sokkal aktívabbak lettek az elmúlt időszakban, ezért nehéz lesz újra „ütőképessé” tenniük a szervezetet.

Reinaresnek egyébként eléggé lesújtó véleménye van az ETÁ-ról: „az ETA ma néhány száz banditából áll, akiket a társadalom többsége figyelemre sem méltat”.

Függetlenség nem, de föderalizmus igen

Az ETA tevékenységétől függetlenül folytatódik azonban a baszkföldi autonómia kiterjesztése. Annak ellenére, hogy sem a jobboldali, sem a baloldali politikai erők nem támogatják a tartomány függetlenségét, az elmúlt években egyre-másra szavazza meg az ország parlamentje az autonómia kiterjesztését jelentő többletjogosítványokat a különböző tartományok részére.

A spanyolországi autonóm közösségek rendszere alapvetően a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években alakult ki, ekkor kapta meg az autonómiát többek között Katalónia, Baszkföld, Andalúzia és Galícia is.

Azonban a kvázi-föderalizmus nem egyetlen döntés (pl. egy alkotmányos rendelkezés) következménye volt, hanem egy fokozatos, mindig csak egy-egy tartományt érintő központi „engedményezés” eredménye.

Ez a folyamat a mai napig befejezetlen, de a különböző autonómiák eltérő időpontokban (és egymástól eltérő mértékben) sorra kapják a különböző jogosítványokat.

A múlt héten például a spanyol parlament elfogadták azt a törvényjavaslatot, mely az adó- és illetékbevételekhez való hozzáférést az autonóm területek és a központi spanyol kormány között megosztja. Több elemző szerint ez hatalmas mérföldkövet jelent, mert annak megfelelően megteremtődtek az ország föderalizációjának valós, azaz anyagi feltételei.

A törvény alapvető változásokat hozott a korábbi gyakorlathoz képest. Az autonóm területek az általános forgalmi, valamint a jövedelemadó 50 százalékát kapják (korábban 30 százalék volt ez az arány), a helyi adókból pedig még több, 58 százalékos lesz a részesedésük a tartományoknak. Természetesen ezzel párhuzamosan megnő az önkormányzatok felelőssége is ezeknek a pénzeknek a kezelését illetően, illetve a saját (tartományi) költségvetés kialakításában.

A lépés óriási jelentőségét mutatja, hogy eddig már többször is próbálkoztak a törvény meghozatalával, de mindig azzal utasították el végül, hogy az megszüntetné Spanyolországot, mint egységes államot.

A szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero szerint azonban nincs szó arról, hogy „Spanyolországot a föderalizmus fenyegetné”.

Ebből a törvényből is kiolvasható az évek óta tartó tendencia: ma ugyanis az az egyik legfontosabb spanyol törvényhozási feladat, hogy a deklaráltan egységes országban az autonóm közösségek törvényhozási és önkormányzati jog- és hatásköreit egységesítsék. A folyamat betetőzése pedig az lenne, ha Spanyolország ténylegesen föderációvá válna.

Ez pedig vér nélkül is elképzelhető, illetve az már tény, hogy „vérrel” sem lehet gyorsítani a folyamaton.